BELÉPÉS Regisztráció Elfelejtett jelszó
RSS
Hírlevél:  OK
Segélykoncert Hont község újjáépítéséért
Dátum: 2010. július 29., csütörtök, 8:12
Az idei árvizek által súlyos károkat szenvedett magyarországi települések egyike a Nógrád megyei Hont, amelyet teljesen váratlanul, órák alatt lepett el soha nem látott áradat. A károsultak egyike, Jung Zseni fotóművész kezdeményezte, majd a zsámbéki – friss „Pro Urbe” díjas – Maloschik házaspár által felkarolt akció lényege, hogy a segíteni szándékozók és az adományokat elfogadók között bizonyos személyes kapcsolat vagy legalábbis távolságokat átívelő megértés, szolidaritás és bizalom alakulhasson ki.
Az ismert, országos segélyszervezetekkel szemben egy ilyen akció ugyan kisebb anyagi erőforrást tud mozgósítani, ám azt vélhetően jóval nagyobb hatékonysággal tudja majd a leginkább rászorulókhoz eljuttatni – vélik a szervezők.

Az immár egy éve városi rangra emelt Zsámbék adja a segélykoncert helyszínét – a júliusi jazzkoncerteken bevált szabadtéri romkertet; időpontja augusztus 18. 19 órai kezdettel.

A fellépők között várhatóan ott lesz Zádori Mária, Lovász Irén, Virág László, Beregszászi Olga, Káldi Kiss András, Galambos Lívia, Szakcsi Lakatos Béla, Szvorák Katalin és Sándor György. A műsort várhatóan a jövő héten véglegesítik. A koncert teljes bevétele az elöntött honti lakóházak újjáépítését szolgálja.

Az előadóművészekhez több – főként zsámbéki – képzőművész is csatlakozott; az általuk felajánlott és a koncert helyszínén megtekinthető festményekre és egyéb műalkotásokra az előadást megelőző órában lehet majd licitálni.

Jung Zseni művészi fotóival képeslapok is készülnek; a bevétel ugyancsak teljes egészében a kárenyhítésre fordítódik. A művésznő tucatnyi eredeti nagyítása ugyancsak megvásárolható, illetve kettőt a koncertlátogatók között sorsolnak ki.

A szerdai sajtókonferencián megjelent Lovas Lajos, Zsámbék polgármestere, aki bejelentette: a város amellett, hogy – természetes módon – a helyszínt térítésmentesen bocsátja a segélykoncert számára, teljes ez évi polgármesteri keretét a nemes cél javára adja át, majd hozzátette: felkéri az ország összes polgármesterét, hogy hasonló gesztussal segítsék a természeti csapás által sújtott településeket.

Hont lakói listát állítottak össze azokról a mindennapi tárgyakról, eszközökről, amelyeket az elázott, tönkrement ingóságaik pótlására szívesen elfogadnának. Legnagyobb szükség természetesen az építőanyagra lenne, ugyanakkor ruhaneművel – köszönik szépen – a már kiosztott adományokból jól el vannak látva.

A segítőkész embertársak felajánlásait – beleértve a logisztikai támogatást - Hont község, illetve Zsámbék város önkormányzati honlapján várják a szervezők.

 

 

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
alma: csak szólok, hogy...
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
G. B. Shaw híres volt szarkasztikus megjegyzéseiről. Egy alkalommal régi hölgyismerőse panaszkodott az írónak:
 
Varsányi Irén, a Vígszínház nagy művésze az utcán összefutott egy színészkollégájával.
Aforizmák
„Akkor vagyunk a legnevetségesebbek, amikor a legkomolyabban vesszük magunkat."
Jack Lemmon
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ