Mához egy hétre immár ötödik alkalommal kápráztatja el különleges muzsikájával magyar rajongóit Jean-Michel Jarre, francia billentyűs és szintetizátor-varázsló. A koncert helyszíne a Papp László Budapest Sportaréna, ahol másfél évvel ezelőtt már fellépett. Lemezei – köztük az 1976-os Oxygene – szerte a világban, így Magyarországon is a szférák zenéjét kedvelők nagy kedvencei.
A koncertet szervező Showtime Budapest ígérete szerint a mostani koncerten – ami a tavaly elkezdődött világturnéjának része – a közönség várhatóan áttekintést kap majd a teljes életművéből.
Az idén hatvankét esztendős zenész „hagyományos” hangszerei mellett gitározni is megtanult. Egyes statisztikák szerint világszerte eladott lemezeinek a száma a százmilliót is eléri.
Fellépései mindig komoly eseményszámba mennek. Hazájában nem képzelhető el a nemzeti ünnep – július 14-e – extra koncertje nélkül, százezrek hallgatják. Fellépésein gyakori a több százezres publikum is, de például 1997-es moszkvai koncertjét három és fél millióan látták, ami abszolút világrekord. Párizs Défense negyedében 1990-ben több, mint kétmilliós közönség előtt játszott a különleges, piramis alakú színpadon.
A popzenét forradalmasító zenéjével 1981-ben Kínában is felléphetett, ami előtte nyugati előadónak nem sikerült, s utána sem volt gyakori.
Jean-Michel Jarre egyenletesen magas színvonalú művei közül is kimagaslik az 1976-os Oxygène albuma, amely példa nélkül álló nemzetközi siker lett. Zenei szerkezetével az akkor még újszülöttnek számító elektronikus zenével teljesen formabontó produkció volt.
Az erre az évre is áthúzódó világkörüli turnéjának csaknem minden állomásán teltház előtt zajlottak le fellépései.
Jarre zenéje több generációnak szól. A kortársak, a valamivel és sokkal fiatalabbak is magukénak érzik. A Daft Punk, az AIR, a Moby, a Chemical Brothers és hasonló együttesek rajongói közel érezhetik magukhoz az egyedülálló és időtlenné vált zenét.
A háromszoros Grammy-díjas, Francia Becsületrend lovagi címmel kitüntetett művész kizárólag a legmodernebb színpadtechnikával áll rajongói elé, s – mint a szervező ügynökség ígéri – a budapesti koncerten jelen lévők is számíthatnak erre.
Jean-Michel Jarre ugyan mindig jobban érdeklődött a popzene iránt, de az opera számára is készültek elektronikus zenéi.
A billentyűvarázsló lemezei közül az Oxygene mellett az Euqinoxe, a Magnetic Fields. a Zoolook, a Rendez-Vous, a Revelations, az Images, a Chronologie és a Metamorphoses is minőségi kiadvány volt. Az Oxygene-ből megjelentettek egy jubileumi változatot is az eredeti mű kiadásának 30. évfordulójára.
A Lézerszínház gyakran tűzi műsorára Jarre kompozícióit.
Jean-Michel Jarre először 1993-ban lépett magyar színpadra a Népstadionban. Játszott a régi BS-ben és a debreceni Főnix Csarnokban is.
Május 24-i koncertjére a jegyeket a Ticket Express és az Eventim hálózatában lehet vásárolni.
Kovács Miklós
| Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be! |
| Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez! Legyen Ön az első! |
