A dixi díjazottjai
Dátum: 2006. január 9., hétfő, 15:19
A Miskolc Dixieland Band kapja az idén a Miskolci Múzsa Díjat, az elismerést a Magyar Kultúra Napján, január 20-án adják át az együttesnek - közölte a díjat létrehozó Miskolcért Alapítvány kuratóriumának elnöke hétfőn a megyeszékhelyen. A Miskolci Múzsa Díjat immár negyedik alkalommal ítélték oda, az elismerést azok kapják, akik a város hírnevét határon innen és túl egyaránt növelik alkotásaikkal, művészi produkcióikkal, munkásságukkal - mondta sajtótájékoztatón Besenyei Lajos.

Hozzátette: az idei díjazott dixie együttes tizenöt éve alakult meg, évente több mint hatvan koncertet ad, tagjai kitartó munkával évről-évre sikereket könyvelhetnek el, és számos országba viszik Miskolc hírnevét.

Vinnai János, a Miskolcért Alapítványt létrehozó Szinva Net Kft. ügyvezetője arról szólt, hogy egyre több mecénás támogatja az alapítványt, amely a díj ápolása mellett számos kulturális, karitatív tevékenységet is folytat.

Emlékeztetett arra, hogy korábban Müller Péter Sziámi, a Miskolci Operafesztivál ötletgazdája, Kovács László a Miskolci Szimfonikus Zenekar karnagya és Marton Éva operaénekes kapta meg a díjat.(MTI)

 



Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
 
Tanára szemére vetette, hogy szórakozásból fest.
Aforizmák
„ Amiről nem lehet beszélni, arról hallgatni kell."
Wittgenstein
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ