Bluesfesztivál a Zenevárosban
Dátum: 2006. március 12., vasárnap, 11:29
Bluesfesztivál lesz március 18-án a Zenevárosnak, a Petőfi Csarnok egyhetes fesztiváljának keretében. Többórás programjában részt vesz a műfaj több hazai reprezentánsa és a műfaj több, Magyarországon is ismert külföldi előadója.

Az amerikai Eric Sardinas és Kay Foster Jackson mellett fellép a német B.B. and the Blues Shacks, a már csaknem magyarnak számító osztrák Ripoff Raskolnikov gitáros-énekes All Stars nevű együttesével, az olasz Enrico Crivellaro, aki az egyik legjobb hazai szájharmonikással, Pribojszki Mátyással szerepel, s ott lesz a fiatal Little Sonny, zenekarával, a The Wild Cowsszal.

Pribojszki Mátyás 15 évesen kezdett szájharmonikázni, a Blues Fools frontembereként vált ismertté. Jelenlegi zenekarát, a Mátyás Pribojszki Bandet 2004-ben alapította. Első albumát, a Szűcs Gábor, Ian Siegal és Mike Sponza közreműködésével készült Flavours címűt kedvezően fogadták Európában. A Pribojszki Quartet nevű formáció tagja a Muddy Shoesból és a Gerendás Trióból jól ismert Pengő Csaba bőgős, Adamecz József sessiondobos és Kovács Erik, a Budapest Ragtime Band tagja zongoristája.

Pribojszki olaszországi turnéja során ismerkedett meg Enrico Crivellaróval, aki a blues gitár nagy mestereinél - Duke Robillardnál , Ronnie Earlnél, Kenny Nealnél - tanult. Többször szerepelt Muddy Waters gitárosával, Luther Guitar Jr. Johnsonnal. Voltak közös koncertjei B. B. Kinggel, Buddy Guy-jal és John Mayall-lal is.

Az 51 éves Ripoff Raskolnikov először 1987-ben lépett fel Budapesten, azóta állandó szereplője a hazai blues-fesztiváloknak. Koncertezett Pécsett, Tatabányán és a paksi fesztiválokon. Évekig élt Angliában, többször koncertezett az Egyesült Államokban. Elektromos és akusztikus gitáron játszik, zongorázik és énekel. Főleg saját dalokkal lép fel. A kritikusok Joe Cockerhez és Tom Waitshez hasonlítják, ő maga Robert Johnsontól Van Morrisonig jelöli meg zenéjének forrását.

Az amerikai Eric Sardinas delta- és countryblues kitűnő gitárosa tavaly Steve Vai előtt lépett fel. Hatéves korától gitározik, Charlie Pattontól, Robert Johnsontól, Jimi Hendrixtől és másoktól leste el a hangszer titkait. Három nagylemeze jelent meg, ezekből válogat a fesztiválon.

Az atlantai születésű, Olaszországban élő Kay Foster Jackson énekesnő az olasz Mike Sponzával lép színpadra. Kay Foster Jackson édesanyja jazzvokalista, édesapja a B. B. King zenekarban szaxofonos volt. Gospelkórusban kezdte, majd a jazzt és bluest is énekelt. Két szólólemeze mellett vendégszerepelt a másfél tucat muzsikust (köztük Pribojszki Mátyást) tömörítő Central Europe Blues Convention tavalyi albumán, a Kakanic Blueson.

Mike Sponza gitáros-énekes a kilencvenes évek eleje óta van jelen az európai blueséletben, Blues Etcetera nevű együttesével Magyarországon is fellépett. Többször koncertezett az Egyesült Államokban. Ő is csatlakozott a Central Europe Blues Conventionhoz.

A német B. B. and The Blues Shacks a negyvenes és ötvenes évek zenei világát eleveníti fel a fesztiválon, de nem nevezhető nosztalgiacsapatnak. Zenei ötletei és dalszövegei aktuálisak. Az 1989-ben alakult együttes a klubkoncertek mellett jelentős fesztiválokon vett részt, az Egyesült Államok leghíresebb blues-szórakozóhelyein is fellépett.

(MTI-Panoráma)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Volt idő, amikor egyes színházak szinte versengtek egymással abban, hogy melyikük tud hosszabb előadást tartani.
 
Molnár Ferenctől megkérdezték, hogy szerinte a békegalamb hím- vagy nőnemű. Az író elgon-dolkodott, majd határozottan így válaszolt:
Aforizmák
„ A világegyetem elmélet nélkül működik."
Teleki László
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ