Az „Álomszép – zene babáknak és mamáknak” című sorozat első lemeze 2007-ben készült el, és egyetlen év alatt dupla platina lemez lett. Hazánkon kívül eddig tíz országban forgalmazták az albumait. Mára a 2008-ban megjelent második korong is aranylemez lett. Most megjelent a sorozat harmadik része, az Álomszép 3.

Amikor a kézbe vettem, első gondolatom az volt, vajon férfiember létemre miként írhatok hiteles kritikát egy kismamáknak készült lemezről? A szakmai állásfoglalás természetesen azonnal „megfogant”, de ez – ebben az esetben – jól érezhetően kevésnek bizonyult Ezért arra az elhatározásra jutottam, hogy eddig még sosem alkalmazott cselhez folyamodom, és segítségül hívok egy gyakorló anyukát, aki nemrég volt kismama, és véletlenül nem tökéletesen süket, valamint kifejezetten szereti a zenét.  Most rendhagyó módon 2in1 véleményt kap a kedves olvasó. Közösen ültünk le és hallgattuk meg a lemezt, majd minden track után élménybeszámolót kértem.

Az albumon hat „dal” szerepel. Az teljes játékidő 42.18 perc.

A szülészeti klinikák talán örülnek majd ennek a kiadványnak, mert mindig akad, aki különleges, alternatív elbánást igényel gyermeke megszületésénél.

Relaxációs dalok akartak készülni, de a célt csak rövid ideig, és akkor is csak átmenetileg sikerült elérni. Nézzük részletesen: 

Minimalista hangszerelés, amellyel természetesen nem lenne baj, hiszen ez a műfaj nem igényel különösebb cifrázást, sőt, kifejezetten rontana az összképen, ha nagyzenekari megoldásokkal lenne teletűzdelve. Az alkotó itt is, mint az előző két albumon, track-enként maximum 3-4 hangsávot, (egyszerre két hangszert) használ. Zongora, hegedű, ének. Aztán zongora, fuvola, ének, majd zongora, cselló, ének. És ezek variációi. A hangszerek kiválóan működhetnének együtt, de nem ebben a formában! A zongora az egy ujjas játéktechnikával, (mintha egy négyéves kisgyermek játszana, aki tegnap kezdett barátkozni a hangszerrel), tele értelmezhetetlen, feszes harmóniamenetekkel, és ami a legbántóbb, számtalan elütéssel.  

Az effektezetlen, helytelenül bemikrofonozott hangszer kifejezetten rossz minőségben szólal meg. A hangszín csontos, karcol, egy idő után a csodálatos, mesebeli zongora, a földkerekség legvarázslatosabb hangszere inkább idegesítő, mintsem nyugtató hatású. Később belép egy „gumi” hegedű, (nem élő), valami szintetikus hangszínen, amely valamilyen olcsó szintetizátorból származhat, de ami a legnagyobb baj, hogy bár lágyan simogatnia kellene, ehelyett nagyon hangosan támad és hivalkodik. Szinte megerőszakolja a zenét, és a hallgatóját is.   

Ezt a szarvashibát sajnálatos módon minden zeneszámban megtaláljuk. A rossz hangszerelés, a még annál is rosszabb hangmérnöki teljesítmény teljesen kizökkenti az embert a már esetlegesen kialakult nyugalmi állapotából. Erre panaszkodott a kismama is, és arra, hogy az énekhangként titulált dúdolás túl egysíkú, a hangszín bántó és unalmas (bár nyugtatónak, ellazuláshoz szánták), megközelítőleg sem látja el a funkcióját. A dúdolás, mint aláfestés az első négy track-ben alig különbözik egymástól.

Az ötödik, „Mesesziget” című szerzeményben hallható az első pozitív változás és a többszörözött énekszólam. Kismamánknak ez a dal nyerte el legjobban a tetszését, erre tudott először igazán kikapcsolni. Nekem sok minden eszembe jutott róla, kivéve egy meseszigetet. Biztos nem elég élénk a fantáziám.  

A lemez utolsó, „Nyugalom” című track-jét levezetésnek szánta az alkotó, de az embernek olyan érzete támad, mintha egyszerűen nem lenne befejezve. Vártuk a folytatást, és vártuk és vártuk… de nem jött! Nyissz, és vége. Lecsengetésről szó sincs. Remélem, nem egy hibás lenyomatot kaptam kézhez. Azt nem tudom, hogy ebből arany-, illetve platina lemez lesz-e, de az első kézből kapott vélemény, amit ezúton is külön szeretnék megköszönni, nem ezt bizonyítja. Ámbár, ki tudja, hogy itt ma miből, mitől, és miért lesz valami arany vagy platina? Sajnos úgy érzem, hogy egy komplett réteget vezettek valamelyest félre.

Egy biztos! A gondolat és az alapötlet zseniális, gondolkodás nélkül díjazandó. Mindenképpen dicséretes, ha valaki zeneszerzés közben kisbabákra és várandós anyukákra gondol. De maradjunk annyiban, hogy ebben a műfajban ennél az anyagnál százszor jobb, igényesebb, szakmaibb és funkcionálisabb produkciók találhatóak a piacon. Csak alaposan körül kell nézni. Nem sorolok fel sok példát, de akinek fenntartásai vannak, az hasonlítsa össze ezt a lemezt mondjuk Kövi Szabolcs bármelyik albumával. A különbség erősen „fülbetűnő” lesz. Fonogram díj ide, Eurovíziós Dalfesztivál oda, nem merném szívből ajánlani ezt az albumot. De ne feledjük:  ízlések és....babák máshogy jönnek világra!

S. M.

Kiadja az EMI Zenei Kft.