Zorán koncert a Klebelsberg Kultúrkúriában
Dátum: 2006. április 6., csütörtök, 10:32
2006. április 11-én kedden, 19 órakor Zorán ad koncerttet – Az öröm zenéje címmel – a Klebelsberg Kultúrkúriában. A rendezvényre minden érdeklődőt szeretettel várnak.
Jó így, ha az eső hull vagy hó,
Jó így, hogy az idő változó,
Jó így, hogy nevetni, meg sírni is tudunk,
És még mindig emberből vagyunk.
                             
Ki Mit Tud? – 1963. Ekkor tűnt fel a tehetségkutatón egy furcsa nevű beat-zenekar, akik el is vitték az első helyezést. Ez volt a Metro.
És szinte hihetetlen a mai kérészéletű pályaívek idején kimondani: létezik egy ember ebből a zenekarból, aki zenél azóta is, töretlenül készíti jobbnál-jobb lemezeit, és energiája a fiatalokéval vetekszik. Ő Zorán.

Sztevanovity Zorán a hatvanas évek elején alapította meg a legendás Metro együttest, amelynek összesen két albuma és 40 kislemeze jelent meg. A Metro felbomlása után, Zorán szólópályára lépett, új dalai a vele felnövő generáció himnuszaivá lettek. Megjelent lemezei ma már a gyűjtők féltve őrzött kincsei. Debütáló szóló lemezének (Zorán - 1977) sikere egy életre meghatározta Zorán pályáját. Komoly művészi előrelépést hozott a második, majd a harmadik lemez (Zorán II. - 1978, Zorán III. - 1979), amelyeken csodálatos balladák gyakran ironikus dalszövegekkel fűszerezve szólalnak meg. A zene és a szövegek, valamint az előadó hitelét nem csak a közönség érezte meg, ezt bizonyítja az 1982-ben kapott Liszt Ferenc-díj, amely eredetileg a klasszikus zenét játszó előadóművészek díja. A „Tizenegy dal” (1982), a „Szép holnap” (1987) és „Az élet dolgai” (1991) - egy érett férfi vallomásai történelemről, családról, szerelemről, elveszett és még létező illúziókról. „Az elmúlt 30 év ...” című lemezt a Magyar Hanglemezgyártók Szövetsége Az év legjobb albumának nyilvánította és Arany Zsiráf díjjal jutalmazta 1994-ben. Zorán ugyanebben az évben a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjét vehette át Göncz Árpád köztársasági elnöktől.

1995 .májusában megjelent Zorán 13. albuma, a „Majd egyszer...”, amely egy évvel később aranylemez lett. 1998-ban Zoránt Arany Zsiráf életműdíjjal tüntetik ki, majd átveheti a Magyar Előadóművészetért Alapítvány Lyra Díját is. 1998-ban megjelenik a „Hozzám tartozol” című, válogatott szerelmes dalokat tartalmazó album, majd 1999-ben „Az ablak mellett”. 2001 szeptemberében jelent meg az eddigi legjobbnak tartott, „Így alakult” című albuma.


1028 Budapest, Templom u. 2-10.
  
Jegyárak: 5500 -4500-3500 Ft.
Jegyrendelés - tel: 392 0860; jegyrendeles@kulturkuria.hu
Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
A Le Radical (1887. március 19.) san franciscói híre: egy odavaló műbarát megrendelte Párizsból a milói Vénus másolatát. Meg is érkezett, persze kar nélkül. A műbarát beperelte a Central Pacific Companyt kártérítésért.
 
Volt idő, amikor egyes színházak szinte versengtek egymással abban, hogy melyikük tud hosszabb előadást tartani.
Aforizmák
„ A könnyű gondok beszélnek, a súlyosak némák."
Seneca
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ