Pink, a Tarantinos – és a Nox
Dátum: 2006. június 2., péntek, 10:22
Pink amerikai énekesnő lesz a sztárvendége a június 18-án a Felvonulási téren tartandó 10. Kapcsolat koncertnek, amelyen fellép a Tarantinos és a magyar Nox együttes is. Ezt csütörtökön jelentették be az esemény beharangozóján, a budapesti New York Palotában.

Németh G. György, az évtizede zajló ingyenes sikerkoncerteket szervező T-Mobile kommunikációs igazgatója elmondta, hogy a koncertre, amelyre több százezer embert várnak, hónapokon át keresték, és találták meg a rendkívül népszerű, évek óta élvonalban lévő 26 éves énekesnőt. Emlékeztetett rá: az eddigi Kapcsolat koncerteken olyan sztárvendégek léptek fel az elmúlt években, mint a No Mercy, Joe Cocker, Elton John, Sting, és legutóbb Lionel Richie. Winkler János, a T- Mobile üzletág vezetője azt emelte ki, hogy szükség van olyan koncertekre, amelyek mentesek a politikától és az emberek nyugodtan élvezhetik a zenét.

Gőz László, az esemény producere azt hangsúlyozta, hogy nem félnek a foci VB konkurenciájától. Elmondta: a téren hét óriási kivetítőn követhetik az eseményeket azok is, akiknek csak a színpadtól távolabb jut hely. Igyekeznek minden eddiginél jobb hangminőséget produkálni, ezért begyűjtik a koncertre az összes mozgósítható berendezést. Fontosnak tartotta megemlíteni, hogy különös gondot fordítanak a biztonságra, és emlékeztetett rá: az eddigi koncerteken nem történt súlyosabb baleset.

Pink fellépését méltatva többen is utaltak rá: élvonalbeli énekesnőről van szó, aki fehér létére gospel kórusban kezdte a pályafutását. Huszonhat éves korára platinalemezek birtokosa, Grammy-díjas. Legutóbbi, I'm Not Dead, című lemezéből eddig már kétmillió darabot adtak el, és a korong a listák élvonalába került. A lemezről, amelyen saját nézeteiről vall, s amelyen a funky, a blues és a rock and roll elemei egyaránt megtalálhatók, azt tartják, hogy Pink eddigi legőszintébb albuma. Az énekesnőről közismert, hogy a saját útját járja, s nemcsak ezen a lemezén, hanem általában is merész, és szókimondó.

Pink nagy sikerrel koncertezett két évvel ezelőtt Budapesten, legutóbbi európai turnéján minden jegy elkelt.

Az énekesnő előtt a héttagú angol Tarantinos lép fel. Az együttes, amelynek zenéjét Quentin Tarantino filmjeinek hangulata ihlette, tavaly már fellépett Budapesten. Az együttes rock and roll klasszikusokat, soul- és funky-sikereket ad elő a koncerten. Nekik köszönhető, hogy a rendező minden filmjéhez - a Kill Billtől a Kutyaszorítón át a Ponyvaregényig - nagy sláger kötődik, amelyek felhangzanak majd a koncerten is.

A Kapcsolat koncert magyar vendége a Nox együttes lesz. A tájékoztatón elhangzott: mindig nagy fontosságot tulajdonítottak annak, hogy a nagy tömegeket megmozgató koncerteken mindig legyen magyar előadó. A hagyományos magyar népdalokat elektronikus zenei köntösbe öltöztető Nox június 18-i fellépésével zárja Ragyogás című, rendkívül sikeres turnéját, amelynek koncertjeire több mint háromszázezren váltottak jegyet, s lemezükből 150 ezernél több fogyott. Péter Szabó Szilvia, az együttes énekesnője elénekelt egy dalt is a tájékoztatón.

A Kapcsolat koncertet esős időben is megtartják - ígérik a szervezők. A többórás program műsorvezetője Szántó Dávid és Rákóczi Ferenc lesz.

(MTI-Panoráma)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Kiplingtől, a világhírű angol írótól egy táraságban megkérdezték, hogy szerinte kik kormányozzák a világot: a férfiak vagy a nők?
 
1960 – Lausanne. A Tabaris-mulató egyik páholyában ül Husszein, jordániai király. Nagyon tetszenek neki Rodolfo kártyamutatványai. A műsor után a bűvész öltözőjében megjelenik egy elegáns úr, s meghívja Rodolfót a király páholyába. Őfelsége közelről szeretné látni a kártyatrükköket.

Aforizmák
„ Semmi sem kelti bennünk annyira a végtelenség érzetét, mint a butaság."
Ödön Von Horváth
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ