Sikeres paksi fesztivál
Dátum: 2006. július 3., hétfő, 8:41
A szervezõk és a közönség szerint is nagy siker volt az idei, 14. Nemzetközi Gastroblues Fesztivál Pakson. Középpontjában a zene, a blues, a rock állt, de fontos kiegészítõje a fesztiválnak a gasztronómiai program is.
Gárdai György, aki a programokat szervezi, elmondta, hogy a fesztivál fejlõdik, soha nem volt ennyi sztár a nagy színpadon, s mint fogalmazott, ezért a támogatóknak jár a köszönet. Minden zenekar idõben megérkezett és hozzájárult a felvételek rögzítéséhez, a válogatáslemezen való megjelenéshez. A Ten Years After együttes teljes produkcióját megállapodás alapján DVD lemezen jelentetik meg.

Gárdai György, kiemelve a fesztiválok bensõséges családias hangulatát, elmondta, hogy jövõre, a kisjubileumra igyekeznek kielégíteni a mára kialakult törzsközönség igényeit, s meglepetésként közvélemény-kutatás alapján hívják meg az eddigi fesztiválok legsikeresebb elõadóit, de nem feltétlenül a legnagyobb sztárokat.

Az esõ alaposan beleszólt a hagyományos fõzõversenybe, amelyen így is sokan vettek részt. Az ország és a határon túli területek legjobb borászai is itt voltak Pakson.

Nemes Nagy Péter, aki évek óta a zenei programok vezetõ munkatársa, arról beszélt, hogy még a legnagyobb nemzetközi fesztiválokon is ritka, hogy a programok ennyire a terv szerint bonyolódjanak. Kiemelte a brit Nazareth és a francia Nina Van Horn énekesnõ produkcióját, amelyet a fesztivál legnagyobb meglepetésének tartott. Hihetetlen sikere volt a Twin Dragons formációnak, Nathaniel Peterson énekes-basszusgitárossal, Andrea Braido és Graham Oliver gitárosokkal. Fantasztikus produkciót nyújtott a Ten Years After, valamint a fennállásának 30. évfordulóját ünneplõ Blues Company, Toscho Todorovic vezetésével.

Kiemelte azt a nemzetközi csapatot is, amelyben Benkõ Zsolt zenekarából három magyar zenész, Petra Börnerová prágai énekesnõ és egy szlovák dobos játszott, Deák Bill Gyuláék hozták formájukat. Minden este jam session volt a hab a zenei programok tortáján. Résztvevõi közül megemlítette a romániai Kamocsa Bélát, a Fõnix együttes alapítóját, aki legalább annyira legendás zenész, mint itthon Orszáczky Miklós(ex-Syrius) volt.

Naszály György sajtófõnök szerint még nem fordult elõ az eddigi fesztiválokon, hogy minden napra jutott volna világsztár. Fontosnak tartotta a sajtó érdeklõdését, az eddigi legnagyobb beharangozó kampányt. Bár az ide látogatók életkora vagy húsz évvel magasabb, mint a Szigeten, itt is meg van a szabadság érzése. Hangsúlyozta, hogy még soha nem volt botrány, atrocitás.

A Mini és a RABB együttes vezetõje, Török Ádám, kezdetektõl a fesztivál egyik állandó fellépõje elmondta, hogy a vasárnap délelõtti templomkoncertre ezúttal saját szólódarabbal érkezett. A Makovecz Imre által tervezett templomban saját szerzeménnyel lépett fel. Rajta kívül ott volt többek között Chris Farlowe, Ripoff Raskolnikov. Török Ádám a késõ esti jam session egyik vendégeként is fellépett, magyar zenészekkel együtt.

Az esti koncerteken a magyar Muddy Shoes után a Colosseum együttesbõl is jól ismert és kedvelt Chris Farlowe adott nagyszerű koncertet saját csapatával. Legnagyobb sikerei közül elhangzott a Stormy Monday Blues és az Out of Time. Mindkét dal hallható a brit énekes idei Hungary for Blues című albumán, amelyet éppen itt, Pakson rögzítettek.

Hatalmas sikert aratott Keith Emerson, a billentyűk brit varázslója is. Õt az Emerson Lake and Palmer együttessel is láthatták-hallhatták a magyar rockrajongók, s néhány nap múlva Budapesten, a Jövõ Házában is fellép. Nagyszerű produkcióját ugyan beárnyékolta, hogy alaposan megvárakoztatta a közönséget, de az – hallhatóan – megbocsátott neki.

(MTI-Panoráma - Kovács Miklós)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Szomory Dezső szerette az embereket, de legalább annyira az állatokat. Volt egy gyönyörű macskája, amely, vagy inkább, aki minden tekintetben megkülönböztetett bánásmódot élvezett az író legénylakásában.
 
Aforizmák
„Nem művészet megöregedni, de művészet azt elviselni."
Johann Wolfgang Von Goethe
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ