Cenzúrázott Stones-koncert
Dátum: 2006. április 9., vasárnap, 11:55
Kultúrtörténeti eseményre került sor szombaton este Sanghajban (Shanghai): első ízben lépett fel Kínában minden idők legnagyobb rock and roll-zenekara, a Rolling Stones.

A nagy stadionokhoz szokott „Kövek" ezúttal viszonylag szűk közönség, mindössze 8 ezer néző előtt léptek fel Kína gazdasági metropoliszának nagyszínházában. Az érdeklődés azonban ennél sokkal nagyobb volt, erre utal, hogy a koncert előtt a fekete piacon már 4000 jüanért (yuan), azaz mintegy 500 dollárért árusítottak jegyeket. Ennek ellenére a publikum többsége inkább a Sanghajban élő nyugatiak közül kerültek ki, a hazaiakat nem annyira a rajongás, mint inkább a kíváncsiság, vagy a zenekar hírneve vonzotta a Stones bulijára. Azért kaptak a helyiek egy kis ajándékot: Mick Jagger a színpadra hívta a kínai rock-zene egyik legendás egyéniségét, Cuj Csiant (Cui Jian), aki az 1989-es Tienanmen-téri tüntetések himnuszát írta, hogy együtt énekeljék el a Wild Horses című dalt, bár a kínai énekes többször összekeverte a dal szövegét.

A Rolling Stones programja hasonló volt ahhoz, mint amit az A Bigger Bang turné legtöbb állomásán előadnak, de ezúttal némi cenzúrával is szembe kellett nézniük. A kínai kulturális minisztérium ugyanis nem engedélyezte a Brown Sugar, a Honky Tonk Woman, a Beast of Burden és a Let's Spend The Night Together előadását, mert túlságosan szexuális töltésűnek találták. Ezzel szemben nem volt kifogásuk a Sympathy For The Devil vagy a Midnight Rambler ellen, ez utóbbi a 60-as évek hirhedt sorozatgyilkosáról, a „bostoni fojtogatóról" szól. A legnagyobb sikert ugyancsak három klasszikussal, a Satisfactionnel, a Jumpin, Jack Flash-sel és a Paint It Black-kel aratták.

Kína csak az elmúlt néhány évben nyitotta ki kapuit a nyugati pop-rock sztárok előtt, korábban többek között Elton John, Nora Jones és a Deep Purple léphetett fel az ázsiai óriásországban. A Stones 2003-ban már tervezett néhány koncertet itt, de akkor az atípusos tüdőgyulladás-járvány (SARS) miatt lefújták a fellépéseket. A mostani sanghaji koncertet viszont felvette és a közeli napokban be is mutatja a kínai állami televízió.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
A híres amerikai írónő, Dorothy Parker nyilatkozta egyszer: – Szeretem a martinit, de legfeljebb kettő pohárral.
 
Gombaszögi Ella társasági ember, nagy kártyajátékos volt, de csak olyanokkal játszott, akik legalább olyan jók voltak, mint ő. A játszmákból nem ritkán vesztesként került ki, de ezt nem bánta, mert legalább volt alkalma egy kis zsörtölődésre.
Aforizmák
„A szeretetnek tevékenynek kell lennie."
Bohumil Hrabal
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ