Jubilál a Bohém Fesztivál
Dátum: 2011. március 16., szerda, 11:38
A XX. Nemzetközi Bohém Ragtime & Jazz Fesztivál március 25-27-én Kecskeméten fogadja a ragtime-világ nagyágyúit: a tíz legjobb ragtime-pianistából öt látogat el Magyarországra, hogy különös párhuzamokat tegyenek nyilvánvalóvá Liszt Ferenc és a romantikus zeneszerzők munkássága és a ragtime és klasszikus jazz között.
A témában a fesztiváligazgató Dr. Ittzés Tamás 12 évvel ezelőtt írt már tanulmányt, s most végre élőzenében is debütálnak együtt a Liszt-eredetik és korabeli ragtime-változataik. A Liszt-év mellett a jazz királyának, Louis Armstrongnak 110. születési évfordulója is aktualitást ad a rendezvénynek: az Armstrong-vonalat a házigazda Bohém Ragtime Jazz Band mellett Európa legjobb New Orleans-i stílusú együttese, a francia Éjjeli Baglyok keltik életre.

A hagyományosan fergeteges és barátságos hangulatú fesztivál öt koncertjére a helyszínen, a Kecskeméti Kulturális és Konferencia Központban

Részletes program és további információk a www.bohemragtime.com honlapon találhatók.
Aki nem tudna eljutni Kecskemétre március utolsó hétvégéjén, az sem marad zene nélkül, a fesztivált ugyanis már harmadik éve az interneten is teljes egészében nyomon lehet követni a www.kecskemetitv.hu és a www.bohemragtime.com honlapokon.

Fellépő ragtime- és jazz-zongoristák: Paolo Alderighi (Olaszország), Mimi Blais (Kanada) „a ragtime királynője”, Morten Gunnar Larsen (Norvégia), Adam Swanson (USA), Butch Thompson (USA) .

Fellépő zenekarok: The Night Owls (Franciaország), Bohém Ragtime Jazz Band, Kecskemét Jazz Orchestra, Dixix Rhythm.

 

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
A múlt század francia irodalmának egyforma büszkesége a két Dumas: apa és fia. Az öreg Dumas leghíresebb, legismertebb művei a „Három testőr" és a „Gróf Monte Christo" sorozat. A fiatal Dumas legjobb műve a Kaméliás hölgy, amely Puccini Traviata című operája szövegköny-vének alapjául is szolgált.
 
Szép Ernőhőz, a neves íróhoz bekopogott egy fiatalember. – Művész úr – mondta alázatos hangon – nemrég elküldtem önnek a novellámat. Tudja, azt az igen eredeti témájú novellát! Méltóztatott már elolvasni?
Aforizmák
„ A férfi mindig egyidős a nővel, akit szeret."
Pablo Picasso
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ