Ünnepel a magyar jazz
Dátum: 2009. március 11., szerda, 12:29
Március 19-én igazi ünnepléssel kezdődik a Magyar Jazz Ünnepe nevű három napos fesztivál: aznap 19-órakor adják át a Magyar Jazz Szövetség vezetői a Szabó Gábor Jazz Életműdíjat, amelyet ezúttal Csepregi Gyula szaxofonos vehet át a Budapest Jazz Clubban.
A Magyar Jazz Szövetség 1990-ben alakult meg, s még abban az esztendőben, majd az utána következő években is megrendezte a Magyar Jazz Ünnepét. A fesztivál később – egy évtized elteltével – más rendezvények keretében élt tovább. 2007 márciusában aztán a Magyar Jazz Szövetség ismét önálló fesztivált szervezett, s a siker után az idén is megrendezi a Magyar Jazz Ünnepét. A helyszín az idén a Budapest Jazz Club, itt mutatkozhatnak be a fiatalok is, a Bartók Béla Jazz Zeneművészeti Szakközépiskola, valamint a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Jazz tanszakos hallgatói.

A Magyar Jazz Ünnepe igazi ünnepléssel kezdődik: március 19-én 19- órakor adják át a Magyar Jazz Szövetség vezetői a Szabó Gábor Jazz Életműdíjat, amelyet ezúttal Csepregi Gyula szaxofonos vehet át a Budapest Jazz Clubban. Csepregi Gyula a hazai jazz meghatározó egyénisége, ötszörös Emerton-díjas, számos nemzetközi díjjal elismert előadó. Megkapta például a Montreaux-i Jazz Fesztivál legjobb szólistájának járó díjat, a Hágai Fesztivál különdíját, a Finn Rádió Nívódíját, a norvégiai EBU Fesztiválon a Kiemelkedő szólista elnevezésű díjat. Tagja a nemzetközi All Stars zenekarnak, amelyben Mike Stern gitározik, Dave Samuels vibrafonon játszik, Russel Ferrante zongorázik, a legendás Weather Report együttes tagja, Alex Acuna dobol.

A Szabó Gábor Jazz Életműdíjat a Magyar Jazz Szövetség alapította 1992-ben, a szakmai elismerést a tagság titkos szavazása alapján évente ítélik oda. Az első díjat 1992-ben Kovács Gyula posztumusz kapta meg, majd Gonda János, Szakcsi Lakatos Béla, Kőszegi Imre, Garay Attila, Lakatos Ablakos Dezső (posztumusz), Berkes Balázs, László Attila, Vukán György, Tomsits Rudolf, Babos Gyula, Berki Tamás, Bontovics Kati, Friedrich Károly vehette át az életműdíjat, Jávori Vilmos posztumusz kitűntetett volt. Tavaly a nagyszerű zongorista-zeneszerző, Oláh Kálmán kapta meg az elismerést. 

A Magyar Jazz Szövetség új elismerést is alapított: a Pernye András Díjat fotóművészeti, kritikai, újságírói, kiadói, koncertszervezői és egyéb, a jazzélet érdekében végzett, kiemelkedő tevékenység elismeréséért veheti át évente egy valaki, a tagság jelölései alapján. A szövetség közgyűlésén a tagság titkos szavazással döntött arról, hogy első alkalommal Maloschik Róbert veheti át az elismerést a Magyar Jazz Ünnepe nyitó estjén.

               

A háromnapos fesztivál idején hallhatók a hazai jazzélet meghatározó egyéniségei, köztük például a Balázs Elemér Group, a Nigun és a többhónapos külföldi tartózkodás után ismét itthon fellépő Oláh Tzumo Árpád zongorista, a záró koncerten pedig Laszlo Gardony, a bostoni Berklee Egyetem jazz tanszékének professzora, aki workshopot is tart a fesztivál elején. De a neves, már jól ismert zenészek mellett bemutatkozhatnak a fiatalok is – a magyar jazz életben ugyanis szép számmal akadnak különleges tehetségek. Így a fesztivál záró napján, szombaton a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Jazz Tanszékének Bigbandje játszik László Attila vezetésével. .

A tavalyi siker után az idén is több vidéki város (Nagykanizsa, Sopron, Dunaújváros, Nyíregyháza, Pécs, Győr, Székesfehérvár, Mátészalka, Kiskőrös, Tata, Miskolc) bekapcsolódik a Magyar Jazz Ünnepébe (a teljes program megtalálható a Magyar Jazz Szövetség honlapján, a www.jazzszovetseg.hu címen). A határon túli városokban március 17-e és április 15-e között rendezik meg a koncerteket, a budapesti és a magyarországi vidéki helyszínekhez igazodva. 
Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
A híres debreceni komikus az ország másik végében szerepel. Szünetben bemegy az öltözőjébe egy felhevült anya a lányával, és lelkesen mondja:
 
A nagy angol író, Bernard Shaw utazásai során az egyik kis város határában az ég felé tekintő és könyörgő társasággal találkozott. Megkérdezte tőlük, hogy mit csinálnak.
Aforizmák
„ Az a képességünk, hogy elismerjük tévedéseinket, intelligenciánk fokmérője. is. A bunkónak mindig igaza van."
Álló Géza
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ