Lassan három hete hallgatom. Naponta két-három track-et sikerül magamba tömni, de azt is nehezen, nyögve nyelősen. Inkább tologatnám a tányéron. Reméltem, hogy csak időt kell neki adni, és megbarátkozom vele, de bárhogy erőlködöm, nem megy. Képtelen vagyok megemészteni. A zene szent művészet, amivel kiválóan lehet üzenni. Hittem, hiszem, hogy a muzsika azért van, hogy így vagy úgy szórakoztasson, hogy hozzátegyen valamit az életünkhöz. Hogy kiszínezze a szürke hétköznapokat, hogy kellemes érzéseket – uram bocsá’ érzelmeket keltsen belőlünk. Ez sikerült. Visszafogott dühöt és csalódottságot vált ki belőlem, és ahogy olvasom a szakmai kommenteket, nem vagyok egyedül – bár mások véleménye most nem befolyásolhat.

Kiss Erzsi egy nemrég megjelent interjúban ezt a „saját maga által teremtett szabad zeneiségnek” titulálta. Ha ez a szabad zeneiség, akkor a mai kortárs kultúrának nincs alsó határa. Erzsi, aki végzettségét tekintve kirakatrendező és dekoratőr, ismét egy cd korongon próbálgatja szárnyait. Megint valami nem létező, agyoneffektezett, halandzsa nyelven „énekel”, és adja át mélyenszántó gondolatait, valamint építő jellegű mondandóját.

Az anyag egyébként zeneileg döbbenetesen jó. Ha ezt a nem létező nyelven való ambivalens éneklésszerűséget le lehetne róla valahogy képzelni, még élvezhető is lenne. Ami nem véletlen. Csupa olyan zenész vállalt rajta szereplést, akik egyébként saját hangszerük mesterei.

Megpróbáltam „széthallani” a sávokat – és le a kalappal! A basszus, a dobok, a gitárok, a vonósok, a fúvósok külön-külön hozzák a maximumot. Ám amikor az egész szólal meg egyszerre, akkor valahogy elvész a lényeg. Ahhoz is nagy tehetség kell, hogy az amúgy zseniális zenészek egy produkcióban ennyire a felszín alatt maradjanak. Csak meglep, hogy miért adják hozzá a nevüket. Csejtei Ákost a szaxofonjával, Tompa Ákost a trombitájával hetekig tudnám hallgatni. De nem egy ilyen lemezen! Apropó Csejtei művész úr… Elfogadta a felkérést, elment a stúdióba a szaxofonjával, és biztos vagyok benne, hogy vitte a tőle megszokott vérprofizmusát is. Igen ám, de a hangmérnök tizenkilencre lapot húzott, és gyakorlatilag annyira visszahúzta a szaxit, hogy abból egyetlen árva hang sem hallatszik a lemezen. Érthetetlen koncepció. Legalább ami biztosan jó, azt tolták volna előtérbe.

Mindig említést teszek arról, hogy egy anyag technikailag miként szól. Most kár lenne ebbe nagyon belemélyedni. Röviden: rosszul. Nem egységes, a hangerő-tartományok arányaikban nincsenek a helyükön, fölöslegesek a panorámák, de ami a legrosszabb: a lemez alapzaja kifejezetten bántó. A hibás fédeléseket laikus fül főként a „dalok” végén érzékelheti, ahol egy csapásra szűnik meg a súgás. Mintha nem egy cd-t hallgatnánk, hanem valami – nagyi padlásán talált – régi szalagot. Rossz a keverés, a sávok helyenként kioltják egymást, helyenként meg egymás alapzaját erősítik. De ez csak a jéghegy csúcsa. Nem ettől rossz hallgatni.

Valahol olvastam, hogy a szakma kikéri magának a tudatos zenei „népbutítást”. Jogos. De ez a lemez véleményem szerint nem tudatos, inkább valami öncélú magamutogatás, ami nem lenne baj. Mindenki úgy értelmezi a művészetet, ahogy akarja. Úgy undergrundkodik, ahogy neki tetszik. Játsszunk, zenéljünk, jam-elgessünk, ha ebben leljük az örömünket. De könyörgöm! Miért kell ezt mindenáron lemezre vinni, és ráerőltetni az emberekre? Mi lesz azokkal a fiatalokkal, akik most nyitogatják a fülüket, és ezzel találkoznak életükben először? Ők el fogják hinni, hogy ma Magyarországon zeneileg ez a trend, ami nagyon rosszat szül. Felelősséggel végig kellene gondolni! Annyi, de annyi tehetségtől duzzadó produkció porosodik országszerte a fiókokban. Nagynevű zenei alapítványoknak azokat kellene inkább támogatni. Fontos lenne, hogy értéket, hogy maradandót hozzunk létre, mert sajnos nem állunk túl jól manapság. 

Ha már gondoltam rá, leírom: szegény Erdős Péter forog a sírjában. Ha élne, az ilyen anyagok abba a kerületbe sem juthatnának be, ahol a lemezkiadók vannak.

Ami engem illet, elnézést kérek mindenkitől, akinek ez tetszik, de tudniuk kell; ha nem lépnek túl ezen zeneileg és ízlés tekintetében, akkor nem tudják mit veszítenek.

Feldobok egy R.E.M. lemezt, és megnyugszom. Tartsanak velem!

M. S.

A lemezt a NarRator Records adta ki.