Szenzációs koncertek
Dátum: 2006. március 20., hétfő, 15:48
Szenzációs koncerteket - Ian Anderson (Jethro Tull), Axl Rose és az új Guns' n Roses, az Alice in Chain, Sting és a Korn - tavaszi-nyári budapesti fellépését jelentette be Hegedűs László, a Multimédia Concerts ügyvezetője hétfői sajtótájékoztatóján.

Mint Hegedűs László fogalmazott, nem gondolják, hogy ezek a rendezvények „ütnék" egymást. Liza Minnelli és a Guns'n Roses fellépésére nyilvánvalóan nem ugyanaz a kör lesz kíváncsi.

A keddi Depeche Mode koncert után folyik az együttes június 12-i fellépésének szervezése. Eredetileg 20-25 ezres közönséggel számoltak, de már most ennél jóval több érdeklődőre, telt házra is számítani lehet. A keddi koncertre már negérkezett a zenekar- mondta el az ügyvezető igazgató.

Liza Minnelli április 10-i BS-beli fellépése után a brit Ian Anderson (Jethro Tull) április 29-én ad koncertet a Budapest Kongresszusi Központban. Anderson több sikeres magyarországi koncert után ezúttal a Sturcz Chamber Orchestra közreműködésével lép színpadra. Április 29-30-án a múlt évi nagy siker után a világhírű Holiday on Ice Diamonds című új programját láthatják az érdeklődők a Budapest Sportarénában.

Május 23-án ugyancsak a BS a helyszíne az Il Divo koncertjének. A négy kitűnő tenor - az amerikai David Miller, a francia Sebastian Izambard, a svájci Urs Buhler és a spanyol Carlos Martin első albumából világszerte - alig egy év alatt - több mint 5 millió példányt adtak el. A tavaly novemberben megjelent Ancora, című albumukkal indultak világkörüli turnéra

A Petőfi Csarnok lesz a színhelye Dweezil és Ahmet Zappa koncertjének május 24-én. A felejthetetlen Frank Zappa két fia a rock több, mint egy évtizede halott fenegyerekének zenéjét mutatja be. Dweezil Zappát egyébként a világ legjobb gitárosai között emlegetik.

Május 31-én lesz a koranyár egyik szenzációja, Axl Rose és az új összetételű Guns'n Roses zenekara lép fel az Arénában. Az együttes korábban beígért, koncertje után, ezúttal szerződött bulira van kilátás. A zenekar új lemeze április végén jelenik meg, az új turné májusban indul, amely iránt Európa szerte óriási az érdeklődés. Társai a hard rock műfajban ismert, de nem sztárzenészek.

Az Alice in Chain június 8-i koncertjéről az ügyvezető még nem tudott részletekkel szolgálni.

Június 13-án a brit Massive Attack koncertezik a Petőfi Csarnok szabadterén. A brit együttes zenéjében keveredik a ska, a hip-hop, a rap, a techno és a rave. Az irányzatot a kritikusok trip hopnak nevezték el.

A június 20-án a BS-ben koncertező brit Stinget jól ismeri a hazai közönség. A mostani koncerten a Police együtteshez hasonló, rockos - basszusgitár, két gitár dob - felállású csapattal lép a színpadra. A Broken Music címet viselő turné olyan európai városokat érint, amelyek a 2004-es koncertsorozatból kimaradtak.

Az amerikai Korn együttes június 27-én a Petőfi Csarnok szabadtéri színpadán koncertezik. Az alternatív metálzenét játszó csapat tavaly hatalmas sikert aratott a Szigeten - akkor az egyik turnézáró koncertjét adta, most viszont új turnéjának elején érkezik Budapestre. Az együttes 2005 végén jelentkezett új, See You on the Other Side című új albumával.

A tájékoztatón elhangzott, hogy a koncertekre megkezdődött a jegyek árusítása.

(MTI-Panoráma)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
A L'Opinion című lap 1885.október 15-i számában megemlékezik a Hotel Drouot árveréséről (amely árverési csarnokot műfordítóink Drout-szállodának szoktak magyarítani), s elmondja, hogy mikor a szolga a kiállítási asztalra helyezett egy milói Vénust ábrázoló másolatot, harsány hangon kiáltotta a közönség felé:
 
X. Ince pápa, amikor meglátta tulajdon arcképét, amelyet Velázquez festett, így kiáltott fel:
Aforizmák
„ Még a trónszéken is kifényesedik a nadrág."
Lec
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ