A Muzsikás együttest jutalmazzák az idén a WOMEX-díjjal
Dátum: 2008. agusztus 11., hétfő, 16:35
- A Muzsikás együttes nyerte el idén a Világzenei Vásár (World Music Expo), azaz a WOMEX-díját, amellyel évente a műfaj legkiemelkedőbb előadóit és együtteseit tüntetik ki - tájékoztatott a Magyar Zenei Exportiroda hétfőn.

Az elismerés kapcsán Hamar Dániel, az együttes egyik tagja úgy fogalmazott: "ez egy óriási megtiszteltetés nemcsak a Muzsikás együttesnek, hanem az egész magyar népzene számára is". Hozzátette: "meglepő és csodálatos érzés (...) nehéz szavakban elmondani".

Mint azt a zenész hangsúlyozta, a díj jelentőségét mutatja, hogy noha a world musicba, népzenébe sok minden "belefér", évente csak egy WOMEX-díjat osztanak ki. "Olyan mint a Nobel-díj", bár azt több tudományág képviselői is megkaphatják - tette hozzá.

Hamar Dániel megemlítette azt is, hogy a díjátadó ünnepség november elején lesz Sevillában. A WOMEX honlapja szerint a Muzsikás együttes november 2-án élő koncertet ad a díjátadó gálán.

A World Music Expo (WOMEX) a világ legnagyobb világzenei vására. "Minőség, kreativitás, tartalom" - 1999-es bemutatkozása óta a WOMEX-díj a világzenében nyújtott nemzetközi szinten kiemelkedő teljesítményt jutalmazza. A zenei kiválóság, társadalmi hatékonyság, kereskedelmi siker, politikai mondanivaló, életmű - ezek közül a szempontok közül bármely érdemessé teheti az előadókat, együtteseket, sőt intézményeket a díjra.

"Minden díjak anyja, a zenei kreativitás és termékenység támogatója" - így mutatja be az elismerést a WOMEX honlapja. A díj ősi anyaistenséget ábrázol, amelynek eredete hatezer évvel ezelőttre, a neolitikus kultúráig nyúlik vissza. Az eredeti szobrot, mint a matriarchális társadalom bizonyítékát a mai Törökország területén találták.

A WOMEX-díj és a figura magát az életet képviseli abban az értelemben, hogy az életről szól a zene, vagy - ahogy az ismertető fogalmaz - "éppenséggel a zene az, amiről az élet szól?"

A WOMEX-díjat 1999-ben elsőként Juan de Marcos és Nick Gold vehette át, 2003-ban pedig első ízben egy "intézmény", a Freemuse (zenei és cenzúra világfórum) nyerte el. Tavaly a belizei Andy Palacino és producere, Ivan Duran kapta meg az elismerést. A jubileumi, 10. WOMEX-díjátadón két szobrocskát adnak át: az egyikkel "kiváló szakmai színvonaláért" a helsinki Sibelius Akadémia Népzenei Tagozatát tüntetik ki, a másikkal a Muzsikás együttes kiemelkedő világzenei munkásságát ismerik el.

"A 35 éve alapított együttes helyezte el a magyar népzenét a nemzetközi térképen" - méltatja a honlap a zenei csoportot, amelyről a zenei expo idei katalógusában Joe Boyd neves amerikai lemezproducer írt rövid tanulmányt.

"A világ színpadának fénye bizonyára büszkeséggel és önbizalommal tölti el a körbezárt hagyományos kultúrákat(...) Az azonban elég ritka, hogy a zene maga kerüljön a legfontosabb témák középpontjába, és még ritkább, hogy ez a zene a szívét és a gondolatait is áthassa mind a kultúrán belül élőknek, mind azoknak, akiknek csupán ködös elképzelése van róla. A magyar Muzsikás együttes , az idei év WOMEX-díjasa mindkettőt elérte, és még többet is" - értékelte a producer.

A tanulmány röviden megemlékezik a magyar táncházi mozgalom születéséről, s összeköti azt az együttes felvirágzásával, amely az új magyar népzenei kultúrával "történelmet csinált". Az utóbbi években az együttes néhány tagja cserélődött, de a zenei világuk lelke érintetlen maradt - fogalmazott Boyd, hozzátéve, hogy "bármilyen is a felállásuk, olyan történelmi élményt inspirálnak, közvetítenek és adnak át, amely egyszerre ősi és modern."

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Az 1946-os Csongor és Tünde felújítás egyik legemlékezetesebb színészi alakítása Gobbi Hilda nevéhez fűződik. A fiatal művésznő Mirigy-boszorkány félelmetes figuráját a magyar népmesék szellemében formálta meg, – s a visszataszító, csúf, vén szipirtyó, különösen az ifjúsági előadások közönsége körében, meglepően népszerű lett.
 
Aforizmák
„ Az ember legtöbbször nem azokat a kísértéseket bánja meg, amelyeknek engedett, hanem azokat, amelyeknek ellenállt."
Somerset Maugham
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ