Dresch Mihály szaxofonos kapja idén a Szabó Gábor-díjat, Gyémánt László festőművész pedig a Pernye András-díjat; a Magyar Jazz Szövetség elismeréseit a műfaj március végi ünnepén adják át.
Deitra Farr, Axel Schultz, az Ian Siegal Band és a Ripoff Raskolnikov Allstars is fellép mások mellett a Budapest Blues Festivalon, amelyet szombaton már hatodik alkalommal rendeznek meg; a Petőfi Csarnokban két színpadon 16 órától késő éjszakáig lesznek koncertek.
Immár hagyomány Szegeden, hogy tavasszal a dzsessz és blues rajongói két napra a Belvárosi moziba helyezik át székhelyüket, és a műfaj kiemelkedő hazai és külföldi muzsikusait hallgatva hódolnak zene iránti szenvedélyüknek. Idén sem lesz ez másképp a március 19-én kezdődő Szegedi Blues és Jazz Fesztiválon, amely sztárvendége Tim Ries.
Taylor Swift Fearless című lemeze kapta az év albumának járó Grammy-díjat vasárnap este Los Angelesben. Swift ezenkívül három Grammyt kapott még, köztük a legjobb countrylemeznek járót a Fearalessért, amelyből a legtöbb példányt adták el tavaly a világon.