Tíz fiatal muzsikus kapott Junior Prima Díjat
Dátum: 2009. november 27., péntek, 16:35
Idén is 10 fiatal művész kapta meg a hétezer eurós (mintegy 2 millió forintos) pénzjutalommal járó Junior Prima Díjat: Baráti Kristóf (hegedű), Borbély László (zongora), Csáki András (gitár), Karosi Bálint (orgona), Kokas Katalin (hegedű), Oláh Dezső (zeneszerző, zongora), Pataki Potyók Dániel (ének), Richter Gábor (trombita), Vámosi-Nagy Zsuzsa (fuvola) és Várdai István (cselló).

A díjátadás Melis György pénteki halála miatt egyperces néma emlékezéssel kezdődött.

A Kocsis Zoltán zongoraművész, a Nemzeti Filharmonikus Zenekar főzeneigazgatója elnökletével a Batta András zenetörténész, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem rektora, Marton Éva operaénekes, az LFZE tanszékvezető tanára, Perényi Eszter hegedűművész, az LFZE tanszékvezető tanára és Jakobi László gordonkaművész, hangversenyrendező alkotta kuratórium döntése után született meg a győztesek névsora.

A fiatalok valamennyien a világ jelentős nemzetközi versenyeinek győztesei, díjazottjai és fiatal koruk ellenére már számos országban vendégszerepeltek.

A Junior Prima Díjat a zenei kategóriában Baráti Kristóf (hegedű), Borbély László (zongora), Csáki András (gitár), Karosi Bálint (orgona), Kokas Katalin (hegedű), Oláh Dezső (dzsessz-zeneszerző, zongora), Pataki Potyók Dániel (ének), Richter Gábor (trombita), Vámosi-Nagy Zsuzsa (fuvola) és Várdai István (cselló) kapta.

Heten személyesen vették át az elismerért, Karosi Bálint, Richter Gábor és Várdai István külföldön szerepel, ezért egy-egy családtag képviselte őket.

Mártha Imre, az ünnepségnek helyet adó Magyar Villamos Művek vezérigazgatója arról számolt be, hogy a vállalatcsoport az elmúlt tíz évben 400 komolyzenei koncert létrejöttét, kiváló művészek pódiumra kerülését támogatta. Hozzátette: amikor mindenki megtakarításról beszél, ők is igyekszenek költségeiket csökkenteni, de a díjban való financiális részvételt és a zenei szponzorációt hosszú távon fönn akarják tartani.

Batta András, az LFZE rektora, aki éjjel ért haza az akadémia zenekarának rendkívüli sikerű távol-keleti turnéjáról, arra mutatott rá, hogy a díj filozófiája milyen nagy hatású. Hiszen nemcsak a fiatal tehetségeket, hanem elismerésükkel a tanáraikat és azt a zenepedagógiai rendszert is támogatja, amely az ország védjegye külföldön.

A Junior Prima Díjat 2007-ben alapították, öt éven át ítélik oda. A hétezer eurós elismerést évente, kategóriánként tíz-tíz 30 év alatti tehetséges fiatal kaphatja meg a tudomány, a sport, az oktatás és köznevelés, a zene, az irodalom, a színház- és filmművészet, a képzőművészet, az építészet és a sajtó kategóriákban.


(MTI)
Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
 
Will Rogers amerikai komikus, aki csúnya ember volt, társaságban így szólt egy hölgyhöz:
Aforizmák
„A világ gonoszságára Istennek egyetlen mentsége van – hogy nem létezik."
Friedrich Nietzsche
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ