Kritika a Chemical Brothers: Further című lemezéről
Újra tisztítanak a kemikáliák!
Dátum: 2010. június 29., kedd, 17:04
A Chemical Brothers egy Grammy-díj nyertes angol elektronikus zenei duó, amit Tom Rowlands és Ed Simons alapított 1992-ben. Eleinte „The Dust Brothers” volt a nevük, de miután kiderült, hogy már létezik egy amerikai zenekar ezen a néven, megváltoztatták 1995-ben, többek között jogi lépések hatására. A The Prodigyval, Fatboy Slimmel, a The Crystal Methoddal és néhány kevésbé ismert csapattal együtt, ők voltak a big beat úttörői. Híresek minőségi élő koncertjeikről.

A Chemical Brothers hatalmas elektronikus látványelem arzenált használ fellépései alatt. A zenét óriási kivetítőkön, pszichedelikus képsorokkal, stroboszkópokkal, lézercsokrokkal kísérik. Számos találgatás terjeng, miszerint a műsorszámokat előre rögzítik, de az előadók határozottan állítják, hogy bár a hatalmas technika miatt a számok listáját kénytelenek előre egyeztetni, a zenét és a képsorokat viszont élőben keverik. Ezt a rajongók is elismerik, utalva a koncertek közti hanganyagok jelentős változatosságára, illetve a néha előforduló kép-hang közötti szikronhibákra.

A Chemical Brothers eddig két alkalommal járt Magyarországon, 2004. június 19-én a mogyoródi Gluglu fesztiválon 2007. augusztus 9-én a budapesti Sziget fesztiválon koncerteztek. Legközelebb 2010. július 9-én érkeznek a Zamárdiban évente megrendezett Balaton Soundra.

És most itt a vadonatúj lemez, sorrendben a hetedik, amely június első hetében látta meg a napvilágot, és a „Further” címet kapta. Elöljáróban szeretném leszögezni, hogy sosem voltam fanatikus Chemical Brothers rajongó, mert valahogy mindig azt éreztem, hogy az analóg elektromos zenéből jóval többet ki lehet hozni, mint amit a fiúk tesznek. Ezzel a lemezükkel némileg rám is cáfoltak.

A borító rém egyszerű, mégis látványos. A front oldalon egy fehér selyemruhába bújtatott hölgy éppen fejest ugrik egy kristálytiszta vizű tóba, amit a szemfüles víz alatti fotós az érkezés pillanatában azonnal lencsevégre is kap. Az internetes képkereső portálokon ezrével találhatunk hasonló képeket (nekem például megvan, amikor ugyanez a hölgy már önfeledten lebeg a víz felszínén). Az egyszínű pasztell korong sem a legszebb. A külső megjelenésre tehát nem fordítottak milliókat. De annyi baj legyen… halljuk, mi van belül!

Ezt az albumot végre nem fogták rövid pórázra. Melankóliának (az eddigiekhez képest) nyoma sincs. Viszont a hangszerelése egyenesen frenetikus. Halkan és nagyon szerényen állíthatom, hogy képben vagyok az elektromos hangszerekkel, legyen az analóg, vagy teljesen digitális kütyü. Nem titok, ez történik akkor, ha nagyon sok ilyet kipróbálunk, vagy rengeteg zenét hallgatunk. 1970-ig visszamenőleg, apró tévedésekkel rá szoktam jönni, hogy milyen szintit is hallok. Na, most nem. Ez a hangszerelés egészen egyedi. A csapat olyan hangszíneket fabrikált, amelyekkel földi halandó azelőtt soha sehol nem találkozhatott. Nem fogták vissza magukat, minden frekvencia potmétert, burkológörbét addig-addig csavargattak, tekergettek, mígnem teljesen egyedi, semmihez sem hasonlítható hangzásvilágot hoztak létre. Híven a nevükhöz, egyszerűen azt érzem, hogy kiforrtak, és teljesen letisztultak. Két évtized gyümölcse teljesen beérett. Azt hiszem, ha Kraftwerk-ék ma lennének 20-30 évesek, akkor éppen ilyen zenét szeretnének játszani.

Az új album a törzsrajongókat is meg fogja lepni. Akik viszont eddig nem hallgattak ilyen zenét, ezután sem fognak.

A stílust illetően az anyag elég sokszínűre sikeredett. A big beat-től a hard rave-ig, a goa-n keresztül a D&B-en át, ezernyi műfaji sajátosságot véltem felfedezni benne. Ezzel együtt, komoly fogást nem igazán találtam az albumon. Hacsak nem a készre kevert végső master hangzását. A nyolc felvétel nem egyformán szól. Egyszerűbben fogalmazva: van, ahol nagyon szépen hangzik, és van, ahol kevésbé. Megszámlálhatatlan mennyiségű hangsáv, effekt, hangminta, és mindenféle csiri-biri háborúzik egymással, praktikusan azért, hogy a dalok az időtartamuk ellenére (átlag nyolc perc) se legyenek unalmasak, vagy egyhangúak. Nem is azok.

A hangmérnök (a promocíós példányon nem nevesítik) valamennyi iskolában tanult szabályt, alapelvet, keveréstechnikai szentírást jó magasra felrúgott. Ez esetenként nagyon kreatív végeredményt is hozhat, ám ez most csak részben történt így. Az, hogy a basszusokat 100 Db-nél vágta, nagyon okos. Rettentő dögös lett a muzsika. Nemcsak füllel, hanem mellkassal is hallható. Ellenben néhány szintetikus hangszín effektezése, térbe tétele, valamint az arányaik már hagynak némi kívánni valót maguk után. De mondom még egyszer: ez ennyi sávnál nehezebb munka, mint újrabetonozni a Margit hidat. Összességében a hallgató mégis egy űrutazásra indulhat a „testvérek” segítségével. Jó ez a muzsika mindenhová. Autóba, otthonra, klubokba, keményebb házibulikba… És bár jómagam ezt a hangzásvilágot csak valamikor 2020 környékére vártam, ennek ellenére, az urak nem okoztak csalódást.

M.S.

 

 

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
yaya 2010-06-29 20:34 | Válasz erre | #1
Sziasztok!
Örültem a cikknek, mert megint valami számomra új dolgot ismerhettem meg! A cikk olvasása után kedvem lenne leutazni Zamárdiba, hogy élőben meghallgassam Őket!De ehelyett:( rákerestem a zenekarra és ( Ádám, ha erre jársz, itt találsz rájuk...http://www.myspace.com/thechemicalbrothers )hallgatóztam valamint megnéztem az új klipet is! A zene és a képi világ tetszett!Szerintem nincs túl komplikálva, egyszerű,de mégis nagyszerű:)
Szeretem M.S cikkeit, mert mindig felcsigázza az érdeklődést az adott zenész, vagy zenekar iránt!Gratulálok!!!Köszi, ez is egy új élmény volt!
Üdv Brigi

Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Molnár Ferenc jókedvű társasággal vacsorázott egy óbudai vendéglőben. Az asztalok között állandóan ott lábatlankodott egy szemtelen kiscsirke, le-lecsapva a morzsákra.
 
Kodály Zoltán azon kevesek közé tartozott, aki nem félt Rákosi Mátyástól. Egyszer egy ünnepi fogadáson a „bölcs" vezér rosszallóan mondta Kodálynak:
Aforizmák
„ A halál nemcsak az élet vége, hanem az élet orvossága is. Sehol sem lehet olyan jól kinyújtózkodni, mint egy koporsóban"
Tillier
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ