Kritika Brandon Flowers:Flamingo című lemezéről
Nem nyíltak ki a virágok…
Dátum: 2010. szeptember 7., kedd, 17:51
A napokban, egészen pontosan szeptember 6.-án került a lemezboltok polcaira Brandon Flowers, a Killers énekes frontembere debütáló „szólólemeze”, amely stílusosan a „Flamingo” címet viseli.

Brandon a saját maga által írt, és hangszerelt nótákat eredetileg az anyazenekarnak szánta, jelesül: legyen ez a Killers soron következő stúdióalbuma. Ám a csapat maradék három tagja, (Mark Stoermer, David Keuning, és Ronnie Vannucci) nem fogadta az ötletet kitörő lelkesedéssel, majd később kerek perec kijelentették: semmilyen formában nem kívánnak részt venni a produkcióban, inkább szabadságra mennek.

Az okokat és a részleteket számtalan zenei szaklap különféleképpen taglalja, ám a teljes igazság a totális elzárkózás mibenlétéről nyilván örökre titok marad. 

Brandon egy percig sem esett kétségbe. Ilyen esetben sok szólóénekes elkeseredésében a fiók legmélyére hajítja a nyersanyagot, amely rendszerint ott lapul az idők végezetéig. Nem így hősünk, aki gondolt egy merészet, és összetrombitálta Nagy-Britannia (Olaszország, és Németország, valamint az USA, és egy esetben Lengyelország) azon csúcszenészeit, akik nélkül az alternatív popzene, mint fogalom, gyakorlatilag nem is létezhetne. Brendan O’Brien, Stuart Price, Josh Baker, Daniel Lanois, Victor Indrizzo, Nicolas Essig, Peter Stanislaus, Martin Cooke – csupán néhány név a lemezről. Ők akkora nagyságok a saját területükön, hogy kis híján az „égig érnek”. Ezek az emberek együtt alszanak a hangszereikkel, és bátran állítható, hogy a szakmájukon kívül az égvilágon semmi más nem foglalkoztatja őket. Ha mindannyiuk platinalemezeit élével egymásra állítanánk, a torony nagyon messziről, szabad szemmel is jól látható lenne.

A felvételeket sem bízták a véletlenre. Az anyag szinte dalonként stúdióról stúdióra járt, (Born Studios  NV Las Vegas, Mass Choir, Henson Recording Hollywood stb.) Na, ezeken a helyeken lehet olyan high-end minőségű felvételt készíteni, amely emberi fülnek jóval több mint audiovizuális orgazmus. A felvételkészítés során mégis felmerültek olyan jellegű nehézségek (Flowers elégedetlensége), hogy Mark kivételével egy-egy dalban (tényleg csak kevésben) – ha nem is jó szájízzel, de szerepet kellett vállalni az eredeti tagoknak is. Na most, akkor szólólemez, vagy nem az? 

A fentiek ismeretében joggal gondolhatnánk, hogy az album a mindent visz kategóriába tartozik, Brandont rövidesen dobálni fogják Grammy díjakkal, és természetesen ez lesz az év „szólólemeze”.


Most tessék figyelni! Nem ez történik. A lemez többszöri meghallgatásra is idegen, erőltetett, túlbonyolított hatást kelt, és bár a Killers miatt teljes erőmből próbáltam „elfogulni”, az anyag a legnagyobb jóindulat mellett sem lopta be magát a szívembe. A szerző igen nagyot akart dobni, de elvitte a saját lendülete. Tetszenek ismerni a mondást: „Sokat akar a szarka…” Zenehallgatás közben többször is elemi erővel hasított belém a felismerés, az örök érvényű szabály: „a kevesebb néha több”.

Komolyan sajnálom, mert Brandon Flowers lágy, kellemes, többtónusú énekhangja, és nem utolsó sorban kiemelkedő tehetsége ennél klasszisokkal többet érdemelne. Ugye a „Human” nem véletlenül trónolt a nemzetközi slágerlisták élén hosszú hónapokig? Ugye a dalból készített remixeket (köztük az enyémet is) nem véletlenül játsszák a rádiók máig is, szinte napi rendszerességgel?

De mi mondható el erről a projektről? Elképesztően jó hangszerelés, ízlésesen kiválasztott sound-ok, hibátlan ének- és vokál-sávok bármely mélységben és magasságban. Elsöprően jó zenészek, utánozhatatlan játéktechnikával, majd mindebből egy meglepően gyengécske végeredmény. Sajnos ez így sikerült. Hiányzik az erő, valamint az egységes, jó hangzásvilág.

A Killers lemezek élnek, lélegeznek, magukkal ragadnak, szenvedélyesek és brutálisan jól szólnak. Erről az albumról sajnos a fenti felsorolásból egy sem mondható el. Csak az, hogy annak ellenére, hogy vélhetően dollár százezreket költöttek rá, mégis nyögvenyelős és öncélú. A megrögzött Killers rajongók ennek ellenére meg fogják vásárolni. Azután idővel visszateszik a lejátszóba a „Human”-t, és mélységesen egyetértenek majd velem.

Hogy mi a tanulság? Az, hogy ha túl sok kiváló építész épít tornyot, (Bábelre gondolok), és mindezt kissé öncélúan, egoista módon teszik, a végeredmény esetlegesen alulmúlhatja a várakozásokat. Hiába, no! A történelem megismétli önmagát. Brandon jól tenné, ha visszatérne saját zenekarához, és újra kezdené ezt az egészet. Mert még sok-sok Killers lemezt akarunk, a megszokott színvonalon.

M.S.

A lemezt kiadja a Universal Music

 

 

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
élet 2010-09-27 09:54 | Válasz erre | #7
Talán nem véletlenül nem engedtek belehallgatni és lám: bejött. - Nekik.

Ádám 2010-09-24 01:47 | Válasz erre | #6
Megvettem.
A boltban nem engedtek belehallgatni.
Felesleges pénzkidobás. Máskor előbb olvasok, azután megyek vásárolni. Eddig bevált.
Ez nagyon gyengécske.
Ádi.

yaya 2010-09-08 15:13 | Válasz erre | #5
Szia Verus:)
Ha beütöd a keresőbe -Brandon Flowers, Flamingó-, akkor sok oldalt kiad, ahol különböző fórumokra is rátalálhatsz, elég sok van, lehet válógatni...igaz a legtöbb angolul:( De szerintem megéri a nézelődést!!!

Verus 2010-09-08 14:55 | Válasz erre | #4
Youtube-on belehallgattam a címadó dalba. Na igen. itt valóban vannak bajok. A régi killers 1000x jobb volt. Rendkívül találó a cikk címe. Ez a virág most tényleg nem nyílt ki. Nem baj. Majd legközelebb. Hol találtok fórumokat, ami ezzel foglalkozik? Segítenétek? Köszönöm: Vera.

yaya 2010-09-07 21:43 | Válasz erre | #3
Szia Anna!
Teljesen egyetértek Veled, hogy bizony "telitalálat" M.S cikke:)...és valóban csak itt lehet kulturált, akár "negatív" kritikát olvasni!
A Művészvilág írói példaértékűek ezen a téren!Én csak azt tapasztaltam, hogy bármiről is olvasok itt, az mindig szakértői, és teljesen objektív, vélemény! Gratulálok a szerkesztőségnek, hogy ilyen kifinomultan választják meg az íróikat!:)

Anna 2010-09-07 21:29 | Válasz erre | #2
Szia yaya!
Ez érzésem szerint nem negatív kritika, hanem telitalálat, vagy kőkemény valóság. Beleolvastam mindenféle fórumokba, és bizony ott ennél sokkal keményebben fogalmaznak. Sokkal! Ennyire kultúráltan megírni,hogy valami nem sikerült, csak a művészvilágosok tudják. Tény, hogy ezel a lemezzel kissé melléfogtak akik készítették. Ezzel együtt mivel az összes killers lemez megvan, ezt sem hagyhatom ki a gyüjteményből. De nem leszek rá annyira büszke mint a többire.

yaya 2010-09-07 20:45 | Válasz erre | #1
Sziasztok!
Nagyon érdekesnek találom a cikket, már ezért is, mert M.S nem szokott ok nélkül negatív kritikát írni, ez a tapasztalatom! Hát kicsit utána néztem nemzetközi porondon is, hogy mások hogyan fogadták az albumot! Nos... hihetetlen a megosztottság, de a legtöbben bizony fanyalognak, mert többet vártak...! " Szerencsém " volt belehallgatni az albumba ééééés háááát...
nagyon osztom M.S szakértői kritikáját!Brandon talán a következő...ha egyáltalán ezek után lesz...jobban sikerül! Vagy maradj csak a csapatnál:)Köszönöm a cikket!
Üdvözlettel Brigitta
Utóljára módosítva: 2010-09-07 21:10

Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
A népszerű színész hajnali három körül ért haza a filmforgatásról. Fáradtan sóhajtott föl, amikor végre megállt a belvárosi bérház előtt. Kereste a kulcsait, majd döbbenten jött rá: azok bizony otthon maradtak, a másik kabátja zsebében.
 
Molnár Ferenc jókedvű társasággal vacsorázott egy óbudai vendéglőben. Az asztalok között állandóan ott lábatlankodott egy szemtelen kiscsirke, le-lecsapva a morzsákra.
Aforizmák
„ Két rossz közül mindig azt választom, amelyiket még nem próbáltam."
Mae West
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ