Az Apácák című musical díszelőadásával nyílik meg a VII. Nemzetközi Gospel Fesztivál kétnapos programja augusztus 24-én Solymáron – közölték a szervezők.
Dzsesszmuzsika, térzene és a tűzijáték után tánczene szórakoztatja a nagyérdeműt augusztus 20-án, hétfőn a Művészetek Palotája belső és külső terein.
Elhunyt Tyihon Hrennyikov orosz zeneszerző, a Szovjet Zeneművészek Szövetségének volt elnöke: életének 95. évében, Moszkvában érte a halál.
Kéthetes magyarországi turnéjának befejezéseként keddre virradóra a Sziget Jazz Sátrában adott koncertet Orszáczky Jackie, a magyar blues és progresszív rock élő legendája – ahogy műsorát bekonferálták.
Szeptemberről jövő áprilisra halasztotta Martin Scorsese Rolling Stonesről forgatott dokumentumfilmjének bemutatóját a produkciót forgalmazó Paramount Classics stúdió.
A világ legnagyobb lemezvállalata, a Universal Music próbaképpen interneten kínál letöltésre sok ezer számot másolásgátló technológia nélkül olyan világhírű előadóktól, mint Sting, 50 Cent vagy Stevie Wonder nélkül.
A The Moog nyári turnésorozatának már csak egyetlen állomása van hátra: augusztus 10-én a Sziget Fesztiválon. Az együttes szinte az összes fontos, nagy nyári fesztiválon képviseltette magát.
Új albummal tér vissza James Blunt, a 2006-os év egyik World Music Awards díjának nyertese. Blunt új albumának, az All The Lost Souls-nak szeptember 17-én lesz a premierje. Tíz új szerzeménye került fel a lemezre, már részben elkészültek a videóklipek is.
Rachid Taha, Manu Dibango, Fekete Jenő, Mystery Gang,, Hobo Blues Band, Jeanne Carroll, The Hoochie Coochie Gals, Amsterdam Klezmer Band, Nemes Zoltán és a Jambalaya, Váczi Eszter, Erik Truffaz – csupa olyan nevek, amelyek bizonyítják, hogy nemcsak a Nagyszínpadon van zenei élet a 15. Sziget fesztiválon.
A Sziget fesztiválon az elektronikus zene kedvelőit is igazi világsztárokkal várják a szervezők; olyan neves DJ-k lépnek a Party Aréna keverőpultja mögé, mint Timo Maas, Goldie, DJ Hell, vagy éppen Sharam.
Kétszer is sötétbe borult a Nagyszínpad és környéke szerda este a Sziget fesztiválon a francia Manu Chao koncertje közben.
Alig néhány nappal veszprémi koncertje után kórházba került Joe Zawinul billentyűs, a jazz fusion legendája.
Manu Chao-koncerttel, a Quimby és Yonderboi fellépésével várja a 15. Sziget fesztivál első napja a zenerajongókat, de a színház és a táncművészetek kedvelőinek is érdemes kilátogatniuk ma az Óbudai-szigetre.
Az Ausztráliából érkező Tommy Emmanuel, az osztrák Ripoff Raskolnikov, a német Friend'n'Fellow, valamint a magyar Sidoó-Munkácsy duó részvételével rendezik meg jövő szombaton a Budapest Gitárfesztivált a Petőfi Csarnok szabadtéri színpadán – tájékoztattak a szervezők.
Műsorral köszönti Sebestyén Mártát 50. születésnapján, vasárnap a Magyar Televízió; a Kossuth-díjas énekesnőt, népdalgyűjtőt muzsikustársai és barátai üdvözlik, s bejátszásokkal idézik fel pályája legemlékezetesebb pillanatait – közölte a közszolgálati médium sajtóirodája.
A brit rock rendkívül népszerű együttese, a Muse október 10-én a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet – tájékoztatta a szervező Live Nation Hungary sajtóreferense, Csergő Éva hétfőn este.
Amerikai zenészeké lesz a nagyszínpad kedden, a 15. Sziget fesztivál utolsó napján: a délután az Eagles of Death Metallal kezdődik, őket követi a Juliette and the Licks, végül pedig a The Killers lép a közönség elé.
Stark Tibor zeneszerző hamvasztás utáni búcsúztatását augusztus 17-én, pénteken 11.15 órakor tartják Budapesten, a Farkasréti temető Makovecz termében – tudatta Gyimesi László, a Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezetének (MZTSZ) főtitkára hétfőn.
Az elmúlt húsz évének talán legjobb koncertjét adta a Kispál, óriásit zúzott, majd gitárt is tört a Nine Inch Nails, mindenkit szeretett Korda György. Az időjárás azonban nem volt túl kegyes. Szombaton 55 ezer látogatója volt a Szigetnek.
Hamarosan hazamehet a kórházból Luciano Pavarotti. A 71 éves olasz operaénekest szerdán szállították kórházba magas lázzal szülővárosában, Modenában. „Már sokkal jobban van, lement a láza, beszélget és még vicceket is mesél" – mondta pénteken Nicoletta Mantovani.
KéM Csoport immár nyolcadik alkolommal szervezi meg a LESz 2007, vagyis a Lengyel Együttesek Szemléje című programot. Augusztusban a trip-hop és az elektronika keverékre kerül sor a wroclawi Digit All Love és a pécsi Esclin Syndo közreműködésével.
Luciano Pavarottit lázas állapotban kórházba szállították szülővárosában, Modenában; a kórház szóvivője csütörtökön közölte, hogy az operaénekes állapota kielégítő.
Beyoncé Knowles és Justin Timberlake a legesélyesebb az amerikai zenei tv-csatorna, az MTV idei zenei videodíjára. Mindketten 7-7 nevezést kaptak a döntőre. Őket az amerikai rapper, Kanye West és a romantikus dalokat éneklő Rihanna követi 5-5 jelöléssel.
A kelet-európai cigány kultúrköré a főszerep az idén a Roma Sátor programjában a Sziget fesztiválon.
Bachhal, Brahmsszal, Beethovennel próbálnak több buszmegállót megtisztítani a fiatal garázdáktól egy amerikai nagyvárosban, Seattle-ben.
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Joséphine Baker világhírű revücsillag élete utolsó heteiben, 68 évesen is is korát meghazudtoló frissességgel szerepelt Európa színpadjain.
 
Egyik hazai körútján Caruso néhány ezer lírát utaltatott át magának egy kisváros postahivatalába. Amikor a címére érkezett pénzért jelentkezett, az akkurátus postamester sehogy sem volt megelégedve az énekes személyi igazolványaival.
Aforizmák
„ Buddha azt mondja: „ Ne hízelegj a jótevődnek!" Mondjuk ezt el egy keresztény templomban - s rögtön megtisztítja a levegőt minden kereszténiségtől."
Nietzsche
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ