Befejeződött az első Kálmán Imre nemzetközi karmesterverseny
Dátum: 2007. október 9., kedd, 8:07
Rácz Márton nyerte az első díjat a hétfő este befejeződött első Kálmán Imre nemzetközi karmesterversenyen, a zsűri különdíjjal jutalmazta Szadaharu Muramacut, Kszenija Jarko pedig közönségdíjas lett.

A nyertes felléphet majd a Budapesti Operettszínház október 20-21-ei Kálmán Imre Jubileumi Nemzetközi Sztárgáláján, illetve az I. és a II. díj nyertese 10, illetve 5 előadásra szóló felkérést kap a Budapesti Operettszínházba.

A Kálmán Imre zeneszerző születésének 125. évfordulója tiszteletére rendezett versenyt a Budapesti Operettszínház hirdette meg, a rendezvény hétfő este díjkiosztó gálával ért véget.

A hétfői döntőbe 11 ország 26 muzsikusa közül hatan jutottak be, akik közül a nemzetközi zsűri Rácz Mártonnak ítélte oda az első díjat.

Rácz Márton a Koppenhágában rendezett Malko Nemzetközi Karmesterversenyen tűnt fel először. A Talent Prize nevű különdíj elnyerése óta méltán tartják a fiatal magyar karmestert a szakma egyik legszínesebb egyéniségének. Repertoárján klasszikus szerzőktől (Mozart, Puccini, Verdi, Lehár) Bernstein-musicalekig sok minden megtalálható. 2005-ben a Budapesti Operett és Musical Színházban bemutatott Szépség és a Szörnyeteg című musical karmestere volt. A Zeneművészeti Egyetem elvégzése után Eötvös-ösztöndíjjal folytatta tanulmányait a milánói Scalában és a római Operában. Több zenei lemezzel a háta mögött olyan fesztiválok résztvevője, mint például a Budapesti Tavaszi Fesztivál, vagy a Festival d'Ile de France.

Szadaharu Muramacu japán versenyző 1979-ben született. Iskoláit Manchesterben és Cambridge-ben végezte. 2007 júniusában döntős volt a második Nemzetközi Bartók Béla Opera karvezetői versenyen. Január óta a Jokkaicsi Szimfonikus Zenekar másodkarmestere. A mandolin zenekar zenei vezetője. Japántól Prágán át Manchesterig számos helyen vezényelte Mozart, Schumann, Mendelssohn, Puccini és Beethoven legkiemelkedőbb műveit.

A moszkvai Kszenija Jarko 1997 óta van a pályán. A moszkvai Szimfonikus Zenekar asszisztenseként kezdte, ahol Verdi, Mozart, Dvorak és Csajkovszkij műveivel dolgozott. 2003 óta a moszkvai Akadémiai Operett Színház karmestere. A teátrum 75. jubileumának is ő volt a vezetője. Szinte egész Oroszországban dolgozott már sikerrel.

A díjakat nemzetközi zsűri ítélte oda, amelyben Kerényi Miklós Gábor rendező, az Operettszínház igazgatója mellett a teátrum zeneigazgatója, Makláry László karmester, Lendvay Kamilló zeneszerző, karnagy, Kesselyák Gergely karmester, a Szegedi Szabadtéri Játékok művészeti vezetője, Günter Neuhold osztrák karmester, valamint Jurij Schwarzkopf, a szentpétervári Zenés Komédia Színház igazgatója kapott helyet. A zsűri elnöke Szinetár Miklós rendező, a Magyar Állami Operaház volt főigazgatója volt.

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Volt idő, amikor egyes színházak szinte versengtek egymással abban, hogy melyikük tud hosszabb előadást tartani.
 
Baja: 1950. A bácskai városban szereplő Rodolfo és Latabár Kálmán kisétál reggel a piacra. Gusztálják a szép gyümölcsöt, zöldséget, baromfit, végül megállnak egy termetes asszonyság standja előtt. A néni háztáji tojást árul.
Aforizmák
„Jobb egy asszony, mint egy fotel két karja között halni meg."
George Bernard Shaw
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ