MOL Jazz Fesztivál Budapest
Dátum: 2006. szeptember 1., péntek, 11:36
Negyedik alkalommal rendezik meg idén szeptember 13-17 között a MOL Jazz Fesztivál Budapest című rendezvényt: programját csütörtökön sajtóértekezleten ismertették az újságírókkal, a fesztivál egyik helyszínén.

A tájékoztatón Gőz László, a Budapest Music Center vezetője elmondta, hogy az idei fesztiválon a trombita és a harsona lesz a főszereplő hangszer, ennek megfelelően érkeznek a vendégek is, akiknek játékát öt napon át 12 helyszínen élvezhetik a jazzkedvelők.

A Fesztivál nyitó- és záró koncertjeinek színhelye a Művészetek Palotájának Bartók Béla hangversenyterme lesz. Az eseménysorozatot Maria Joao portugál énekesnő és együttese nyitja meg, majd Wallace Roney világhírű trombitaművész a Fekete-Kovács Kornél vezette Modern Art Orchestrával lép fel.

A záróhangversenyen a Fekete-Kovács Kornél vendégjátékával kiegészülő Tin-Tin Quintet, illetve a kanadai harsonás Tom Walsh magyar zenésztársakkal alkotott triója muzsikál.

A Fesztivál többi napján az 1500 fő befogására alkalmas Közraktár Sátorban az európai jazz legnagyobb sztárjai követik egymást, köztük Miroslav Vitous, Franco Ambrosetti, Sylvain Luc, Michel Portal, Tomasz Stanko, Robin Eubanks, Eric Marienthal. A magyar jazz élvonalát többek között Balázs Elemér, Balázs József Quintetje, Dés László, Gadó Gábor, Szakcsi Lakatos Béla és Winand Gábor képviseli.

Szeptember 14-én a Közraktár előtti Nehru parttól indul a Francia Jazzhajó, amelyet 15-én a Holland, majd 16-án a Belga Jazzhajó követ. A három uniós ország ország egy-egy kiemelkedő zenekara lép fel a három koncerten.

A Ráday utcai szabadtéri színpadon délutánonként lesznek hazai zenészek koncertjei. A kávéházakban - a Claro bisztróban,a Fotocella kávéházban, a Kis Erkelben, a Paris Texas Kávéházban, a Ritmus étteremben és a Soul Caféban - 23 órakor kezdődnek az "after hours" programok, amelyeken a már "menő" és fiatal hazai zenekarok mutatkoznak be.

A fesztivál újdonsága az idén a Közraktár-Sátor parkolójából 23.30 h-kor induló emeletes London Busz Sörbár, amelynek utasai élő jazzt hallgatva Budapest nevezetességeivel ismerkedhetnek.

A Fesztiválon közel negyven, a jazz legkülönbözőbb irányzatát képviselő produkciót hallhat a közönség.

Az érdeklődők a programokról a http://www.bmc.hu/jazzfesztival honlapon és a Pesti Est Fesztiválra megjelenő különszámából tájékozódhatnak.

(MTI-Panoráma)

 


Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
A háború alatt egy brit kormányülésen egy miniszter azzal állt elő, hogy a hadiállapotra tekintettel nullázzák le a kulturális kiadásokat, és a felszabaduló összeget fordítsák fegyverekre.
 
X. Ince pápa, amikor meglátta tulajdon arcképét, amelyet Velázquez festett, így kiáltott fel:
Aforizmák
„ Egészségünket túlságosan szigorú életrenddel megóvni unalmas betegség."
La Rochefoucauld
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ