Zorán jövő pénteken mutatja be Közös szavakból című lemezét a Papp László Budapest Sportarénában. A koncert zárja az országos turnét, utána a tervek szerint Erdélybe indul az énekes-szerző és csapata.
Ülő- és állóhelyek helyett csak fekvőhelyekre adtak el jegyeket Japánban egy komolyzenei koncertre.
A május 10-i elődöntőben Rúzsa Magdi bekerült a finnországi Eurovíziós Dalverseny döntőjébe. A több mint százmillió tévénéző csütörtök este a minőségre, a kiváló hangra, az érdekes produkciókra és a kelet-európai zenére szavazott. Szombat este a magyar énekesnő nyolcadikként lép majd a Hartwell Areena színpadára.
Különleges vendégekkel lép fel az Örkény István Színházban pénteken Für Anikó, aki Nőstény álom című albumának dalait utoljára adja elő a teátrum színpadán – közölte a színház csütörtökön.
Május 12-én megtartják a Deák Ferenc utcában az immár hagyományos EU Utcafesztivált, amelyen neves előadók lépnek fel.
Puritán egyszerű stílusban, mezítláb, fehér farmerben és fehér atlétatrikóban énekli majd el csütörtökön este az Aprócska blues című számot Rúzsa Magdi, aki 22. fellépőként szerepel majd az idei Eurovíziós Dalfesztivál elődöntőjében – tudta meg az MTI munkatársa Bérczes Ádámtól, az énekesnő lemezeit kiadó CLS vezetőjétől.
George Benson és Al Jarreau, a két legendás muzsikus nem csak egy lemez erejéig álltak össze, hanem igazi szenzációként egy turnéra is indulnak, melynek kevés állomása közül az egyik éppen Budapest lesz! A július 17-i koncert soha vissza nem térő alkalom az igényes zene kedvelőinek, hogy a két legendát együtt, egy színpadon lássák a Papp László Budapest Sportarénában.
A Russkaja hét, Ausztriában élő orosz muzsikus könyörtelen kísérlete arra, hogy brutális erejű zenéjével elsöpörje közönségét.
Szerbia, Svédország és Fehéroroszország a legnagyobb esélyes az európai fogadóirodák szerint az Eurovízió dalfesztiválján, amelynek döntőjét szombaton tartják Helsinkiben.
Május 10-én, csütörtökön este ismét izgalmas műsort kínál közönségének a Nemzeti Filharmonikus Zenekar. Hangversenyük vendégkarmestere a Művészetek Palotájában a szentpétervári születésű Mikhail Agrest, aki a Mariinszkij Színház dirigenseként Európa számos országában, valamint a Távol-Keleten és az Egyesült Államokban is fellépett színházával.
Richard Bona rajongók figyelem! A kameruni jazz-ikon fergeteges koncertjein megismert kiváló ütőhangszeres, Samuel Torres ezúttal saját zenekarával is útba ejti Magyarországot. Május 15-én, 20-órakor az A38 Hajón.
Május 3-a és 18-a között végigzúg Európán a világ egyik legpatinásabb és egyben Amerika legrégibb zenekara, Lorin Maazellel az élen. 1842-ben alapították a Nagy Almában ezt az együttest, amelybe 1928-ban beleolvadt a város másik szimfonikus zenekara, és így vált azóta is az ottani földrész kultúráját meghatározó együttessé.
Május 13-án vasárnap 20-órakor lesz a ’Brewed By Noon’ featuring Jamaaladeen Tacuma lemezbemutató koncertje a Millenáris Teátrumban. Progresszív jazz, afrikai törzsi ritmusok, sztorik.
Az amerikai Blues Foundation (Alapítvány) immár 28. díjkiosztóján Memphisben péntekre virradóra osztották ki a Blues Music Díjakat (Blues Music Awards). Charlie Musselwhite a szájharmonika legkitűnőbb mestere három kategóriában bizonyult a legjobbnak.
Marcus Miller amerikai basszusgitáros jövő vasárnap együttesével ad koncertet a Petőfi Csarnokban – közölte a Private Music koncertiroda.
Eredeti felállásban, 25 év után újra együtt zenél az R-GO együttes. Szeptember 15-én, a Kissadionban tartandó koncertjükről, új lemezükről, és a zenekarról szóló könyvről csütörtökön beszéltek az R-GO tagjai a Fővárosi Állatkert- és Növénykert Pálmaházának teraszán.
Lejárt a Magyar Állami Operaház vezetői tisztségeire meghirdetett pályázat beadási határideje szerdán éjfélkor; az új főigazgató és főzeneigazgató várhatóan júliusban léphet hivatalba.
Május 28-án indul nagyszabású turnéjára az újjáalakult Police együttes, amelynek három tagja máris Vancouverbe, a turné első állomására érkezett.
Prince amerikai popsztár 21 alkalommal ad koncertet Londonban idén ősszel, és úgy tervezi, hogy a zenélésen kívül a biblia tanulmányozásával tölti idejét.
Magyarország egyetlen hivatásos férfikórusa, a Honvéd Férfikar gyakran közreműködik különleges produkciókban. Nemrégiben a Művészetek Palotája Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermét töltötték meg és arattak tomboló sikert Geszti Péterrel, Karácsony Jánossal, Novák Péterrel és Rúzsa Magdival. A Millenárison elsőként az Amorf Ördögökkel jelentkeztek. A koncertsorozat következő előadására május 13-án 20-órától kerül sor Falusi Mariannal és a Budapest Jazz Orchestra társaságában.
Kedden jelent meg Björk új, immár hatodik stúdióalbuma Volta címmel. Az izlandi énekesnő gyerekszülés után Maliba utazott ihletszerzés végett.
Szakíts, ha tudsz címmel rendhagyó helyszínen ad koncertet szerdán Marozsán Erika; a színésznő azonos című albumának dalaival a fővárosi Katona József Színházban lép a közönség elé.
Barbra Streisand két angliai koncertjére pillanatok alatt elkapkodták a jegyeket, pedig áruk igencsak borsos.
A fado – tipikus portugál zenei műfaj – egyik legjelesebb képviselője, Joana Amendoeira május 20-án ismét koncertet ad Budapesten, a Millenárison.
Gwen Stefani, az amerikai alternatív, pop és dance színtér egyik legnépszerűbb énekesnője idén október 19-én a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet.
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Amikor a náci csapatok megszállták Magyarországot, számos más művésszel együtt Salamon Bélát is elfogták, és elhurcolták a Svábhegyre, a magyar Gestapóhoz.
 
Kodály Zoltán azon kevesek közé tartozott, aki nem félt Rákosi Mátyástól. Egyszer egy ünnepi fogadáson a „bölcs" vezér rosszallóan mondta Kodálynak:
Aforizmák
„ Jótettért azt várd, hogy további jótetteket várjanak tőled."
Osvát Ernő
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ