A magyar dal napja
Dátum: 2011. szeptember 9., péntek, 16:20
Dunaújvárosban, Hévízen és a szlovákiai Kassán is lesznek programok a magyar dal napján, így összesen tizenegy település vesz részt az idei rendezvényen.

„A meteorológiai előrejelzések szerint jó idő lesz vasárnap, eső nem várható, és minden más is adott ahhoz, hogy újra jó hangulatú, emlékezetes koncerteket, rendezvényeket hozzon a magyar dal napja” – mondta Szabó Edit, a Magyar Dal Napja Nonprofit Kft. ügyvezetője pénteken.

Mint kifejtette, a helyszínek között eredetileg Pécs is szerepelt, az ottani szervezők azonban menet közben „eltűntek”, az utolsó pillanatban csatlakozott viszont Dunaújváros, Hévíz, és először a magyar dal napja történetében egy határon túli magyar városban, Kassán is lesznek programok.

Dunaújvárosban a Molnár László emlékparkban a fő fellépő a Zorall lesz, Hévízen a nagyparkolóban a Bikini ad koncertet, Kassán a Rodostói Ház kertjében pedig mások mellett a Kaláka is zenél vasárnap.

„Hévíz az egyetlen helyszín, ahol szombaton, ha úgy tetszik, a nulladik napon lesznek hivatalos rendezvények. Az egyik fővárosi helyszínen, a Camponában is lesznek koncertek szombaton, de nem a magyar dal napja keretében” – mondta Szabó Edit.

Vasárnap színpadon lesz mások mellett Presser Gábor (Nyíregyházán, a magyar dal idei fővárosában és a Vígszínházban), Karácsony János (Nyíregyházán), Kovács Kati (Egerben) és a KFT (Salgótarjánban). Lesznek programok Százhalombattán, Boldogon, Zalaegerszegen és Szombathelyen is.

Az ügyvezető az idei programok közül kiemelte, hogy a nyíregyházi szervezők kezdeményezésére vasárnap számos helyszínen, az ország különböző pontjain 20 órától eléneklik a Tavaszi szél vizet áraszt kezdetű magyar népdalt. Szabó Edit szólt arról is, hogy a fővárosban idén is jár a dallamos villamos (a 2-es és a 4-es útvonalán 15 órától).

„A magyar dal napja egyik fontos célja, hogy a pályakezdő fiatal előadók el tudjanak indulni, megtalálják a maguk közönségét. A tavalyi dallamos villamoson utazó, akkor még kezdőnek számító zenekarok közül többen meghívást kaptak az idei Gödör klubbeli koncertre, köztük a Kávészünet zenekar, amely Salgótarjánban is fellép” – mondta.

Szabó Edit kitért arra, hogy idén is hasonló nézőszámot várnak, mint tavaly, akkor mintegy ötvenezren látogatták a rendezvényeket szeptember második vasárnapján. Hozzáfűzte, hogy a színpadok száma nőtt tavalyhoz képest - csak Nyíregyházán, a magyar dal fővárosában tíz színpad lesz -, ugyanakkor valamivel kevesebb település vesz részt a magyar dal napján. Ezt az ügyvezető elsősorban azzal magyarázta, hogy szigorítottak az eddigi szabályokon, és például a magyar dal napját már nem lehet összevonni más helyi rendezvénnyel, fesztivállal.

Budapesten a Városmajori Szabadtéri Színpadon fellép mások mellett Bródy János, a Budavári Művelődési Házban (Bem Rockpart) Török Ádám a Mini Trió színeiben, az Angyalföldi Gyermek- és Ifjúsági Házban lesz gyermekszínpad (Huzella Péter), valamint retroszínpad (Napoleon Boulevard).

A Zöld Pardonban mások mellett a Mystery Gang, a Ráday utcai Jedermann kávéházban Bárdos Deák Ági zenekara, a Gödör Klubban fiatal együttesek lépnek fel, a Blokk Alkotóközpontban nyílt napot tartanak, a Morrison's Ligetben dj-k játszanak, a Camponában relikvia-kiállítás lesz magyar zenészek hangszereiből, fellépőruháiból, tárgyaiból, a Soroksári úti R33-ban a Balaton, Peter Ogi és az ef Zámbó Happy Dead Band játszik.

A 115. születésnapját ünneplő Vígszínházban a teátrum történetének felelevenítésére épül a magyar dal napi program. A Kobuci kert a világzene, az Óbudai Társaskör a klasszikus dalok, a Budapest Jazz Club a dzsessz, a Belgrád rakpartról induló Nótahajó a magyar nóta helyszíne lesz szeptember 11-én.

A magyar dal napja legtöbb, elsősorban szabadtéri rendezvényére ingyenes a belépő, de másutt sem kell sokat fizetni a jegyért, a skála 300 forinttól 1500 forintig terjed. A Vígszínház a maga 3000 forintos jegyárával kivételnek számít, oda viszont már valamennyi belépő elkelt.

„Szinte valamennyi helyszínen lesznek kameráink, forgatni fogunk, és az ezekből a felvételekből összeállított műsor szeptember 17-én lesz látható a Magyar Televízióban” – mondta az ügyvezető

A Magyar Dal Napja Nonprofit Kft. idén 26 millió forintos költségvetéssel gazdálkodik, Szabó Edit szerint az idei rendezvény várhatóan nullszaldós lesz. A fő támogató idén is egy pénzintézet, emellett a Nemzeti Kulturális Alap és az Artisjus Szerzői Jogvédő Egyesület is segít.

A magyar dal napját Presser Gábor kezdeményezésére először a 2008-as Sziget fesztivál „mínusz egyedik” napján rendezték meg. 2009 óta szeptember második vasárnapján tartják, és párhuzamosan több helyszínen, köztük vidéki városokban is szerveznek eseményeket.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Két bíboros szemrehányást tett Rafaellónak, hogy egy festményen Péter és Pál apostol arcát nagyon pirosra festette.
 
A híres debreceni komikus az ország másik végében szerepel. Szünetben bemegy az öltözőjébe egy felhevült anya a lányával, és lelkesen mondja:
Aforizmák
„ Az ember, ha állat – rosszabb az állatnál."
Rabindranath Tagore
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ