Anderson istenadta tehetségű, hallatlanul gazdag zenei világú, komoly muzsikus, aki ugyanakkor saját nagyságát soha nem vette komolyan. Vén kalózokat megszégyenítő fehér fejkendőjével, féllábon járt táncaival, kígyózó mozdulataival ezúttal is hozta megszokott formáját, miként hamisíthatatlan skót akcentusával előadott fanyar poénjaival is. De közben újólag bizonyította, hogy a műfaji korlátokat nem neki találták ki, és hogy az elcsépeltnek hitt zenékbe is képes mindig új lehetetet lehelni, akár a Jethro Tullal játszik, akár nélküle. Fuvolája, parányi akusztikus gitárjával jókedvűen kalandozott rock és klasszikus, népzenék és modern balladák között, és mindehhez most is nagyszerű társakat kapott. A rock-kísérői közül főleg az ifjú német gitárostitán, Florian Ophale emelkedett ki. A Sturcz kamaraegyüttesnek, amellyel Anderson már három éve, a Rupi's Dance című albuma óta együtt dolgozik, sem jelentett különösebb gondot ez a szüntelen zenei vándorlás, a vonósok, az oboa, a basszusklarinét csak segítettek kihozni az Anderson-kompozíciók rejtett értékeit. És eljött a jövő nagy csillaga, Lucia Micarelli, a „mezítlábas nimfa", aki nem csak szép és kedves egyéniség, akinek nem csak minden porcikája és idegszála muzsikál, hanem a hegedűt egészen bámulatosan, egy tanult művész biztonságával és egy rock-zenész szenvedélyével kezeli. Az est fénypontjai voltak azok a darabok, ahol Andersonnal duettezett, lehetett érezni a levegőben annak a különleges kontaktusnak a kisugárzását, amely közöttük ott helyben megszületett.

Nem lehetett hiányérzetük azoknak, akik elsősorban „Jethro-átiratokat" vártak, mert bőségesen játszottak az örökzöldekből, főleg az Aqualungról - a címadó, eredetiben is közel 8 perces miniszvitből szívszorító concerto született - volt Living In The Past, egy kis egyveleg a Thick As A Brick-ről, természetesen a végén a Locomotive Breath. De ki hitte volna, hogy Lucia meglepi a közönséget Sibelius hegedűversenyének egy részletével, vagy, hogy pompás kettőst kanyarítanak Iannel Nino Rota Keresztapa-zenéjéből? Azt régen is tudtuk, hogy Bach Bourée-ja Anderson nagy kedvence, és nem maradt el most sem, benne jazzes elemekkel, meg hallottuk már a God Rest Ye Merry Gentlemen című népdalt big bandesítve, de Mozart még hiányzott a tarsolyából: mi lenne a legalkalmasabb erre, mint a két sláger, a Török induló és az Kis éji zene? Fergeteges kétszereplős komédia lett a Moz Art nevű fantáziából. És aligha hitte bárki is, amikor Lucia egy keleties futamba csapott bele, hogy a Led Zeppelin Kashmirja kezd el dübörögni teljes vonóskarral.

„Forró éjszaka Budapesten" - énekelte Anderson ezúttal is a közönség nagy örömére a 20 éve született dalt, amely a Jethrósok világszövetsége toplistáján évek óta "dobogós". Budapest ezúttal sem fázott a fuvolakirálytól.

(MTI-Panoráma - Göbölyös N. László)