Annyira sikeres volt az idei rockgála a Papp László Sportarénában március 7-én, hogy a szervezők habozás nélkül az újabb bulin törik a bukójukat. De hogy rajongóik közül ezután senki ne zúzza halálra vagy nyomorékra magát a rockeresen motorozó életérzés megszállottjaként, a magyar zenei legendák elindítottak egy fiataloknak szóló mozgalmat is. „Érj haza!” – üzenik a srácoknak az Aréna Events útján az old motorosok Nagy Feróval az élen. Hiszen nekik is kínos, hogy a felelőtlen száguldás a biztos pusztulásba, és a gyorsulási versenyek veszélyessége a közutakon mára összeforrt e kemény zenei fazonok lemásolt imázsával.
Chris Rea rövid távollét után újra színpadra áll Budapesten egy új formációval. A két órás koncert, a „Fabulous Hofner Blue Notes”a blues központú instrumentális zene és új az új szerzemények egyvelege, de természetesen a klasszikus Rea számok sem maradnak ki. A füstös hangú gitárvirtuóz – aki, már több, mint 30 millió lemezt adott el világszerte – március 3.-án, 19.30-kor lép föl a Papp László Budapest Sportarénában.
Fantasztikusnak tartja Fischer Iván, a Budapesti Fesztiválzenekar (BFZ) vezetője – akit Sanghajban értek utol telefonon –, hogy egyik felvételük Londonban ismét megkapta a Classic FM Gramophone-díjat, a világ legjelentősebb komolyzenei rádiójának és a világ legbefolyásosabb komolyzenei szaklapjának közös, összesen 15 kategóriában odaítélt elismerését.
Elhagyja Itáliát, és az amerikai Arizonában művészként kezd új életet Romina Power, Al Bano Carrisi egykori felesége.
RegiON! címmel kétnapos nemzetközi zenei konferenciát tartanak 25 európai ország csaknem 100 meghívottja részvételével péntektől Budapesten.
A brit rock rendkívül népszerű együttese, a Muse október 10-én, jövő szerdán a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet – közölte a szervező Live Nation Hungary sajtóreferense, Csergő Éva.
A perui és a nicaraguai egészségügyi ellátás és az iskolarendszer újjáépítésére, illetve az ott élő emberek életminőségének javulásához szükséges árucikkek beszerzésére fordítják azt a 40 millió dollárt, amelyet alapítványa révén juttatott el a rászorulóknak Shakira kolumbiai énekesnő.
Összhang címmel vak és látó muzsikusok közös koncertet adnak október 14-én, a fehér bot napjának előestéjén Budapesten, a Művészetek Palotájában - közölték a szervezők kedden, fővárosi sajtótájékoztatójukon.
Négy magyar jazzcsillag együttállása: ez az Új Dimenzió Műhely. A Szabados Györggyel kiegészülő Babits Antal–Klenyán Csaba–Jávorka Ádám-trió nemcsak azért különleges, mert mind a négy muzsikus a szó legnemesebb értelmében klasszikus zenész, hanem azért is, mert zenéjük mindig hordoz valami egyetemes, zenén túli üzenetet.
A műfaji határokat átlépő hangversenyre készül Varnus Xavér; az orgonaművész Bachtól Harry Potterig címmel ad koncertet október 28-án Budapesten, a Dohány utcai zsinagógában – tájékoztatták a szervezők.
Duplázza meg – azaz emelje 1,4 milliárdra – a Magyar Rádió (MR) zenei együtteseinek jövő évi büdzséjét a költségvetésben az Országgyűlés – kérte hétfőn elfogadott határozatában a közszolgálati médiumot felügyelő közalapítvány kuratóriuma.
Idén Kanizsa Nemzetközi Jazzfesztivál néven tartják meg október 12-én és 13-án a több mint 30 éves múltú zenei rendezvényt, amelynek sztárja az amerikai szaxofonos, Archie Shepp lesz – közölték a szervezők hétfői tájékoztatójukon.
A világ egyik legnépszerűbb énekese, a tenorkirály Placido Domingo új, The Broadway I Love című új albumán 14 világhírű musical 14 betétdalát énekli rajongóinak.
További két londoni és várhatóan több amerikai fellépéssel bővül a világkörüli turné erejéig újra összeálló Spice Girls együttes decemberben Kanadában kezdődő koncertprogramja.
Iveta Apkalnának, a festői megjelenésű fiatal lett orgonaművésznőnek sikerült elérnie, amit kollegái többnyire csak nagyon szeretnének: hangszerének igazi sztárja lett, ahogy arra csak egy-egy karmester, zongorista vagy hegedűs volt eddig képes. A művésznő október 25-én lép föl a Művészetek Palotájában.
Október 12-én, pénteken 21-órától igazi, vájtfülű-szíveket megdobogtató csemegére kerül sor az A38 Hajón. A török-amerikai triphop-nujazz projekt, a hűvös lounge-muzsikát keleties világgal ötvöző Istanbul Sessions lép fel a New York-i nu jazz színtér egyik legjelentősebb producerének, Norah Jones felfedezőjének, a Wax Poetic zenei agytrösztjének vezetésével.
Mick Jagger nem gondol még a visszavonulásra, folytatja a felvételeket és koncertezést a Rolling Stonesszal.
Világítótorony-formájú emlékművet avatnak Izlandon John Lennon, az 1980-ban meggyilkolt énekes emlékére.
Annyiba kerül a Radiohead új lemeze, amennyit ad érte a vásárló, pedig lemezboltban nem is kapható.
A kelet-európai dominanciát kifogásoló kritikák miatt az Eurovíziós Dalverseny szervezői úgy döntöttek, hogy a 2008-as belgrádi versenyen már két elődöntőt rendeznek.
Egészen pontosan 38 másodpercbe tellett, mire az összes jegy elkelt az újra összeállt Spice Girls londoni koncertjére. Több mint egy millióan akartak jegyet szerezni a Temze partján fekvő O2 arénába, 20 ezernek sikerült.
Megjelent Bruce Spingsteen, a Boss (Főnök) pályafutásának 22. sorlemeze, egy éven belül harmadik albuma, a Magic. A korong azért is figyelmet érdemel, mert hosszú évek óta most dolgozott először együtt kísérőzenekarával, az E Street Banddel. (A nyáron közös turnét is bejelentettek)
Keddre virradóra vált ismertté, hogy ki az a szerencsés 20 ezer ember, aki november 26-án egyetlen alkalommal ismét láthatja a Led Zeppelin koncertjét londoni O2 Arénában.
George Michael brit popsztár a BBC 4-es rádiójának műsorában elmondta, hogy folyamatosan próbál kevesebb marihuánát szívni.
Bár Ausztria első számú könnyűzenei exportcikkei a mai napig a Kruder és Dorfmeister nevével fémjelzett bécsi elektronikus szcéna előadói közül kerülnek ki, a szomszédoknál a császárvároson kívül is van élet. És nem is akármilyen!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Victor Hugo a nagy francia író egyszer sürgős munka előtt állt. Mivel nem bízott eléggé abban, hogy végig kitart feladata mellett, félig levágta a szakállát és félig a haját, az ollót pedig kidobta az ablakon.
 
Baudleaire, a híres francia költő találkozott egyszer sétája közben egyik barátjával, Theodore Banville költővel, aki azt javasolta neki, hogy menjenek el együtt fürdeni.
Aforizmák
„ A művész legnagyobb földi jutalma a kollégák irigysége."
Varnus Xavér
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ