Babel Sound and Spices Világzenei Fesztivál
Dátum: 2010. október 18., hétfő, 17:52
November 5.-e és 6.-a között a Millenáris és a West Balkán területét első alkalommal foglalja el a Babel Sound and Spices világzenei Fesztivál. A fesztivál két napja alatt zsidó, arab, roma, magyar, francia, és további nemzetek művészei lépnek ugyanarra a színpadra, hogy a békés egymás mellett élés és a társadalmi összefogás mellett álljanak ki.

A szervezők a világ különböző zenéit és ízeit kínálják a látogatóknak, hogy földünk kulturális sokféleségét népszerűsítsék. A fesztivál célja, hogy hangsúlyozza a kultúrák közti különbségekben rejlő értékeket, erősítse a társadalom nyitottságát a közeli és távoli, kisebbségi kultúrák megismerésére, megértésére. A világzene a kultúrák megismerésének és egymás megértésének egyik legjobb eszköze. Nyitottságra és toleranciára ösztönöz.

A hagyományteremtő rendezvény ideológiai fókuszában idén az utóbbi évtizedben elmélyülő arab-zsidó civilizációs konfliktus, illetve a cigány kisebbség kapott kiemelt helyet.

Ennek szellemében a fesztivál színpadán mutatja be új lemezét a rai-rock műfaját megteremtő algériai Rachid Taha.

A Magyarországon élő, marokkói származású Said Tichiti Shlomo Bar-ral és izraeli együttesével, a Habrera Hativeet-tel ad közös koncertet. Fellép a neves egyiptomi ney művész, Mohammed Antar és Bojana Nikolic szerb énekesnő a Taram formáció tagjaiként, illetve a Sleeping Camels, melyben Európa egyik legismertebb jazz vibrafonistája, Bernard Maseli és a Zap Mamából híressé vált elefántcsontparti származású basszusgitáros-énekes Manou Gallo játszik. Szombaton este a flamenco énekes Paloma Povedano áll a színpadra a Bawagan együttessel, míg a másik színpadon éjféltől a francia Les Touffes Krétiennes ezúttal is garancia a vidám, lüktető buli őrületéhez.

A magyar zenekarok közül kiemelhetjük a roma népzenei alapokra építkező Parno Graszt-ot, a mindig megdöbbentő Egy Kiss Erzsi Zenét illetve az új lemezén magyar költők műveit is világzenei alapokon feldolgozó Cabaret Medrano együttest, de érdekes színfolt a több nyelven is éneklő, nép- és műdal feldolgozásokra épülő rockos zenét játszó Fókatelep, a latinos ritmusokat hozó Anselmo Crew és a sanzonos, szöveg-centrikus dalairól ismert Rutkai Bori és a Specko Jedno zenekar is.

A fesztivál kiáll az emberi személyiség méltósága és értéke, valamint a béke mellett, a tolerancia és a nyitottság jegyében.

 

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Szép Ernőhőz, a neves íróhoz bekopogott egy fiatalember. – Művész úr – mondta alázatos hangon – nemrég elküldtem önnek a novellámat. Tudja, azt az igen eredeti témájú novellát! Méltóztatott már elolvasni?
 
Borogyin a híres orosz zeneszerző egyszer, amikor elment otthonról, egy cédulát tett az ajtajára ezzel a feírattal: „Egy óra múlva jövök haza."
Aforizmák
„ Ami lámpafényben igaz, az nem mindig igaz napfényben."
Joseph Joubert
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ