Átadták az MTV Europe Music Awardst
Dátum: 2007. november 2., péntek, 12:10
Avril Lavigne kanadai énekesnő kapta az év legjobb szólóelőadója és a legjobb slágerért járó díjat csütörtök este az MTV Europe Music Awards 2007. évi, sorrendben tizennegyedik díjkiosztóján. A négyszeres jelölt Justin Timberlake ezúttal díj nélkül térhet haza. Az MTV Europe regionális díjai közül Magyarországon Ákos lett a nyertes.

A több tv-csatorna és a világháló által is közvetített gálát Münchenben az Olympia Halléban tartották.

A gála műsorvezetője a nyáron Magyarországon is járt Snoop Dogg rapper volt.

Az év új hangja elnevezésű, idén alapított díjat az észt Bedwetters együttes kapta, ők fejezték be a gálát.

A legnagyobb meglepetésnek talán az számít, hogy az amerikai Justin Timberlake, aki tavaly a koppenhágai díjátadó házigazdája és kétszeres díjazottja volt, ezúttal egyetlen trófeát sem tudott megszerezni négy jelöléséből. Örülhetett viszont a Magyarországon is járt Avril Lavigne, aki az év szólóénekeseként, valamint Girlfriend című daláért is díjat kapott. A fiatal énekesnő Christina Aguilerát, az ezúttal szőke hajjal pompázó Nelly Furtadót és Rihannát utasította maga mögé.

Az év együttese a Linkin Park, a legjobb album díját Nelly Furtado kapta. A legjobb élő teljesítményért a brit Muse együttest tüntették ki. Az év videosztárja a francia Justice duó, amely két egymást követő évben nyerte ezt a díjat. A legjobb nemzetközi teljesítményért a

Tokio Hotelt, kimagasló rock-produkciójáért a 30 Seconds to Marst díjazták, a legjobb városi zene díját (rhythm and blues, hip hop zenéért) a csinos Rihanna nyerte el.

A zenésztársak MTV Europe díját Amy Winehouse érdemelte ki, aki mostanában drogos ügyeivel hívta fel magára a figyelmet. Az énekesnő ott volt a fellépők között is az Olympia Halléban. Ezúttal is igen feszültnek látszott, mindössze egyetlen szóval köszönte meg kollégái elismerését.

Az este folyamán fellépett a Foo Fighters, will.i.am (Black Eyed Peas), Avril Lavigne, a My Chemical Romance, a Tokio Hotel, a Babyshambles és Mika.

Az MTV Europe Music Awards digitális adását Wyclef Jean rapper vezette, a díjakat számos híresség, köztük Lily Cole, Boris Becker világhírű német teniszező, Joss Stone adta át. A helyszíni riportok készítésében Dave Grohl, a Nirvana egykori dobosa jeleskedett.

(MTI-Panoráma-Kovács Miklós)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Egyszer azt kérdezte egy lord G.B.Shaw-tól: – Igaz, hogy az ön apja szabó volt? – Igaz! – felelte az író. – Akkor miért nem lett ön is szabó?
 
Jászai Mari vidéken vendégszerepelt. A partnere csapnivalóan gyenge színész volt. Jászai a próbán küzdött vele, tanította, magyarázott neki – eredménytelenül.
Aforizmák
„ Senki sem azonos látszatainak összegével."
Paul Valéry
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ