Gryllus Samu és Márkos Albert a Trafóban
Dátum: 2006. március 12., vasárnap, 10:54
Gryllus Samu és Márkos Albert a jelenlegi budapesti zenei életben hasonló pozíciót töltenek be annak ellenére, hogy erre a helyre ellentétes irányból érkeztek: Gryllus Samu a jazz tanszak elvégzése után kezdett kortárs zeneszerzői tanulmányokba, Márkos Albert pedig klasszikus tanulmányok után kezdett improvizatív zenét játszani.

Ami viszont közös, hogy mindketten gyakorló zenészek, zeneszerzőként jellemző rájuk a színházzal és általában véve a társművészetekkel való gyakori együttműködés és az iróniával átitatott „komoly-zenei" hozzáállás.

Program:

Gryllus Samu: Kollmi Szuzi – Koncertszínház

A Kollmi Szuzi egy koncertszínházi darab, melynek előadói – egyetlen színművész kivételével -  zenészek, akik hangszeres tudásuk mellett saját emberi gesztusaikat tudatosan kompozíciós elemként alkalmazzák. Az így kialakuló hangszeres és emberi viszonyaik összessége alkotja a darab dramaturgiáját.

Gryllus Samu 1976-ban született, 2001-ben diplomázott a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem jazz-basszusgitár szakán, 2000 óta a bécsi Zeneakadémia zeneszerzés valamint alkalmazott zene és média zeneszerzés szakán tanul Michael Jarrell és Klaus Peter Sattler tanítványaként.  Ismertebb munkái a Trafóban bemutatott A kárhozat kertje (H.U.D.I Társulat) vagy a Hukkle című mozifilm zenéje.

Márkos Albert: Pék Tamás

A Pék Tamás című darab Tom Bass amerikai költő magyar nyelven írt versén, Danyi Zoltán és Ivan Ahmetyev szövegein, valamint azon lehetőségen alapul, hogy a tudatot, a gondolkozás érzékszervét a tudomány nem látja, egy zenemű viszont alkalmas lehet arra, hogy láthatóvá tegye azt számunkra.

Márkos Albert csellista, zeneszerző 1967-ben született Kolozsváron. Tanulmányait a Kolozsvári Zeneakadémián és a Tan Kapuja Buddhista Főiskolán kezdte, ám nem fejezte be. Improvizatív, kortárs, elektro-akusztikus zenét játszik és alkalmazott zenét ír. Rendszeresen szerez zenét színházi előadások számára, az ő nevéhez fűződik például a Hóhérok hava (Katona József Színház), a Macskalápon (Nemzeti Színház) vagy a Phaidra (Krétakör Színház) zenéje.

Fellépés: március 25. (Sz) 20h Trafó

Fotó: Kiss Rozina

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Gombaszögi Ella társasági ember, nagy kártyajátékos volt, de csak olyanokkal játszott, akik legalább olyan jók voltak, mint ő. A játszmákból nem ritkán vesztesként került ki, de ezt nem bánta, mert legalább volt alkalma egy kis zsörtölődésre.
 
Amikor a náci csapatok megszállták Magyarországot, számos más művésszel együtt Salamon Bélát is elfogták, és elhurcolták a Svábhegyre, a magyar Gestapóhoz.
Aforizmák
„ Csak egy szót kell a templomban kimondanod, hogy megházasodj, és csak egy nevet álmodban, hogy elválj."
Ismeretlen
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ