Magyar csellista győzelme Genfben
Dátum: 2008. október 28., kedd, 8:02
A Genfi Nemzetközi Zenei Versenyen, a világ egyik legrégebbi és legkiemelkedőbb versenyén hétfőn este Várdai István csellista nyerte el a 20 ezer frankos fődíjat - közölte a verseny után Bíró Csilla menedzser.

A magyar művész a fődíjon kívül még négy különdíjat is kapott: neki ítélték a közönségdíjat, a Pierre Fournier-díjat, a Coup de coeur Breguet elnevezésű elismerést (magyarul: Breguet kedvence), amely egy CD felvétellel jár, valamint egy Breguet márkájú órát.

A Genfi Nemzetközi Zenei Versenyt 1939-ben alapították azzal a céllal, hogy a világ legkiválóbb ifjú zenészei mérjék össze tudásukat. Huszonhat kategóriában, a legkülönbözőbb hangszereken, énekhangon, vezénylésben, kamarazenében rendezik a versenyeket.

Az idei megmérettetésen a 400 jelentkezőből 95-en jelentek meg, Magyarországot egyedül a 23 éves Várdai István képviselte. A hétfő esti döntőben Csajkovszkij Változatok egy rokokó variációra című versenyművét játszotta.

A zsűri elnöke a svájci Francois Guye volt, tagja több híres csellóművész, például Natalia Gutman vagy Tsuyoshi Tsutsumi.

Több olyan kiváló művész akad, aki e versenyen győztesként végzett és később páratlan karriert futott be: ilyen volt Maurice André, Martha Argerich, Arturo Benedetti Michalengeli, Victoria De Los Angeles, Solti György, Maurizio Pollini vagy Emmanuel Pahud - emelte ki Bíró Csilla.

Az első fordulóban szólóhangszeres darabokat adtak elő a versenyzők, majd a második és harmadik fordulóban zongorakísérettel kötelező és szabadon választott műveket szólaltattak meg.

Várdai Istvánt a már eddig is kiváló partnerként közreműködő Fülei Balázs zongoraművész kísérte zongorán. Az ő játékukat a 2007-es moszkvai Csajkovszkij Nemzetközi Zenei Versenyen is jutalmazták már, akkor Várdai harmadik díjat nyert, Fülei pedig a verseny legjobb zongorán közreműködő művésze elismerést nyerte.

A verseny döntőjében az orosz Alekszandr Buzlovot, a német Peter-Philipp Staemmlert előzte meg a magyar csellista. A díjnyertesek ünnepi koncertjére 2009 tavaszán kerül sor, a döntősök számos rangos koncertmeghívásnak tehetnek eleget Európa szerte - jegyezte meg Bíró Csilla.

Várdai István 2009 tavaszán diplomázik a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen Mező László tanítványaként, a Bécsi Zeneakadémián Reinhard Latzko professzor növendékeként már végzett.

A fődíjas a következő koncertévadban Magyarország szinte minden nagyvárosában fellép, januárban New Yorkban debütál, márciusban visszatér Kínába egy kéthetes turnéra, májusban pedig Franciaországban vendégszerepel.




Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Az 1946-os Csongor és Tünde felújítás egyik legemlékezetesebb színészi alakítása Gobbi Hilda nevéhez fűződik. A fiatal művésznő Mirigy-boszorkány félelmetes figuráját a magyar népmesék szellemében formálta meg, – s a visszataszító, csúf, vén szipirtyó, különösen az ifjúsági előadások közönsége körében, meglepően népszerű lett.
 
Gombaszögi Ella társasági ember, nagy kártyajátékos volt, de csak olyanokkal játszott, akik legalább olyan jók voltak, mint ő. A játszmákból nem ritkán vesztesként került ki, de ezt nem bánta, mert legalább volt alkalma egy kis zsörtölődésre.
Aforizmák
„ A férfi mindig egyidős a nővel, akit szeret."
Pablo Picasso
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ