Félidőben a Miskolci Nemzetközi Operafesztiválon
Dátum: 2006. június 22., csütörtök, 16:03
Lukács Gyöngyi és Ránki Dezső, Giuseppe Giacomini és Marton Éva, Marianna Tarasova és Kiss B. Attila – hogy csak néhány nagy nevet emeljünk ki az elmúlt hét fellépői közül – mondja Bátor Tamás fesztiváligazgató a június 15. és 25. között zajló fesztivál első hetét értékelve.

De még az utolsó napokban is érdemes Miskolcra figyelni: a Parasztbecsület, a Bajazzók, a Tosca előadásai, valamint Agnes Baltsa, Paolo Gavanelli szereplései különleges eseményeknek ígérkeznek.

Az idei program a legigényesebb zenerajongókat is kielégíthette, hiszen magyarországi ősbemutatók zajlottak Miskolcon: Franco Alfano Feltámadás (Szerb Nemzeti Színház) és Umberto Giordano Szibéria (Moszkvai Helikon Színház) című operája Magyarországon még soha nem került színre. Giordano Fedoráját koncertszerű előadásban hallhatta a közönség. Különleges esemény volt ez, mert az a Giuseppe Giacomini énekelte Loris szerepét, akinek ez az egyik legendás alakítása – ráadásul: a címszereplő Marton Évával a Carnegie Hallban már énekelték együtt az operát. A népszerű művek sorában a Carmen (a Miskolci Nemzeti Színház előadása) aratta a legnagyobb sikert – a címszerepet Marianna Tarasova énekelte.

A fesztivál nagy teret szentelt a 125 évvel ezelőtt született komponistának, Bartók Bélának. A nyitókoncerten a Magyar képek című műve után a III. zongoraversenyt hallhattuk Ránki Dezső tolmácsolásában. A kékszakállú herceg várát Meláth Andrea és Palerdi András énekelte. Ózdon és Miskolcon is látható volt Juronics Tamás és a Szegedi Kortárs Balett két koreográfiája, a Táncszvit és a Csodálatos mandarin. Bartók népzenei munkássága előtt a Honvéd Táncegyüttes estjével tisztelgett a fesztivál.

A három tenor gálaestjén a népszerű áriákat éneklő Badri Maisuradze és Afred Kim mellett fellépett Wolfgang Millgramm is, aki új színt hozott a fesztivál történetébe: először hangzottak el ugyanis Miskolcon Wagner-áriák.

A modern rendezői színház eszközeit használta a pozsonyi Szlovák Nemzeti Színház, amely a ritkán hallható Andrea Chénier-t hozta el Miskolcra. Igazi modern rendezés volt a Párgai Állami Opera Bohémek előadása – Leoncavallo műve méltatlanul kevésbé ismert Puccini Bohéméleténél.

Túl vagyunk tehát a javán – mondja Bátor Tamás, de hozzá is teszi: előttünk a java. Hiszen a 25-én záró fesztiválon még hallható és látható a verizmus két emblematikus alkotása: a Parasztbecsület és a Bajazzók. A két operát Franco Zefirelli díszlet- és jelmezterveivel és eredeti rendezésében a bukaresti opera előadásában láthatja a miskolci fesztivál közönsége (június 24.). Puccini Toscájában Sümegi Eszter és Gregor József, Alexandru Agache is fellép (június 23.) Kodály Székelyfonóját a Kolozsvári Magyar Opera adja elő Miskolcon (június 23.) és Sátoraljaújhelyen (június 24.). Bartók Kékszakállúját – immár hagyományosan – az aggteleki cseppkőbarlangban is látni-hallani Német Judittal és Bretz Gáborral (június 24.).

A zárógála (június 25.) szereplőinek említése nélkül mindenképpen csonka maradna ez az amúgy sem teljes felsorolás: Agnes Baltsa, Miroslav Dvorsky, Paolo Gavanelli, Kátai Natasa és a Miskolci Szimfonikus Zenekart vezénylő Ács János miatt is érdemes Miskolcra figyelni.

Bővebb információk:

www.operafesztival.hu

(A fotókat Bócsi Krisztián és Vajda János készítette)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Jászai Mari vidéken vendégszerepelt. A partnere csapnivalóan gyenge színész volt. Jászai a próbán küzdött vele, tanította, magyarázott neki – eredménytelenül.
 
Ludwig van Beethoven és Johann Wolfgang Goethe 1807-1808 táján együtt üdültek Karlsbadban. A zseniális zeneköltő és a költőzseni összebarátkoztak, s gyakran indultak együtt kocsikirándulásra.
Aforizmák
„Az ember addig marad fiatal, amíg nem irigyli a fiatalokat."
Oscar Wilde
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ