Kritika a Fozzy: Chasing The Grail című albumáról
Se nem rap, se nem ripacskodás
Dátum: 2010. április 30., péntek, 12:17
Sokáig egy téves teória tartott vissza attól, hogy ezt a lemezt a kezembe vegyem. Ismeretes, hogy a Fozzy húzóembereinek az egyike – az énekes, Chris Jericho – pankrátor (hű de kirekesztő vagyok), a másik pedig a nemrég még rap metal-t játszó gitáros Rich Ward, akit hat éve még a Stock Mojo nevet viselő formációból ismertem. Ez a két apróság külön-külön is elégséges ok lett volna a távolságtartásra, de így együtt elképzelni sem tudtam, hogy nem valami sokadrangú, a zenét minden más trendi marhaságnak alárendelő alakulatról van szó. Pedig nem.

Két, feldolgozásokat tartalmazó korong után nem egészen egy hete került a polcokra a második önálló dalokkal felszerelt, Chasing The Grail című Fozzy lemez. Ami a legfontosabb: ezen az albumon már mutatóban sincs sem rap, sem ripacskodás, csak tonnás gitár-riffek, zseniális dallamok, fülbemászó szólók. Mi kell még? Semmi. Ha a teljes, sőt részleges emberi boldogsághoz ez így nem is elég, azért egy fülig érő vigyort és egy, légigitározásra alkalmas széles terpeszt a szoba közepén mindenképpen kivált az emberből. Aztán már nincs is más teendő, csak az elejétől végéig meghallgatni, hangról-hangra lekísérni, közben pedig lóbálni a mutatóban megmaradt kevés hajamat, és siránkozni azon, hogy abból bizony már közel sincs annyi a fejemen, mint amennyi dög, feeling és energia van a Fozzy-ban. Ez ugyanakkor még szerencsés is lehet, hiszen egy ekkora hajtömeg már a legalapvetőbb higiénés tevékenységeimet is ellehetetlenítené. (Nem tudnám megmosni a hátam.)

Az alapértelmezett gondolatot, miszerint egy pojáca pankrátornak nem lehet olyan jó hangja, hogy az felkeltse az érdeklődésemet, részben cáfolni vagyok kénytelen. Chrisnek nincs jó hangja, de ami van, azzal jól bánik, főleg, ha tisztességesen kiereszti és nem akar mindenáron „szépen" énekelni. Mert az nem megy, s az ilyen próbálkozásai kifejezetten idegesítőek.

A kulcsember Rich Ward jóval többre hivatott, minthogy rap metal bandákban tékozolja el tehetségét. Sűrű gitársoundja és játéka egyesíti magában a thrasht, a hardcore-t, a klasszikus rock/metal és blues ízeket. Nagyon rendben van a pali. Az első lemeznél már éreztem a dalokból áradó energiát. A párhuzam sem véletlen, bár a Fozzy kevésbé egydimenziós muzsika. Ajánlom őket becses figyelmetekbe!

M.S.

 

 

 

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
1937-ben meghívtak néhány magyar művészt Londonba, VI. György koronázására. A meghívottak között volt Aba-Novák Vilmos is.
 
J. S. Bach rajongott az orgonákért. Amikor eljátszotta legújabb műveit a hangszeren, hallgatósága mindig álmélkodva figyelte a mester virtuóz technikáját.
Aforizmák
„ Játssz, mert ha nem játszol, megöregszel, és ha megöregszel, meghalsz."
Kínai közmondás
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ