Megkezdődött a Haydn-emlékév
Dátum: 2009. április 1., szerda, 10:17
A kismartoni (eisenstadti) Esterházy-kastélyban a Haydn, a fenomén című kiállítással kedden hivatalosan is megkezdődött Ausztriában a zeneszerző halálának 200. évfordulója alkalmából rendezett emlékév.

"Útja rögös volt, de sikeres lett" - mondta a zeneszerzőről Heinz Fischer köztársasági elnök. Kifejtette: Haydn nem üstökös volt, hanem egy zenész, aki állhatatosan egyik lépést tette meg a másik után. Szerte a világon alig volt Ausztriához hasonló viszonylag kis hely, ahol a zenetörténet ilyen jelentős alakjai éltek és alkottak - utalt a számos jubileumra, így a Mozart- és Haydn-emlékévekre Heinz Fischer.

Haydn Burgenlandban "talált évtizedekre művészetpártoló munkaadóra", ennek révén művészeti tevékenysége központjává tudta formálni Eisenstadtot. Mint azt azonban a szövetségi elnök is megjegyezte, Joseph Haydn rendkívül szegény körülmények között nőtt fel, és keményen kellett dolgoznia társadalmi helyzetének javításán.

"A sztárok csillogása közepette ma sem szabad elfelejteni, hogy napjainkban is vannak olyan művészek, akiknek rendkívül nehéz körülmények közepette kell dolgozniuk" - mondta beszédében Heinz Fischer, aki felhívta a figyelmet a kortárs művészet felismerésének és elismerésének, valamint megfelelő honorálásának jelentőségére. Haydn utolsó nyilvános fellépése egy szegények megsegítésére szánt koncert vezénylése volt - emelte ki az osztrák államfő.

Hans Niessl tartományi elöljáró beszédében örömét fejezte ki, amiért Burgenland és Eisenstadt 2009-ben a "Haydn-univerzum" központja lehet. "Itt Burgenlandban úgy lehet érezni Haydnt, mint sehol máshol a világon" - mondta a politikus. A 2009-es Haydn-emlékév burgenlandi és a határon átnyúló programjai révén meg akarják adni azt az elismerést a zenei géniusznak, amelyet Haydn kiérdemelt.

A nyitány a zeneszerző születésének 277. évfordulójára esik, aki 1732. március 31-én jött világra az alsó-ausztriai Rohrauban. "A hónap utolsó napja sorsszerű dátum Haydn életében" - utalt a komponista 1809. május 31-i halálára a tartomány kulturális tanácsosa, Helmut Bieler. Az emlékév során "Haydn eredetiségét életének színhelyein akarjuk bemutatni és ezáltal lehetővé tesszük, hogy Haydn minden oldalát megismerjék" - fűzte hozzá Bieler.

Armin Raab, a kölni Joseph Haydn Intézet kutatási vezetője kiemelte, hogy az életében Európa leghíresebb zeneszerzőjeként számon tartott Haydn halála után rövid időn belül Mozart és Beethoven árnyékába szorult. A zeneszerző reneszánsza csak a XX. század második felében kezdődött meg.

Ausztria rendezvények széles skálájával ünnepli a szimfónia és a bécsi klasszikus iskola atyjaként emlegetett zeneszerzőt. Több mint 1500 koncerttel, kiállításokkal és más eseményekkel emlékeznek meg a komponistáról.


(MTI)
Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Jászai Mari vidéken vendégszerepelt. A partnere csapnivalóan gyenge színész volt. Jászai a próbán küzdött vele, tanította, magyarázott neki – eredménytelenül.
 
Jack London amerikai írót egyszer az orvos szigorú zöldségdiétára fogta, semmi mást nem ehetett.
Aforizmák
„A jó modor azt jelenti, hogy eltitkoljuk, milyen sokat tartunk magunkról, és milyen keveset a többiekről."
Mark Twain
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ