BELÉPÉS Regisztráció Elfelejtett jelszó
RSS
Hírlevél:  OK
Afrikai szoprán és amerikai tenor nyerte az Operalia énekversenyt
Dátum: 2011. július 25., hétfő, 21:04
A női kategóriában Pretty Yende dél-afrikai szoprán, a férfiak között pedig az Egyesült Államokból érkezett tenor, René Barbera nyerte el a 30 ezer dolláros első díjat a Plácido Domingo alapította Operalia énekversenyen, amelyet idén Moszkvában tartottak.

A 19. alkalommal megrendezett nemzetközi megmérettetésen, amelynek eredményét vasárnap hirdették ki, René Barbera nyerte el a legjobb zarzuela előadó 10 ezer dolláros díját is, amelyet Plácido Domingo a szülei emlékére hozott létre. Női kategóriában Pretty Yende Olga Busuioc moldáv szopránnal megosztva vehette át a zarzuela díjat. Barbera és Yende kivívta a közönség rokonszenvét is, így a Rolex különdíját is ők vihették haza.

A Lenta.ru híradása szerint a 20 ezer dolláros második díjat Konsztantyin Susakov orosz bariton, illetve Olga Busuioc kapta. A 10 ezer dollárral járó harmadik díjat Jaesig Lee dél-koreai tenor és Olga Pudova orosz szoprán érdemelte ki.

A Birgit Nilsson operaénekesnő emlékére alapított 15 ezer dolláros díjat a dél-koreai Jongmin Parknak ítélték, a Culturarte-különdíjat pedig, 10 ezer dollárt Fernando Javier Radó argentin basszus vehette át.

Az idei Operalián a moszkvai Sztanyiszlavszkij és Nyemirovics Dancsenko Színházban július 18. és 24. között negyven fiatal énekes versengett, magyar résztvevő idén nem volt.

 


(MTI)
Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
alma: csak szólok, hogy...
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Az Egyesült Államokban elterjedt szokás, hogy vezető újságok évente többször, meglehetősen lapos körkérdéseket intéznek a szellemi élet kiválóságaihoz. Azok természetesen nem nagyon lelkesednek a kérdésekért és gyakran csípős, fanyar feleleteket adnak.
 
Jávor Pál nemcsak a színpadon és a filmekben szeretett mulatni, hanem a szabad idejében is. Még fiatal színész volt, amikor egy éjjel az egész havi fízetését elszórakozta.
Aforizmák
„ ...nem mindenki oroszlán, aki az akar lenni."
Hugo
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ