Ismét siker volt a Kapcsolat koncert
Dátum: 2006. június 19., hétfő, 9:26
Pink amerikai énekesnő és a brit Tarantinos együttes kitűnő produkciójának köszönhetően ismét nagy siker volt a vasárnap esti 10. Kapcsolat koncert a Felvonulási téren. A még csak gyülekező tömeg ovációban részesítette az elsőként fellépő Nox együttest is.

A két műsorvezetõ, Szántó Dávid és Rákóczi Ferenc „hangpróbáztatta" a közönséget, majd Nox együttes hajszál pontosan a meghirdetett idõpontban, hat órakor elkezdte műsorát. A Rajongás című turnéjuk záróakkordja volt ez a mintegy ötvenperces koncert, amelynek utolsó dalaként elhangzott az együttes egyik friss szerzeménye, a budapesti úszó Európa Bajnokság hivatalos dala.

Negyed nyolckor lépett színpadra az angol Tarantinos. A korábbi budapesti fellépéseirõl ismert együttes kitűnõ koncertet nyomott le. Elõadásuk soulos-funkys ritmusa a hatvanas éveket és idõnként a Blues Brothers stílusát idézte. A zenészek egyeként is kitűnõen játszottak, de a banda egészében volt igazán hatásos. Nemcsak az idõsebbek örültek a Don't Let Me Be Misunderstood, a She's Not There, a Bang, Bang, a Son of The Preacher Man és más klasszikus dalaiknak. Kár, hogy a kitűnõ zenészek produkciójába idõnként beleszólt az „el-elmászkáló" hang. A hangosítással egyébként Pink koncertje alatt is voltak kisebb problémák.

Az est sztárja, a 26 éves Pink kicsit megvárakoztatta rajongóit, s csaknem fél órával a Tarantinos levonulása után, néhány perccel kilenc óra elõtt kezdte meg a koncertjét - nyilván a teljes besötétedést várta be..

Nagyszerű zenekarával rögtön a közepébe csapott, s az I'm Not Dead című legújabb albumával kezdte a programot. Igazi, mai rockzene - így lehet jellemezni Pink koncertjét. A kitűnõen éneklõ és nagyszerű színpadi produkciót nyújtó, a közönség kedvében járó amerikai sztárt nagyszerű csapat kísérte. Talán a szólógitáros és a színes bõrű dobos teljesítménye emelkedett a magas átlag fölé. Egy hölgy pengetett a második gitáron, s nagyszerű volt a zongorista is.

A másfélórás koncerten elhangzott többek között a Don't Let Me Get Me, a Get The Party Started, az I'm Not Dead, a Just Like a Pill, a Trouble és természetesen a Stupid Girl, amelyik jelenleg új lemezének egyik legnagyobb slágere. Ismert dolog, hogy Pink nagy tisztelõje Janis Joplinnak, így nem meglepõ, hogy elhangzott fehér blues királynõjének Me and Bobby McGhee című dala. A közönség végül két ráadással engedte el az amerikai énekesnõt..

Pink nagyon jól érezte magát a színpadon, egyszer még hanyatt is vetette magát, lábait égnek dobva. Olykor panaszkodott a melegre, de ez nem ártott különösebben a produkciójának. Élénk piros-sárga-zöld ruhája valósággal virított a feketében játszó zenekari tagok között.

A Kapcsolat koncertet a hagyományoknak megfelelõen ezúttal sem zavarta meg incidens. A helyszínen tartózkodó mentõsök szerint mindössze néhány, a meleg miatt bekövetkezett rosszulléthez kértek segítséget. Kétségtelenül nagy volt a meleg, bár a szél valamelyest enyhítette.

A T-Mobile Kapcsolat koncertjén hozzáértõk becslése szerint több, mint háromszáz ezer ember szórakozott. S a helyszínrõl távozók még tûzijátékot is kaptak útravalóul.

(MTI-Panoráma)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
 
Az Isteni színjáték tengernyi szereplőjéből és fordulatos eseményéből is kitűnik, hogy Dante emlékezőtehetsége rendkívüli volt. Erről a csodálatos memóriáról egy szerény, de frappáns történet is beszámol.
Aforizmák
„ ...már az iskolában megtanultam, hogy nem gondolhatok olyan furcsa és hihetetlen dolgot, amelyet valamely filozófus már előbb ne állított volna..."
Descartes
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ