Operaverseny a holnap sztárjainak
Dátum: 2007. október 9., kedd, 13:56
Az Armel Produkció, a Szegedi Szabadtéri Játékok és a Pannon Filharmonikusok – együttműködve Európa legrangosabb komolyzenei és opera-csatornájával, a Mezzo Televízióval – új operaversenyt és fesztivált alapítanak Szegeden.
Itthon és világszerte számos, színvonalas énekverseny működik és fedez fel ifjú tehetségeket évről-évre. A XXI. század operajátszása azonban a komplexitásra épül: a kiváló hangi adottság magas fokú színészi képességgel kell, hogy párosuljon. Az opera műfajában eddig nem volt olyan verseny, ahol a fiatal tehetségek előzőekben említett képességeit összességében díjaznák.

Ez a gondolat adja az eseménysorozat egyediségét, újszerűségét.
A versenyen nem a legkülönlegesebb hangi adottságokkal rendelkező, legjobb énektudású tehetséges fiatal nyer, hanem az az előadó, aki a legmagasabb színvonalon képes ötvözni a műfaj komplex szakmai kívánalmait, így az operaéneklést, a színpadi mozgást és nem utolsó sorban a színészetet.

A közönség, legyen nyitott akár a modernre, akár inkább a hagyományosra, színházat akar látni az operában is.  Kedvenc előadójának nemcsak remek operaénekesnek, de színpadra termett, tehetséges színész-énekesnek is kell lennie. A világ számos operaházában ez ma már éppúgy követelmény, mint akárcsak a musical-színházban: ott sincs külön táncos, énekes és színész – a válogatásokon és képzéseken a legátfogóbb szakmai tudással rendelkező előadókat választják ki.


                                    
A verseny

Ahhoz, hogy az énekesek komplex előadói tehetségét megítélhesse a zsűri és a közönség, a versenyzőket operaelőadásokban kell látniuk. A fesztivál ezért - közös művészeti, logisztikai és finanszírozási struktúra alapján - kész produkciókat hoz létre négy külföldi és egy magyar operaházzal együttműködésben. A négy külföldi operaházban olyan magyar rendezők állítják színpadra az egyes előadásokat, akik rendelkeznek tanítási gyakorlattal, és színészmesterséget oktatnak valamelyik magyar vagy külföldi főiskolán. A magyarországi produkció ugyanakkor egy külföldi rendező irányításával jön létre.
A partner-operaházakban bemutatásra kerülő operákat végül Szegeden, a fesztivál során tekinthetik meg a nézők, ahol a szereplők (illetve a közönség szavazatai alapján az alkotók) a fődíjért versenyeznek.

 
A fesztivál partner-operaházai 2008-ban:

• Opéra de Rennes (Franciaország)
 Bremen Theater (Németország)
• Balti Opera (Gdansk, Lengyelország)
• Opera Dicapo (New York, USA)
• Szegedi Nemzeti Színház (Magyarország)

A versenyprodukciók 2008-ban:

• Heinrich Marschner: Der Vampyr (Rennes, Franciaország)
 Kunze - Kingsley: Raoul (Bréma, Németország)
• Benjamin Britten: Lukrécia meggyalázása (Gdansk, Lengyelország)
 Robert Ward: The Crucible (New York, USA)
• Francesco Cilea: Adriana Lecouvreur (Szeged, Magyarország)


                
A versenyprodukciók rendezői 2008-ban:

Alföldi Róbert
(New York), Kovalik Balázs (Bréma), Balázs Zoltán (Rennes), Telihay Péter (Gdansk), Michael Sturm (Szeged).
 
A verseny időbeosztása

             
                    Első forduló – 2007. november


Az első körben a szakmai zsűri a hangi adottságok, muzikalitás illetve az énektudás alapján válogatja ki a továbbjutó versenyzőket. Korhatár nincs.

Ebben a fordulóban két különböző stílusú, szabadon választott operaáriát kell a jelentkezőknek bemutatniuk. Az áriákat eredeti nyelven, kotta és változtatás nélkül kell előadni.
 
Mivel az első fordulóra öt különböző időpontban kerül sor az egyes partner-operaházakban, akár több helyszínen is regisztrálhatnak a jelentkezők. Az egyik városban elért eredmény azonban független egy másik helyszínen elért eredménytől.
Az első fordulóban mind az öt partner-operaházban kiválasztanak egy-egy továbbjutót az öt versenyprodukció összes versenyszerepére, így minden egyes szerepre minimum öt szereplő jut tovább a második fordulóra.


                    Az első forduló helyszínei és időpontjai:


• New York (USA) – 2007. november 6-9.
(Jelentkezési határidő: 2007. november 3.)

• Bréma (Németország) – 2007. november 13-14.
(Jelentkezési határidő: november 10.)

• Szeged (Magyarország) - 2007. november 17-20.
(Jelentkezési határidő: november 14.)

• Rennes (Franciaország) – 2007. november 22-24.
(Jelentkezési határidő: november 19.)

• Gdansk (Lengyelország) – 2007. november 27-29.
(Jelentkezési határidő: november 24.)

A jelentkezési díj 80 euró (20.000,- Ft), nevezésenként.


• Második forduló – 2008. január 29., 30., 31.


A második forduló a későbbi fesztivál helyszínén, Szegeden, a REÖK Palotában zajlik. Itt, a produkciónként öt-öt továbbjutott versenyző közül a rendezők választják ki azokat, akik az egyes produkciók szerepeit megkapják. Ebben a fordulóban elsősorban a színészi képességek alapján válogat a zsűri.

A második fordulóban további három áriát mutatnak be a versenyzők, melyből kettő szabadon választható, a harmadikat a zsűri választja ki abból a szerepből, amelyre a versenyzőt az első forduló végén továbbjuttatta. Minden áriát eredeti nyelven, kotta és változtatás nélkül kell előadni.


                 Bemutatók a partner-operaházakban

A zsűrizést követően jönnek létre a produkciók az öt városban: a versenyzők a rendező és a karmester irányításával készülnek fel. A helyi bemutatók után kerül sor a sorsdöntő megmérettetésre: 2008. novemberében, Szegeden, a fesztiválon.

• A döntő – 2008. november 2-17.


A döntő egy kéthetes fesztivál keretei között zajlik a Szegedi Nemzeti Színházban, számos kiegészítő eseménnyel fűszerezve.

A versenyben résztvevő öt előadás megtekintése után nemzetközi zsűri ítéli oda a két fődíjat: a legjobb női és a legjobb férfi előadónak, akik - honorárium ellenében - felkérést kapnak egy különböző operarészletekből álló, műfajteremtő válogatás elkészítésére, mely operafilm jellegű rendezésben kerül bemutatásra a Mezzo Televízióban.

A döntő előadásait és az esemény-sorozatot lezáró gálaestet a Mezzo Televízió és a Magyar Televízió élőben közvetíti.

További információ
: www.operaverseny.hu
Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
A múlt század francia irodalmának egyforma büszkesége a két Dumas: apa és fia. Az öreg Dumas leghíresebb, legismertebb művei a „Három testőr" és a „Gróf Monte Christo" sorozat. A fiatal Dumas legjobb műve a Kaméliás hölgy, amely Puccini Traviata című operája szövegköny-vének alapjául is szolgált.
 
„ A Kaviár és lencse című bohózatban a szövegkönyv szerint kinyílik az ajtó, a közönség megpillant, pisztolylövés, a szívemhez kapok és felkiáltok: „Meglőttek!...Gyilkosok!...” – És összeesem. Az egyik előadáson a pisztoly csütörtököt mondott. De hát nekem el kellett hunynom ott a helyszínen. Mit tehettem?...
Aforizmák
„ A legszívesebben gyermekekkel beszélgetek; tőlük még remélhetem, hogy majd értelmes lények lesznek..."
Kierkegaard
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ