Az észak-rajna-vesztfáliai államügyészség gondatlanságból elkövetett emberölés gyanújával vizsgálatot indított ismeretlen tettesek ellen, miközben a szakértők számára nyilvánvalóvá vált: a szervezők súlyos hibákat követtek el, a rendőrség, illetve a biztonsági erők pedig képtelenek voltak fenntartani a rendet. A hagyományos Love Parade helyszíne teljes mértékben alkalmatlan volt az 1,4 millió zenerajongó befogadására, az egykori teherpályaudvar melletti terület mintegy 300-400 ezer ember biztonságos fogadására lett volna képes. A szó szoros értelmében "legszűkebb" biztonsági keresztmetszetet ugyanakkor a terület egyetlen be-, illetve kijáratát biztosító, 300 méter hosszú és meglehetősen szűk alagút jelentette, amelyről egyébként hétfőre kiderült: a tűzoltók már 2 évvel ezelőtt figyelmeztettek arra, hogy az alagút súlyos biztonsági kockázatokat rejt magában.
A hatóságok alapos és minden szempontból független vizsgálatot ígértek, és erre szólított fel hétfői ülésén a német kormány is. A kormány szóvivője óvott elhamarkodott következtetések levonásától, ami a már idézett szakértők szerint aligha fenyeget: az ígért alapos vizsgálat ugyanis heteket, de inkább hónapokat vehet igénybe.
Miközben megkezdődött a felelősök keresése, a Love Parade technozenei rendezvénynek - legalábbis egyelőre "befellegzett". A hatóságok ugyanis közölték, hogy a világ legnagyobb "techno táncpartiját" a történtek után nem folytatják tovább. Pedig a hagyományok több mint 20 évesek, az első ilyen fesztivált még a megosztott Berlinben rendezték, amikor a kemény beat rajongói valójában a szeretet, a béke, a tolerancia és a megértés mellett álltak ki, a rendezvény pedig innen kapta a Love Parade elnevezést. A fesztivál évről-évre látványosabbá és tömegesebbé vált, a részvevők száma már 1995-ben meghaladta az 1 milliót.
A Humboldt Egyetem egy neves, a tömegpszichózissal foglalkozó kutatója szerint egy ilyen jellegű eseményt csak akkor lehetett volna meglehetős biztonsággal ellenőrizni, ha a szervezők eleve felkészültek volna a kockázatokra. Amikor azonban a pánik kitör, mindehhez már túl késő van. Ilyen esetekben az emberek az állatokhoz hasonlóan viselkednek, egyfajta "csapatintelligenciával" rendelkeznek, és azt teszik, amit az elől haladók tesznek. Ebből kiindulva a szűk alagútban rendkívüli helyzet alakult ki. Az emberek saját életüket féltve nem feltétlenül váltak "egoistábbá", hanem egyszerűen képtelenek voltak segíteni a földön fekvőknek. A több ezres tömeggel sodródtak, mintha feltartóztathatatlan erejű hullám sodorta volna őket. Mindenki ellen akart állni, de senki nem tudott. Ilyen esetekben a biztonsági személyzet már képtelen közbelépni, egy ilyen mértékű tömeget csakis az első pillanattól kezdve lehet kontrolálni. Amúgy pedig a pánikhelyzetben való viselkedés független attól, hogy fiatalabbakról vagy idősebbekről van szó.
Német források szerint a történtek rávilágítottak arra is, hogy a pánikkutatás - nem csak Németországban - gyerekcipőben jár.
(MTI)
| Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be! |
| Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez! Legyen Ön az első! |
