Kentaur koncert hét év után
Dátum: 2006. március 16., csütörtök, 21:44
Kentaur hét év szünet után ad újra koncertet a Millenáris Színháztermében május 16-án. A zenész hét év után most nagy izgalommal készül a koncertre, amely nagy meglepetéseket tartogat. Annyit lehet egyelőre tudni, hogy a rockzene mellett helyet kapnak majd a színpadon a társművészetek is, a-film, a videó- és fénytechnika, a mozgásszínház és a képzőművészet.

Kentaur 1988-ban alakította meg nevével fémjelzett együttesét, majd Presser Gábor zeneszerzővel és Sztevanovity Dusán szövegíróval közösen szólólemezt készített Új világ címmel. A lemez 1989 decemberében jelent meg és Magyarország első magánkiadású hanghordozója volt a Talentum-Omega gondozásában. A korongon szereplő Tűz című dal több héten keresztül vezette a hazai slágerlistákat.

Valaki eltűnt a városból címmel jelent meg 1996-ban a következő lemez, majd a zenekar eltűnt a popéletből. Legközelebb 2000-ben fogalmazódott meg a tagokban egy új lemez koncepciója, ez tavaly került a boltokba. Az ezen szereplő rock műfajú dalok jelentős részét az előző Kentaur lemezektől eltérően nem a Presser-Dusán szerzőpáros, hanem Háry Péter, egy fiatal tehetség jegyzi, aki korábban Ákosnak írt több listavezető dalt.

 (MTI-Panoráma)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Az 1946-os Csongor és Tünde felújítás egyik legemlékezetesebb színészi alakítása Gobbi Hilda nevéhez fűződik. A fiatal művésznő Mirigy-boszorkány félelmetes figuráját a magyar népmesék szellemében formálta meg, – s a visszataszító, csúf, vén szipirtyó, különösen az ifjúsági előadások közönsége körében, meglepően népszerű lett.
 
Aforizmák
„ ...amilyen gyakran csak lehetséges, a fiatal lányokkal tartok, akik keveset beszélnek a művészetről, de annál csinosabbak."
Felix Mendelssohn
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ