Életének 87. évében, hosszas szenvedés után csütörtökön elhunyt Szőllősy András zeneszerző, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem (LFZE) nyugalmazott tanára, Kossuth- és Széchenyi-díjas komponista és zenetudós, a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tagja – tudatta az LFZE sajtóirodája.
December 1-től január 6-ig adventi és karácsonyi programoknak ad helyet a szentendrei Fő tér és a Dumtsa Jenő utca: minden nap művészvásár, kulináris kóstolók, a Fő téren egy nagy Betlehem, mellette a pestis keresztet körülölelő óriás adventi koszorú, este pedig karácsonyi díszfények várják a városba látogatókat.
Gálakoncerttel búcsúzik a 2007-es fesztiválévadtól a miskolci operafesztivál december 15-én. A rendezvény nemcsak egy fesztiválévad értékelése és lezárása – ahogy ezt Bátor Tamás, a fesztivál igazgatója kifejtette –, hanem jelképes megnyitása az újnak: a programban szereplő Dvořák-mű már a jövőt, a „Bartók+Szlávok 2008” évet jelzi.
A több magyar és nemzetközi díjjal kitüntetett énekes-szájharmonika művész akusztikus lemezén a magyar népzene hagyományait keverte saját gondolataival. A dalok néha tüzesek, mint a villányi vörösek, néha finoman simulnak, mint egy tokaji aszú, néha kemények, mint egy soproni kékfrankos, néha meg pezsegnek, mint egy üdítő rosé fröccs.
Rekordáron, csaknem negyvenmillió forintnak megfelelő összegért kelt el egyetlen oldal Wolfgang Amadeus Mozart egy kéziratából a Sotheby,s aukciós ház londoni árverésén kedden.
Maria Callas emlékének szentelt maratoni vetítés kezdődött kedden Budapesten az Olasz Kultúrintézetben abból az alkalomból, hogy a világhírű operaénekesnő vasárnap lett volna 84 éves.
Önhangoló gitárt fejlesztett ki és dob piacra a napokban a Gibson gitárgyártó cég, a hangszert a vállalat tokiói irodájában hétfőn bemutatta egy zenész.
Teltházas vancouveri koncerttel kezdődött meg vasárnap a közel egy évtized után ismét összeállt Spice Girls világkörüli koncertturnéja.
A Fiatal muzsikusok pódiuma címet viselő sorozat ebben az évadban is sok tehetséges ifjú művészt mutat be az Óbudai Társaskörben. 2007. december 7-én, pénteken 19 órától három irigylésre méltóan fiatal muzsikus lép fel, három nemzet (és két kontinens) egy-egy képviselője, mindhárman a salzburgi Mozarteum (ex)növendékei.
Szenvedély címmel Stephen Sondheim amerikai musicalszerző műveiből összeállított szcenírozott koncertet mutatnak be a Madách Színház produkciójában jövő szerdán a budapesti Művészetek Palotájában, Valló Péter rendezésében – közölte a teátrum.
Kylie Minogue ausztráliai énekesnő a Budapest Sportarénában május 15-én tartandó koncertjére december 3-ától már meg lehet vásárolni a jegyeket – tudtuk meg a magyarországi koncertet szervező Live Nation Hungary koncertügynökségtől szerda este.
A történet 1953-ban kezdődött, amikor a Bécsi Szimfonikus Zenekar egyik fiatal csellistája megfogalmazta magában az előadóművészet lényegét: „Minden korszak zenéjét leghitelesebben az adott időszak hangzásképének rekonstruálásával lehet életre kelteni”.
2008 február másodikán – amikor eldől a nagy kérdés: jön-e, marad-e a maci a barlangjában, és ehhez képest megeszi-e a kutya a telet? – Budapesten zenemaratont tart a Művészetek Palotája. Ilyen már egyszer volt a Millenárison Mozarttal, most a híres és „bőven termő” orosz klasszikusra, Pjotr Iljics Csajkovszkijra esett Fischer Iván választása, aki már több ilyen „őrült nap” részvevője lehetett a világban.
Tommy Lee Jones helyett Kevin Spacey lesz az egyik műsorvezetője a december 11-i Nobel-békedíj koncertnek – jelentették be szerdán az esemény szervezői.
Az Artisjus Magyar Szerzői Jogvédő Egyesület zenei alapítványának kuratóriuma szombaton délután adja át az idei előadóművészi jutalmakat, amelyeket komoly- és könnyűzenei előadóknak ítélnek oda minden év decemberében – közölte Lendvai Györgyi, az Artisjus munkatársa csütörtökön.
Három hatalmas sikerű duettes lemez után ismét arculatot vált Carlos Santana, ha egyáltalán lehet ilyet mondani róla.
Lesifotósok mezítláb, farmerban és piros melltartóban kapták le a hét végén egy londoni utcán Amy Winehouse brit énekesnőt.
Carlos Santana lesz a jövő évi T-Mobile Kapcsolat koncert sztárvendége; a világhírű gitáros 2008. június 28-án lép fel Budapesten – közölte a mobilszolgáltató cég kedden.
Ken Hensley, a brit Uriah Heep együttes frontembere és alapítója először ad koncertet Magyarországon: csütörtökön este a Petőfi Csarnokban lép fel.
A PANKKK (Program a Nemzeti Kortárs Könnyűzenei Kultúráért) és a Coke Music közös támogatási programjának elsődleges célja, hogy a különböző magyarországi régiók között kialakuljon a nívós, de elsősorban lokális rajongótáborral rendelkező zenekarok áramlása.
A világszerte ismert The London Community Gospel Choir lép színpadra csütörtökön a Millenáris Teátrumban a Világsztárok a Millenárison sorozat keretében.
Tíz hazai és egy szlovákiai magyar városban járt a Kodály országa című rendezvénysorozat október 13. és december 1. között. Az elmúlt hetekben Kecskeméten, Szolnokon, Sopronban, Győrött, Pécsett, Szegeden, Nyíregyházán, Miskolcon, Galántán, Székesfehérváron és Budapesten 46 együttes csaknem 1600 fellépője tett meg mindent azért, hogy megvalósuljon Kodály Zoltán álma: „Legyen a zene mindenkié!”
December 7-én pénteken 19:30-órakor Hauser Adrienne ad koncertet a Zeneakadémián. A Zeneakadémia Nagytermében megrendezésre kerülő hangversenyen Beethoven, Liszt, Schubert, Reger és Rachmaninov művei kerülnek előadásra, többek között Liszt Elfelejtett keringőjét és Schubert dalainak átiratait egyaránt nagy érdeklődéssel várja a közönség.
63 éves korában szerdán elhunyt Gudrun Wagner, a Bayreuthi Ünnepi Játékok intendánsának, Wolfgang Wagnernek a felesége és munkatársa.
Nyolcvanegy éves korában a Washington állambeli Federal Way-ben meghalt Andrew Foldi magyar származású amerikai operaénekes, aki negyven éven át volt a chicagói opera tagja – jelentette be kedden társulata.
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
A népszerű színész hajnali három körül ért haza a filmforgatásról. Fáradtan sóhajtott föl, amikor végre megállt a belvárosi bérház előtt. Kereste a kulcsait, majd döbbenten jött rá: azok bizony otthon maradtak, a másik kabátja zsebében.
 
Molnár Ferenc hajnalban hazafele tartva, Jacobi Viktor ablakából a Jacobi Szibill című művében a később legnépszerűbbé vált Kis Petrovom című dal melódiáját hallotta.
Aforizmák
„ Van...visszavezető út a fantáziától a valósághoz, s ez - a művészet."
Freud
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ