Generációk dobpárbaja a hétvégi Jazzland keretében
Dátum: 2009. július 21., kedd, 11:30
A világhírű Tommy Vig vibrafonos egy 11 éves ifjú tehetséggel, a révkomáromi Hodek Dáviddal vív majd dobpárbajt a hétvégén, a Nagykanizsához közeli Cserfő-hegyen, ahol 14. alkalommal rendezik meg a Jazzland fesztivált.

Tiborcz Iván, aki dzsesszmuzsikusként a szervezője és panorámás hegyi birtokán házigazdája is egyben a rendezvénynek, a különleges dobpárbaj kapcsán kedden elmondta: a két muzsikus között 60 év a korkülönbség, de rengeteg a hasonlóság. Tommy Vig - aki világhírű ütősként és zeneszerzőként nemrég települt vissza az Egyesült Államokból Magyarországra - gyermekkorában még idehaza szintén több tehetségkutató versenyen szerepelt és készített lemezfelvételeket is. Hodek Dávid még csak 11 éves, de az elmúlt években számos neves muzsikus zenekarában játszott, tehetségét és muzikalitását elismerve a Jazzlandre is évek óta rendszeresen visszatér.

A rendezvény kitalálója a csütörtökön kezdődő, három estén át tartó programsorozat résztvevői között említette Somát, aki ezúttal zenekarával dzsessz-sztenderdeket énekel. Érkezik egy holland kvartett is, amelynek érdekessége, hogy egyetlen holland zenész sincs a tagjai között, viszont luxemburgi és spanyol muzsikusok mellett két magyar szerepel a Simon Balázs nevével fémjelzett együttesben. A névadón kívül a nagykanizsai származású, a rotterdami dzsesszkonzervatóriumban végzett és most ott tanító Kém Sándor szerepel a zenekarban.

A cserfői Jazzland az elmúlt csaknem másfél évtizedben számos világsztárt látott vendégül, fellépett itt mások mellett Rhoda Scott, Tony Lakatos, Don Byron, Randy Brecker és Doug Hammond. Esténként ezúttal is jamsession, vagyis örömzene várja mindazokat, akik ellátogatnak a programokra.

Tiborcz Iván elmondta azt is, hogy a korábbi években egy-egy estén nem ritkán közel ezer látogató volt kíváncsi a műfaj kiválóságaira. Idén sikerült stabil anyagi hátteret biztosítani, így jelentősen csökkentek a Nagykanizsához közeli eseményre szóló jegyek árai.


(MTI)
Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
J. S. Bach rajongott az orgonákért. Amikor eljátszotta legújabb műveit a hangszeren, hallgatósága mindig álmélkodva figyelte a mester virtuóz technikáját.
 
A nagy színésznek egy darabban fel kellett olvasni egy levelet, ezért sosem tanulta meg a levél szövegét. A fiatal, kezdő színész, aki a levélhozó inast játszotta, úgy gondolta, megtréfálja híres kollégáját és a jelenetbe a megírt levél helyett egy üres papírt vitt be.
Aforizmák
„A megbocsátás az az illat, melyet az ibolya hint arra a cipősarokra, amely eltapossa őt."
Mark Twain
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ