A hangzás keresetlen őszintesége
Dátum: 2006. július 4., kedd, 16:26
Az erőteljes folk-rock alapcsapat, a 16 Horsepower ugyan már feloszlott, de a karizmatikus frontember, David Eugene Edwards folytatja több évvel ezelőtt elindított szóló projektjét. Az eredetileg egylemezes vállalkozást egy táncszínházi felkérés bővítette ki, és a Woven Hand immár negyedik nagylemezénél tart: a Mosaic címet viselő album júniusban jelent meg.
Ezen közreműködik a 16 Horsepower egykori basszusgitárosa, Pascal Humbert is, aki az album bemutató turnéjára - így az A38 Hajóra is - elkíséri Edwardst. Angolszász népzenei hatások, spoken word, rock, érzelmek és lendület: a Woven Hand a 16 Horsepower hagyományainak méltó folytatója.

Kevés folk-rock zenekar létezik, amely akkora kultuszt és népszerűséget szerzett volna Magyarországon, mint a 16 Horsepower. Több fellépés a Sziget Fesztiválon, masszív és elkötelezett rajongótábor. A zenekar persze nem csupán itthon, hanem hazájában, az Egyesült Államokban és Európában is lenyűgözte hallgatóit. A trió hét év alatt öt lemezt adott ki: mindegyik egyenletesen csúcsminõségű, mély, érzelmekkel teli és áradó kompozíció.

A frontember Edwards Nick Cave-i, PJ Harvey-i magasságokba emelte a
rockzenét, és legalább akkora mélységet is adott neki. (Nem véletlen, hogy a zenekar harmadik lemezén a John Parish, Harvey alkotótársa is dolgozott.) Áhítatos, költõi szövegei, a hangzás keresetlen õszintesége a legnagyobbak közé emelte a 16 Horsepowert - és vele együtt a trió szellemi vezetõjét, Edwardst.

Bár a 16 Horsepower hivatalosan nem szűnt meg, az ezredforduló után a tagok beszüntették a közös működést. Edwards új, bár gyökeresen nem más utakat keresett, és egy másik triót alapított: ez a Woven Hands. A névválasztás tükrözi Edwards keresztény elkötelezettségét - egy vándorprédikátor fiaként nõtt fel, és egész életművét áthatja a keresztény szellemiség. Bár a Woven Hand eredetileg egylemezes projektnek indult, egy belga táncszínházi felkérés (ez a Bleach Music) továbblendítette a dolgot. Meglepõ egy kortárs táncszínházi elõadást folk-rock kísérõzenével ellátni, de Edwards hibátlanul
és hitelesen oldotta meg a problémát. Mikor világossá vált, hogy a Woven Hand művészileg éppoly nagyszabású alkotásokra képes, mint a korábbi zenekar volt, a közös munka folytatódott.

A trió immár negyedik lemezénél tart, melynek bemutató turnéján
Európában is megfordul. A kontinensen júniusban megjelent lemez méltó folytatója a 16 Horsepower és a Woven Hand hagyományainak. Népzenével keveredõ erõteljes, lendületes rock, különleges hangszerelések, sodró indulat és õszinteség- a Woven Hand tavalyi, letaglózó erejű Szigetes koncertje után ezúttal az A38  Hajón. A koncert különlegessége, hogy a Mosaic lemezen és a hozzá kapcsolódó ,Pascal Humbert is közreműködik, így egy Woven Hand-fellépésen 2/3 16 Horsepower-tagságot is kap a közönség.

                 Woven Hand (USA)  koncert
             2006. július 11., kedd 21 óra   A38 Hajó


A zenekar tagjai
David Eugene Edwards: ének, gitár
Pascal Humbert: basszusgitár
Daniel McMahon: gitár, madolin, billentyûsök
Ordy Garrison: dob

Lemezek
Mosaic, 2006
Consider the Birds, 2004
Blush Music, 2003
Woven Hand, 2002

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
A híres debreceni komikus az ország másik végében szerepel. Szünetben bemegy az öltözőjébe egy felhevült anya a lányával, és lelkesen mondja:
 
A híres amerikai írónő, Dorothy Parker nyilatkozta egyszer: – Szeretem a martinit, de legfeljebb kettő pohárral.
Aforizmák
„ Mindenki a maga baklövéseit nevezi tapasztalatnak."
Oscar Wilde
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ