Esmények
Nemzetközi sztárművészek lépnek fel idén is a Veszprémi Ünnepi Játékokon; a július 27. és 30. között megrendezendő fesztiválnak mindjárt az első napján lép fel a hétszeres Grammy-díjas brazil gitáros-énekes, Gilberto Gil.
Esmények
Százharminc éve, 1881. március 25-én született Bartók Béla, a múlt század legnagyobb magyar komponistája.
Esmények
A XX. Nemzetközi Bohém Ragtime & Jazz Fesztivál március 25-27-én Kecskeméten fogadja a ragtime-világ nagyágyúit: a tíz legjobb ragtime-pianistából öt látogat el Magyarországra, hogy különös párhuzamokat tegyenek nyilvánvalóvá Liszt Ferenc és a romantikus zeneszerzők munkássága és a ragtime és klasszikus jazz között.
Esmények
Lezajlott hazánk egyik kiemelkedő zenei eseménye, a tizenkilencedik Fonogram - Magyar Zenei Díj Gálaest. A Millenáris Teátrum színpadán a helyszínre meghívott több száz szakmai résztvevő, a Magyar Televízió élő közvetítésén keresztül pedig nézők százezrei tekinthették meg a magyar zenei élet számos kiváló előadójának fellépését és örülhettek együtt a díjak nyerteseivel.
Esmények
A Lady Antebellum amerikai country trió öt Grammy-díjat kapott - köztük az év legjobb daláért és lemezéért járó elismerést - és ezzel az élen végzett az amerikai zeneipar legjobb teljesítményeit jutalmazó hétfői gálán, a sorrendben 53. díjkiosztón a Los Angeles-i Staples Centerben. A nashville-i trió a Need You Now lemezzel és címadó dalával tarolt.
Esmények
Anne Sofie von Otter világhírű svéd mezzoszopránnak ítélték a 15 ezer euróval (több mint 4 millió forinttal) járó Frankfurti Zenei Díjat. Az énekesnő április 5-én, a hagyományos Frankfurti Zenei Vásár megnyitása előtt veheti át az elismerést.
Esmények
Három díjat is nyert a Budapesten tegnap koncertet adott Lady Gaga az MTV Europe Music Awards vasárnapi madridi díjátadóján.
Esmények
Baráti Kristóf magyar hegedűs nyerte el a moszkvai Paganini verseny első díját, amelyet a „hegedűsök Oscar-díjának" is nevez a nemzetközi sajtó.
Esmények
Ma van a zene világnapja: az ünnepen az elmúlt évek hagyományait folytatva spontán örömzenélésre várják a szervezők a budapestieket, de a kezdeményezéshez idén Európa Kulturális Fővárosa, Pécs is csatlakozott.
Esmények
Ötödször rendezik meg a Hangfoglalás hangszer-, hang-, fény- és stúdiótechnikai kiállítást a Syma csarnokban; a péntektől vasárnapig tartó rendezvényen egy különleges hangszermúzeumi tárlat is nyílik.
Esmények
Éppen negyven éve, 1970. augusztus 26-án kezdődött az egyik legnagyobb rock-fesztivál az angliai Wight szigetén. Az eseményt, amelyen utoljára lépett a közönség elé Jimi Hendrix, méltán tekintik Európa válaszának az egy évvel korábbi woodstocki fesztiválra. Még a Message To Love jelszó is annak hangulatára emlékeztetett.
Esmények
Barbra Streisandnek ítélték oda a 2011. évi MusiCares év embere díját - jelentette be ezt szerdán az amerikai Hanglemez Akadémia (Recording Academy) és a MusiCares Alapítvány.
Esmények
Debrecen újból otthont ad a kortárs kórusmuzsika képviselőinek július 29.-augusztus 1. között. A kétévente megrendezendő verseny a világ tíz legjobb kórusversenyének egyike.
Esmények
Seal, Sting és Carlos Santana is szerepel a július 1. és 16. közötti montreux-i dzsesszfesztivál vendégei között. A szervezők a program – hackelés miatt – kiszivárgott részletei miatt a tervezettnél két nappal korábban nyilvánosságra hozták a rangos fesztivál menüjét. Az eseményre szóló jegyeket csütörtöktől árulják.
Esmények
Háromnapos fesztivállal köszöntik a Magyar Jazz Ünnepét március 25-én, 26-án és 27-én a Budapest Jazz Clubban. Az első napon adják át a Szabó Gábor-díjat, amelyet Snétberger Ferenc vehet át.
Esmények
Győrben hagyomány, hogy a Győri Tavaszi Fesztivállal indul az esztendő, amely már 15 éve egyik fénypontja a város kulturális életének. A programsorozat március 15-én kezdődik a Kormorán együttes és Varga Miklós koncertjével, és egészen április 4-ig tart. A rendezvény különlegessége a 12. Nemzetközi Ütős Fesztivál, amely az elmúlt években nagy elismerést váltott ki szakmai körökben és a közönség részéről is. A Győri Nemzetközi Ütős Fesztiválon a klasszikus zene, a jazz, a világzene mellett a kortárs ütőhangszeres játékok is megjelennek.
Esmények
Az International Classical Music Awards (ICMA) zsűrije kedden nyilvánosságra hozta a 2011. évi győztesek listáját. A díjkiosztó gálaestet április 6-án, a finnországi Tamperében tartják.
Esmények
Vasárnap veszi át a drezdai Semperoperben a 25 ezer euróval (csaknem 7 millió forinttal) járó Drezda Díjat Daniel Barenboim zongoraművész-karmester.
Esmények
A Los Angeles-i Nemzetközi Liszt Versenyen (Los Angeles International Liszt Competition) tíz kategóriában az Egyesült Államok 13 állama, illetve hat ország, köztük hazánk 209 versenyzője indult. A húsz éve, 1990-ben alapított, azóta kétévente, immáron tizenegyedik alkalommal megrendezett megmérettetésen a nemzetközi zsűri a fődíj és a hosszabb művek kategóriáiban is egyaránt Tóth Pétert ítélte győztesnek. A Liszt Ferenc születésének közelgő kétszázadik évfordulóját központba állító esemény november 20-21-én volt Kaliforniában.
Esmények
Várkonyi Mátyás zeneszerző, a Rockszínház egyik alapítója, a Bábjátékos és a Dorian Gray című musicalek, a Balatoni nyár és megannyi más sláger komponistája kapta idén a Fényes Szabolcs-díjat.
Esmények
November 5.-e és 6.-a között a Millenáris és a West Balkán területét első alkalommal foglalja el a Babel Sound and Spices világzenei Fesztivál. A fesztivál két napja alatt zsidó, arab, roma, magyar, francia, és további nemzetek művészei lépnek ugyanarra a színpadra, hogy a békés egymás mellett élés és a társadalmi összefogás mellett álljanak ki.
Esmények
A világ kiemelkedő hárfaművészei október 7. és 10. között már 12. alkalommal látogatnak Gödöllőre. A kastély festői szépségű dísztermében már hagyományosan megrendezett fesztivál koncertjeit idén is nagy várakozás előzi meg.
Esmények
Lady Gaga lett a vasárnapi MTV Video Music Awards díjátadó ceremónia koronázatlan királynője: összesen nyolc díjat kapott a Los Angeles-i gálán.
Esmények
A "cigányzene királyának", Saban Bajramovicnak emelt szobor felavatásával megkeződödött csütörtökön a Nisville nemzetközi dzsesszfesztivál a dél-szerbiai Nisben. A négynapos rendezvényen 50 együttes és összesen 500 zenész lép fel.
Esmények
Radek című operájáért Richard Dünser vorarlbergi zeneszerzőnek ítélték oda az Ernst Krenek-díjat, a nyolcezer euróval járó elismerést ősszel adják át.
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
 
Úgy látszik a tehetséget, a zseniket máshol sem becsülik meg. Amikor Robert Burns meghalt, nem sokkal temetése után márványemlékművet állítottak neki.
Aforizmák
„ A félszemű sokkal tökéletlenebb a vaknál, mert tudja, mije hiányzik."
Hugo
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ