Kezdődik a Gluck operafesztivál
Dátum: 2010. július 15., csütörtök, 9:08
Koncertek, hagyományos és avantgárd produkciók színesítik a pénteken induló nürnbergi Gluck operafesztivált.

A nyitóelőadáson az ünnepelt szoprán, Anne Sophie von Otter énekel, a barokk zene előadására szakosodott francia együttes, a Les Musiciens du Louvre játszik, vezényel Marc Minkowski. Otter mellett a historikus előadásmód jeles egyénisége, Antoine Tamestit brácsaművész is fellép.

Mivel a fesztivál mottójául a "Gluck, Párizs és az utódok" szlogent választották, Christoph Willibald Gluck Don Juan című darabjának balettzenéje után az operaházban két Berlioz-mű hangzik el: a Kleopátra halála című kantáta és a Harold Itáliában című szimfonikus alkotás.

Szombaton a nürnbergi zeneakadémisták adnak koncertet "Orpheus@felsen.gaenge" címmel; az előadás a sziklákra épült város hűvös pincéibe - az alvilágba - várja a közönséget, Gluck törékeny muzsikáját némi dübörgő rockkal vegyítve. A modernizált Orfeusz-történetet nemzetközi rendezőgárda készítette; a furcsa előadást 16-szor indítják útra a labirintusban.

A zenetudománnyal foglalkozókat és az érdeklődőket szombaton az akadémia márványtermébe hívják, hogy megvitassák, milyen út vezetett Glucktól Berliozig. Az utódok körébe tartozó André Grétry Andomaquéját kedden az operaházban adják elő; a Le Concert Spirituel ugyancsak barokk zenére specializálódott együttest a nemzetközi elismertséget élvező Hervé Niquet vezényli.

Mireille Delunsch főszereplésével jövő csütörtökön Gluck második reformoperáját, az Iphigenia a Taurisban címűt játsszák Claus Guth rendezésében. Július 23-án - a fesztivál záróestjén - a Nürnbergi Filharmonikusokat Hervé Niquet vezényli az operaházban. A koncert szólistája ugyancsak sztárénekes: Véronique Gens francia szoprán, aki Gluck-, Mozart-, Arriaga- és Berlioz-áriákat énekel.

Christoph Willibald Gluck a németországi Erasbachban született, de zenei tanulmányait Csehországban végezte, apja nem támogatta zenei ambícióit. Első operáját, a Metastasio szövegkönyvére írt Artaserset Milánóban mutatták be 1741-ben. 1745-ben elfogadta a King's Theatre meghívását és Londonba ment, ahol két operáját mutatták be. Ugyanitt ismerkedett meg Händellel.

Első reformoperáját, az Orfeo ed Euridicét 1762-ben mutatta be, szövegkönyvét Calzabigi írta. A reformoperák mellett Gluck továbbra is komponált hagyományos olasz operákat, amelyek jelentősége azonban már kisebb. 1779-ben komponálta utolsó operáját, az Écho et Narcisse-t. Gluck 1787-ben halt meg Bécsben.

 


(MTI)
Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Volt idő, amikor egyes színházak szinte versengtek egymással abban, hogy melyikük tud hosszabb előadást tartani.
 
G. B. Shaw híres volt szarkasztikus megjegyzéseiről. Egy alkalommal régi hölgyismerőse panaszkodott az írónak:
Aforizmák
„Másként illatozik a széna a szerelmeseknek, és másként a lónak."
Stanislaw Jerzy Lec
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ