Nyári szimfonikus koncertek a Bazilikánál
Dátum: 2006. július 6., csütörtök, 10:43
Operagálával kezdődik vasárnap, július 9-én, 20.30-kor a Bazilika előtt rendezett, Belvárosi Nyári Koncertek sorozata. A Szent István téri nyitóhangversenyen a MÁV Szimfonikus Zenekar muzsikál.
Az est karmestere Medveczky Ádám, s az áriák, duettek és az együttesek Bazsinka Zsuzsanna, Gál Erika, Fekete Attila valamint Fokanov Anatolij tolmácsolásában hangzanak fel.

A vasárnap esti hangverseny a Don Giovanni-nyitánnyal kezdődik, s az operagála műsorában Mozart mellett Verdi, Puccini, Donizetti és Leoncavallo művei kaptak helyet. A sorozat következő estje július 14-e, péntek, amikor a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara muzsikál. Hangversenyükön, amelynek dirigense a zeneszerző-karmester Mladen Tarbuk, Glinka Ruszlán és Ludmillája, valamint Csajkovszkij VI. szimfóniája hangzik fel, s az est programjában Dvorák Gordonkaversenye is szerepel, Fenyő László előadásában.

Különleges koncerttel folytatódik a sor, hiszen húsz ország tehetséges, fiatal muzsikusaiból alakult nyár elején a Kodály-Bartók Ifjúsági Világzenekar, s az együttes a bemutatkozó kecskeméti koncert után másodszor Budapesten lép pódiumra. A Bazilika előtti, július 16-i, vasárnapi hangversenyükön a két névadó egy-egy szerzeménye, Bartóktól a Magyar képek, Kodálytól pedig a Háry-szvit hangzik el, s a közönség még Mozart A-dúr zongoraversenyét és Liszt Les Préludes-jét is meghallgathatja. Az est dirigense az együttes vezetője, Vásáry Tamás, szólistája pedig a több hazai és nemzetközi megmérettetésen sikerrel szereplő ifjú zongoraművész, Farkas Gábor.

Ezután a Magyar Telekom Szimfonikus Zenekar koncertje következik, július 19-én. A hangversenyt Ligeti András vezényli, szólistája pedig Környei Zsófia hegedűművész. Estjük Mozart Figaro házasságának nyitányával kezdődik, majd Mendelssohn Hegedűversenye csendül fel. A programban még Dvorak IX. „Új világ”szimfóniája valamint Brahms Improvizációk hegedűre és zenekarra című alkotása is szerepel.

A sorozat zárókoncertjén, július 25-én, kedden a Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar koncertezik Hollerung Gábor dirigálásával, s az est szólistája Oláh Vilmos hegedűművész. A hangversenyen Mozart Haffner-szimfóniájának, Rimszkij-Korszakov Seherezádéjának valamint Pánczél Tamás Klezmer –szvitjének tapsolhatnak az érdeklődők.
 

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
G. B. Shaw sokat utazott hazájában. Egyszer egy falu határában megismerkedett egy juhásszal. Megkérdezte, hogy hívják.
 
Aforizmák
„ Még a trónszéken is kifényesedik a nadrág."
Lec
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ