A Néprajzi Múzeum mintegy 3000 népi hangszert őriz a világ minden tájáról: e hangszerek mindig is részét képezték a múzeumot megalapozó tárgyegyütteseknek, így Xantus János például 90 kelet- és délkelet-ázsiai hangszerrel, illetve hangszeralkatrésszel járult hozzá a gyűjteményhez már az 1869-70-es évben. A gyűjtemény gazdagsága szerencsére igen komplex válogatási szempontoknak adott lehetőséget, hiszen a mesebeli Muzsikus Péterek és Pálok sem láthatták ennyire áttekintően Hangszerország lakóit, mint ahogy a Néprajzi Múzeum most erre lehetőséget ad.

Maradjunk az áttekintő kulcsszónál, hiszen az itt kiállítandó 400 hangszer alapján ismerkedhetünk meg a hangszerek típusaival, rendszerezésével - kezdve az idiofon hangszerektől az aerofonokon, a membrafonokon át a húrosokig -, elhelyezhetjük őket időben és térben: hangszertörténelem, néprajz, kultúrantropológia, népzenekutatás egyben, egy időben, nép- (és népi/world music) zene a jelenben.

A magyar népzene kutatóit mindig is foglalkoztatta más kultúrák értékeinek megismerése: Bartók Béla az 1900-as évek elején Algériába utazott, hogy arab zenét gyűjtsön, foglalkozott a szomszéd népek népzenéjével, járt a törököknél és más ázsiai népeknél is. Sárosi Bálint afrikai, Vikár László ázsiai kutatásai szintén nemzetközi jelentőségűek. Az általuk gyűjtött tárgyakból és zenékből is ízelítőt nyújt a kiállítás. Az eredeti felvételekből a kiállítás időtartama alatt CD jelenik meg.

A hangszerek megismerését kivetítőkön, számítógép segítségével megjelenített, a hangszerek használatával, a zenélés módjával kapcsolatos bővebb információk is segítik. Ezt a célt szolgálja a kiállításhoz készült katalógus is.