BELÉPÉS Regisztráció Elfelejtett jelszó
RSS
Hírlevél:  OK
Sikeres turnét zárt a Nemzeti Filharmonikus Zenekar
Dátum: 2012. január 27., péntek, 14:38
Véget ért az NFZ négy hangversenyből álló spanyolországi turnéja. Útjuk során Gironában, Barcelonában, Alicantéban és Murciában adtak teltházas hangversenyeket Kocsis Zoltán vezényletével.

Műsorukon Debussy Fantázia zongorára című műve szerepelt, amelyet Jean-Efflam Bavouzet zongoraművész szólaltatott meg a koncerteken – közölte Bukta Julianna sajtóreferens. Ezen kívül Liszt egyik leggyakrabban előadott szimfonikus költeménye, a Les Préludes, Kodály Galántai táncok, Dukas A bűvészinas, Ravel-Kocsis Zoltán Couperin sírja című szerzeménye és Ravel legismertebb darabja, a Bolero hangzott el a turnén.

Kovács Géza főigazgató a turnéról elmondta: „A Nemzeti Filharmonikusok hangversenyeit hosszú évtizedek óta szervező José Maria Pratt és irodája tárgyalásokat folytatott velünk. Azzal kezdték, hogy a válság miatt Spanyolországban jelentősen visszaesett a koncertlátogatók száma, a közönség csak a legjobbakra vált jegyet. Ilyen volt az NFZ is. Minden koncertünk teltházas volt, minden koncertünkön ráadásokat követeltek. Azzal a megállapodással utaztunk haza, hogy a következő turné 2014-ben lesz Spanyolországban.”

A válságból sokat nem éreztek – jegyezte meg, de a helyi zenekarokban játszó magyar muzsikusok, arról számoltak be, hogy rendkívül súlyos a helyzet, a zenekarok létszámát és a zenekarok támogatását drasztikusan csökkentik. Nagyon sokan munkanélküli segélyre kényszerülnek, és akit kitelepítettek a házából nem koncertre vált jegyet.

Egy jó hír is várta az együttest: a BBC Music Magazine kritikusaiból álló zsűri beválasztotta a Bartók Új Sorozat 9. albumát a BBC Music Magazine Awards 2012 verseny 21 résztvevője közé a legjobb zenekari felvétel kategóriájában.

A kritikusokból álló zsűri csaknem 300, előzőleg ötcsillagos recenzióval méltatott felvétel közül válogatott. Két évvel ezelőtt a sorozat Divertimento-t is tartalmazó SACD-je már jelölt volt a legjobb zenekari felvételek kategóriában.

A közönség február 29-ig adhatja le szavazatát a www.classical-music.com/awards2012 honlapon. A lemezborítókra kattintva részletek hallhatók a jelölt lemezfelvételekből a választás megkönnyítésére.

Bartók Béla születésének 125. évfordulóján, 2006-ban indult útjára a Bartók Új Sorozat, amely harmincegy CD-n mutatja be a zeneszerző teljes életművét. A sorozat eddig megjelent zenekari felvételek tizenhét díjat, elismerést nyertek. A sorozatban a 2011-ben készült el a most szavazásra bocsátott album, amelynek szólistája Kelemen Barnabás. A lemez 2011-ben elnyerte a német zenekritikusok díját és a Fonogram Magyar Zenei Díj 2011 – Az év hazai klasszikus komolyzenei albuma elismerést is.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
alma: csak szólok, hogy...
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Kodály Zoltán azon kevesek közé tartozott, aki nem félt Rákosi Mátyástól. Egyszer egy ünnepi fogadáson a „bölcs" vezér rosszallóan mondta Kodálynak:
 
„A román Farsang című darabot az aranyos Both Béla, aki nagyszerű színházi rendező és színházalapító, olyan szigorúan állította színpadra, hogy az előadás ettől dögunalomba fulladt. Tulajdonképpen a darab ki lett fordítva önmagából, mintha egy nercbundának a bélését viseltük volna. Már a főpróbán megbuktunk.
Aforizmák
„Semmi sem tehet egy nőt szebbé, mint a tudat, hogy ő szép."
Sophia Loren
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ