Az EJI csaknem 50 millió forintot fizet az előadóknak
Dátum: 2021. március 25., csütörtök, 13:43

Immár harmadik szolidaritási akcióját kezdte el a járvány során az Előadóművészi Jogvédő Iroda (EJI). Ezúttal több mint hétszáz előadó kap összesen csaknem 50 millió forint szociális támogatást.

A segélyeket a járvány elhúzódása miatt nehéz körülmények között élő előadóművészek számára folyósítják. A beérkezett kérvények alapján az EJI elnöksége állapította meg az összegeket. A támogatások átlagos mértéke 70 ezer forint, a legkisebb összeg 50 ezer, a legmagasabb pedig 140 ezer forint - közölte a szervezet csütörtökön az MTI-vel.

A rendkívüli szociális támogatást minden előadóművész (zeneművész, színművész, táncművész, artistaművész) azonos feltételekkel igényelhette. A támogatások differenciáltak voltak, mértékük az eltartottak számától és attól függött, van-e a családban más, jövedelemmel rendelkező személy. Minden művész részesült támogatásban, aki az elnökség által meghatározott objektív feltételeknek megfelelt, az EJI senkit nem volt kénytelen elutasítani.

A támogatásnak már nem volt feltétele, hogy az előadó igazolni tudja: a járvány miatt előadásai maradtak el. A közlemény ennek kapcsán kitér arra, hogy a tavaly márciusi lezárások óta eltelt egy évben egyetlen olyan nap sem volt Magyarországon, amikor az előadóművészi tevékenységet bármilyen korlátozás nélkül lehetett volna folytatni.

"Az egészségügyi veszélyhelyzet miatt országszerte egy éve elmaradó élő előadások az előadóművészek ezreinek okoz megoldhatatlan egzisztenciális gondot, mert szándékaik ellenére saját szakmájukban semmilyen reális esélyük nincs munkajövedelemre" - hangsúlyozza a kommüniké.

A mostani rendkívüli támogatás az EJI harmadik kezdeményezése a járvány kezdete óta. A juttatás fedezetét a jogdíjak biztosítják, amelyeket az művésztársadalom maga termel meg.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Molnár Ferenctől megkérdezték, hogy szerinte a békegalamb hím- vagy nőnemű. Az író elgon-dolkodott, majd határozottan így válaszolt:
 
„Évekkel ezelőtt Illyés Gyula Kegyenc című darabját mutattuk be a Madáchban. Gyula bácsi az egyik próbát meglátogatta és kérte: ne tiszteljük annyira a darabját.
Aforizmák
„ Becsaptam az inasomat!...A gazember lopja az edényemet a pincéből, és azt hiszi, hogy nem tudom. Pedig - tudom!"
Kemény Zsigmond
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ