Operafesztivál 2006
Dátum: 2006. június 14., szerda, 14:50
Az idei Operafesztivál számokban: több mint ötven eseményt kínálnak a főprogramban az operarajongóknak. A zeneünnep 11 napja alatt 13 operát, 3 táncjátékot, valamint zenekari és kóruskoncertek egész sorát élvezhetik a fesztivál megannyi helyszínén.

                            Bartók + verismo 2006

Az idén Bartók Bélát ünnepeljük születésének 125. évfordulóján. A plusz pedig a verizmus operaszerzőinek halhatatlan műveit jelenti.

Népszerű operák „kezdőknek

Ki ne szeretné Bizet Carmenjét? A verizmus előfutárának tartott operában Mariana Tarasova, Boris Trajanov és Kiss B. Attila éneklik a főbb szerepeket (Miskolci Nemzeti Színház). Mascagni Parasztbecsület és Leoncavallo Bajazzók című operái Zefirelli rendezésének, díszlet- és jelmezterveinek az adaptációjával készültek (Bukaresti Nemzeti Operaház). Puccini Toscáját nemzetközi szereposztásban tekinthetik meg; a címszereplő Sümegi Eszter partnerei Ki Chun Park, Alexandru Agache és Gregor József (a debreceni Csokonai Színház és a Miskolci Operafesztivál Kht. koprodukciója).

Igazi csemegék „haladóknak”

Az Operafesztivál Magyarországon ritkán játszott műveket is műsorára tűz. Új zenei élmények felfedezésére, igazi kalandra invitáljuk a zenebarátokat és az érdeklődőket.

Giordano Fedora című operáját 1902-ben mutatták be Magyarországon, azóta nem játszották. A koncertszerű előadásban hallható kalandos szerelmi történet címszerepét a világhírű szoprán, Marton Éva énekli, partnerei – többek között – Giuseppe Giacomini, Sáfár Orsolya, Kálmán Péter (a Magyar Állami Operaház zenekarát és énekkarát Joseph Rescigno vezényli).

Különlegességnek számít, hogy Henry Murger egykori bestselleréből Puccini (1896) mellett Leoncavallo is operát írt (1897), még a címük is megegyezik: La Bohčme. A budapesti Operaház már 1897-ben műsorra tűzte Bohémek címen, ám azóta nem játszották magyar zenés színházak. (Prágai Állami Operaház) Giordano patetikus alkotása, a francia forradalom tragikus sorsú hőséről szóló André Chenier is a méltatlanul keveset játszott verista művek sorába tartozik. (Szlovák Nemzeti Színház)

Ősbemutatók „megszállottaknak”

Magyarországon még soha nem játszott két mű olasz szerzője orosz témát állított színpadra.Giordano operájának a címe Szibéria. Hősnője az egzotikus szépségű, jómódban élő kurtizán önként követi szibériai száműzetésbe szerelmét. (Moszkvai Helikon Színház)Alfano operája, a Feltámadás Tolsztoj-regény nyomán született, amelyben a száműzetésbe kényszerített Katyusát a lelkiismeretétől gyötört Dimitrij követi, vállalva a cserbenhagyott lánnyal a közös sorsot. (Szerb Nemzeti Színház)

A harmadik mű ugyan nem magyarországi ősbemutató (1934-ben az Operaházban játszották), de mindenképpen nagyon ritkán hallható zenei csemege: Cilea operájának címe Adriana Lecouvreur. A fesztivál Fele-zene című sorozatban prózai és zenei betétekkel elevenedik meg a szép színésznő története.

A Bartók-évforduló jegyében

A világ legjelentősebb Bartók-fesztiváljaként a zeneszerző születésének 125. évfordulóját színpadi, zenekari és kórusműveivel ünnepeljük.A kékszakállú herceg vára című operát a Miskolci Nemzeti Színházban Palerdi András, Meláth Andrea énekli (Weimari Német Nemzeti Színház és az Operafesztivál koprodukciója). Az aggteleki cseppkőbarlangban Brecz Gábor és Német Judit énekesek és a Danubia Szimfonikus Zenekar előadását M. Tóth Géza animációja „kíséri”. A Bartók-opera filmváltozatát is bemutatjuk – rendező Silló Sándor, zenei vezető, karmester Selmeczi György. A kaposvári Csiky Gergely Színház előadásában pedig a Lengyel Menyhért féle librettó alapján készült prózai változatot láthatjuk.A csodálatos mandarint a Szegedi Kortárs Balett adja elő Juronics Tamás koreográfiájával. Novák Ferenc táncművét a Honvéd Táncszínház adja elő. A Bartók útjain című produkció a zeneszerző gyűjtőútjainak legszebb darabjait mutatja be a hozzájuk illő táncokkal, és egy-egy Bartók-mű tételét eleveníti meg költői tánckompozíciók révén.Könnyű, komoly

Miskolci Egyetem zenei programjai virtuóz hangszerjátékot, komolyzenei igényességet és könnyed szórakozást ígérnek. Különleges alkalom a hazájában ritkán hallható roma származású dzsesszhegedűs, Roby Lakatos koncertje. A világhírű Snétberger Ferenc triójának koncertjén a cigány dallamvilág, a spanyol flamenco, a klasszikus zene és a dzsessz elemei vegyülnek. Illényi Katica az ének, a hegedű és a tánc ötvözőjeként egyedülálló műfajt teremtett, a fesztiválon a Bolyki Brothers együttessel lép fel. A Rajkó Együttes a zene- és táncművészet végtelen sokszínűségét világszínvonalon „hirdető” társulata, a budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekarral együtt hallhatjuk őket.

Az opera olyan komoly műfaj, hogy benne rejlik a nagy paródia lehetősége. A zenei komédiázás magyarországi sztárcsapata az Irigy Hónaljmirigy, „fricskájukat” a fesztivál új helyszínén, a Sportcsarnokban élvezhetjük.A férfi és nő

Balázs Béla A kékszakállú herceg vára című színpadi műve és Szép Ernő Tűzoltó című egyfelvonásosa ugyanazt a témát járja körül: a férfi és a nő kapcsolatát. Míg Balázs Béla műve a szecesszió stílusában fogant, a magyar színházi hagyománytól eltérő felfogású, filozofikus mű, addig Szép Ernő rituális „tűzoltogató” játéka az irodalmi igényű kabaréjelenetek egyik gyöngyszeme. (Kaposvári Csiky Gergely Színház)

Zene és tehetség – ez Terence McNally világhírű darabjának, a Mesterkurzusnak a kulcsa. Maria Callas szopráncsillagot Kútvölgyi Erzsébet kelti életre Hegyi Barbara, Pápai Erika és Homonnay Zsolt énekesek, valamint Fellegi Ádám zongoraművész kíséretében. (Vígszínház, Budapest)Gyereknek

Minden művészeti ág, így az opera számára is kétféle közönség létezik: a jelené és a jövőé. Ez utóbbi jegyében az idén is számos gyerekeknek szóló programmal várjuk az operák leendő rajongóit. Kodály Zoltán dalművébe, a Háry Jánosba avatja be ifjú hallgatóit mesedélutánján Halász Judit. A Verizmus gyerekszemmel két műfajtörténeti kalandozásra, a verizmus egy-egy jelentős művének a megismerésére hívja a fiatalokat. Kubik Anna a verista operák előfutáraként számon tartott Carmen történetét meséli el, Bánffy György pedig a verizmus egyik „csúcsaként” emlegetett Bajazzók című Leoncavallo-opera világába kalauzolja az érdeklődőket.

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Szép Ernőhőz, a neves íróhoz bekopogott egy fiatalember. – Művész úr – mondta alázatos hangon – nemrég elküldtem önnek a novellámat. Tudja, azt az igen eredeti témájú novellát! Méltóztatott már elolvasni?
 
Volt idő, amikor egyes színházak szinte versengtek egymással abban, hogy melyikük tud hosszabb előadást tartani.
Aforizmák
„ Becsüld meg a kezdőt – ő semmi, de még minden lehet."
Forbáth Imre
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ