Református Zenei Fesztivál a Kultuccában
Dátum: 2009. június 2., kedd, 11:38
Hatodik alkalommal rendezik meg a Református Zenei Fesztivált Budapesten: Ferencvárosban, a Ráday és a Kinizsi utca által határolt részen, a „Kultuccában" péntektől vasárnapig tradicionális egyházi zsoltárok, énekek, kórusművek, hangszeres darabok mellett népzenei és mai modern zenei előadások is láthatók-hallhatók lesznek.

Megőrizni, megmutatni református zenei kincsünket, kultúránkat a jelen és az utókor számára - fogalmazták meg a szervezők a háromnapos fesztivál célját az MTI-hez eljuttatott közleményben.

A Református Zenei Fesztivál keretében bemutatják a Magyarországi Református Egyház társadalmi, szociális, egészségügyi, irodalmi, oktatási, tudományos, képzőművészeti és hitéleti munkáját is. Idén ünneplik Kálvin János születésének 500. évfordulóját; a nagy reformátor előtt tisztelgő programok közé tartozik a Kálvin kertje kiállítás.

A június 5-i első napon kora este lesz Lovász Irén koncertje, majd a Kaláka együttes Kányádi-műsorával a Bakáts téri katolikus templomban lép fel. Késő este lesz a Mécses menet a Ráday utcában zsoltárénekléssel, majd a Kálvin téri református templomban zenés áhitat zárja a pénteki rendezvényeket.

Másnap, szombaton nyílt szakmai délelőttöt rendeznek a Lónyay utcai Református Gimnáziumban az egyházi énekek, kórusművek tanításáról, tanulásáról. Délután az Országos Református Pedagógus-Diák Kórus lép fel a Kálvin téri református templomban, ezt követi az Invocatio Musicalis formáció koncertje a Bakáts téri templomban. A szombati programokat a Vujicsics és a Misztrál muzsikálása zárja a Ráday utcában.

Vasárnap délelőtt Kálvin Jánosról emlékeznek meg a Kálvin téri református templomban zenés istentiszteleten; Kiss Ferenc és barátai itt mutatják be a Kálvin-évfordulóra írt Magyar Kancionálé című művet. A Bakáts téren Vedres Csaba és a Kairosz Kvartett, a Ráday utcában Berecz András, valamint Pál István „Szalonna" és bandája lesz hallható.


(MTI)
Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Egy ragyogó filmötlet megírása kapcsán szóba került egy ismert író neve.
 
Aforizmák
„Az egyetlen hasznos hazugság a gyógyszer."
Platón
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ