Lemondta a U2 világturnéja utolsó tíz koncertjét
Dátum: 2006. március 9., csütörtök, 8:10
Lemondta világturnéja utolsó tíz koncertjét a U2 együttes egy közvetlen családtag megbetegedése miatt - jelentette be csütörtökön Londonban az ír szupersztár-csapat promotere.

Márciusban kezdődött volna a Vertigo 06 elnevezésű turné távol-keleti szakasza, amelynek során Bono és társai eljutottak volna Új-Zélandra, Ausztráliába, Japánba és a Hawaii-szigetekre. Arthur Vogel, a turné fő szervezője a U2 honlapján megjelent közleményben hangsúlyozta: a koncertek lemondása elkerülhetetlen volt és reméli: a rajongók tisztában vannak azzal, hogy a zenekar nagyon nehezen hozta meg a döntést.

A U2 napjaink egyik legsikeresebb koncert együttesének számít. Tavaly 140 millió dollárral egyike volt annak a három együttesnek, amely a legnagyobb bevételt kasszírozta fellépéseiből. Az elmúlt hetek latin-amerikai fellépései különösen sikereseknek bizonyultak. Mexikóvárosban a híres Azték-stadionban 90 ezer néző előtt játszottak. Brazíliában 12 órát álltak sorba a rajongók a jegyekért, annak ellenére, hogy a jegyek 75 dollárba, az egyhavi brazil minimálbér kétharmadába kerültek. Chilében az együttes tagjai - Bono, The Edge, Larry Mullen és Adam Clayton, valamint menedzserük Tom McGuinness - átvehették az Amnesty International kitüntetését is az emberi jogokért vívott küzdelemben való részvételükért.

(MTI-Panoráma)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
A híres debreceni komikus az ország másik végében szerepel. Szünetben bemegy az öltözőjébe egy felhevült anya a lányával, és lelkesen mondja:
 
Aforizmák
„Ne dühöngj, hogy megöregedtél, van, akinek ez sem sikerül."
George Bernard Shaw
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ