Három dalszerző-előadó, akik nem félnek kitárulkozni és képesek nagyszerű dalokat írni, és ha kell, pár akusztikus hangszerrel felfegyverkezve, akár egymagukban is kiállnak a közönség elé.

A norvég énekesnő, Hanne Hukkelberg finom, csendes dalait leggyakrabban a folk-pop, folk-dzsessz kategóriáiba szokás begyömöszölni, teljesen semmitmondóan. Mert Hukkelberg világa ennél jóval tágabb. A harmincegy éves oslói hölgy elképesztően széles spektrumban mozog. Első lemeze, a 2005-ös Little Things leheletfinoman pulzáló elektronikus alapokra, ritmikus zörejekre épülő rafináltan álnaiv darabjait talán Matthew Herbert, Dani Siciliano vagy a CocoRosie stílusával lehetne összevetni. Aztán két évvel később már zömmel akusztikus hangszerelésű, főleg vonósokra épülő albumot adott ki, a frissen megjelent Blood from a Stone pedig meghitt, sötét hangulatú balladák sora.

Hanne Hukkelberg egymagában megtestesíti mindazt, amit az „északi avant-popról” gondolunk: melankolikus, borongós muzsika, természeti képekben gazdag, visszafojtott érzelmektől feszes szövegek. Mindehhez Hukkelberg csodálatosan tiszta, karakteres hangja, gyönyörűen építkező kompozíciók, egyszerűségében is kifinomult hangszerelés – egy nem mindennapi művész meghitt világa bontakozik ki előttünk. Bár Hukkelberg alapvetően Oslóban él, a Blood from a Stone elkészítése közben hónapokra elvonult egy kis, Sarkkörön túli sziget, Senja teljes elzártságába. (Éles ellentétben áll ezzel, hogy az előző lemezét a nyüzsgő Berlinben írta, amire az album címe is utal.)

Hanne Hukkelberg európai szólóturnéja keretében látogat Magyarországra, karrierje során először. A szeptember 15-i koncertről az A38 Hajó felvételt készít, mely remélhetőleg mihamarabb a televízió képernyőjére kerül.

A fiatal, Európában még kevéssé ismert, de Ausztriában annál népszerűbb Irmie Vesselsky egészen egyedülálló módon ötvözi a popzenét a komolyzenével. Ne valamiféle giccses crossoverre gondoljunk. Vesselsky sokéves klasszikus képzését, zongorajátékát inkább melankolikus sanzonokban kamatoztatja. Nagyszerű és különleges hangszerelés, egészen egyedülálló, ritkán hallott kompozíciós megoldások, a dalforma kereteinek állandó feszegetése, ugyanakkor mély szenvedély jellemzi Irmie Vesselsky tavaly megjelent első lemezét, az árulkodó című Parentheses of Antithesest (amit nagyjából úgy fordíthatnánk, hogy „A szembeállítások zárójelei”, de ez semmit sem ad vissza az eredeti tömörségéből).

Alig egy évtizede, hogy egyetemistaként autodidakta módon dalszerzésre adta a fejét a pécsi születésű Takáts Eszter. A pécsi egyetem komolyzenei képzése mellett a Pécsi Kamarakórusban csiszolta hangját.


Az eltelt évek alatt számos formációban (melyek közül talán a Gumizsuzsi a legismertebb) adta tanúbizonyságát tehetségének, színpadra termettségének. A 2009-ben megjelent Ha egy nő szeret… című második szólóalbuma már az érett dalszerző alkotásait vonultatja fel. Népszerűségét mi sem mutatja jobban, mint hogy Európa számos országából érkeznek felkérések, dalai koreográfusokat, festőket, szobrászokat ihletnek meg. Takáts Eszter két évvel ezelőtt, az A38 Hajó ötödik születésnapján már hatalmas sikert aratott kedvesen önironikus, közvetlen dalaival. Ezúttal egészen friss formációjával lép fel.